Kategória: esszé

2013-03-29 / / esszé

  „These excuses how they’re so familiar / They’ve kept me blocked / They’ve kept me small / They’ve kept me safe inside my shell” (Alanis Morissette: Excuses)   1.…

2013-03-26 / / esszé

A bölcsészettudományokról, ahogy látom, az emberek kétféleképpen szoktak gondolkodni. Egyesek szerint azok művelése afféle luxus időtöltés, amit lehet csinálni, ha az embernek – a társadalomnak – éppen túl sok szabadideje…

2013-01-03 / / esszé

A következőkben Tóth Olivér írásának egy aspektusára szeretnék reagálni. Ebben az írásban nagyon is helyénvaló meglátások találhatóak a kultúra és a tradíció, a nemzet és haza, az ésszerűség és az ésszerűtlenség…

2012-12-24 / / esszé

„Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait.Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről-nemzedékre.”(Zsolt 33:9-11) „akkor kezdem el amikor…

2012-09-12 / / esszé

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.” (Károli Biblia, Mt 10.34.)

 

Korunknak, amelyre a világ racionalizálása, intellektualizálása s mindenekelőtt varázslat alól való feloldása a jellemző, az a sorsa, hogy éppen a végső és legmagasabb rendű értékek húzódtak vissza a nyilvánosságból, mégpedig vagy a misztikus élet világon túli birodalmába, vagy az egyének közvetlen kapcsolatainak testvériségébe. Nem véletlen sem az, hogy legmagasabb rendű művészetünk bensőséges és nem monumentális, sem az, hogy ma csak a legkisebb emberi közösségekben, ember és ember közvetlen kapcsolatában, pianissimo lüktet az a valami, ami régebben profetikus leheletként, lobogó lánggal járta át a nagy közösségeket, eggyé olvasztva őket.” (Max Weber: Tudomány mint hivatás, 1917)

 

Ma már világos, hogy az esztéták minden aggodalma és pesszimista jóslata ellenére a politikai költészet berobbant a köztudatba, uralja a közbeszédet és a közgondolkodást. Ennek nyilvánvalóan lehetséges pozitív olvasata, azonban szeretnék kísérletet tenni arra, hogy tágabb összefüggésben magyarázatot adjak a féltéglával való dobálózás nemes sportjától való radikális ódzkodásomra.

A demokrácia (újra)felfedezése: politikai idők és terek

Nemzetközi konferencia, francia és magyar nyelven szinkrontolmácsolással, Budapesti Francia Intézet, 2012. május 25-26.

A demokrácia (újra)felfedezése: politikai idők és terek címmel rendezett konferenciát a Budapesti Francia Intézet, amelyre olyan magyar és francia filozófusokat hívtak meg, akik a „haladó nyugati értelmiség” képviselői. A konferencián a liberális demokrácia apologétái és (baloldali) kritikusai mondták el véleményüket a demokrácia mai helyzetéről Európában. A konferencia intellektuális érdekességét az adta, hogy miközben Magyarországon az „elmúltkétévben” a közélet centrális témáját képezi a hazai demokrácia helyzete, a konferencia megmutatta, hogyan lehet gondolkodni ugyanerről európai viszonylatban.

2012-02-02 / / esszé

Az önkinyilatkoztatás örök tette után ugyanis a világban, ahogy most megpillantjuk, minden szabály, rend és forma; de az alapban még benne rejlik a szabálynélküli, mely egyszer csak ismét felszínre törhet, és nem úgy látszik, mintha a rend és a forma lenne az eredendő, hanem mintha a kezdetben a szabálynélküli válna renddé. Ez a realitás felfoghatatlan bázisa a dolgokban, a soha el nem tűnő maradvány az, ami bárhogy törekszünk is rá, nem oldódik fel az értelemben, hanem örökké az alapban marad. Ebből az értelemnélküliből született meg a szó igazi értelmében vett értelem.” – Schelling


Egy levelezőlistán kaptam egy levelet, amiben egy, a Harvard által az Arab tavaszról szervezett konferenciára hívták fel a figyelmet. Külön kiemelték, hogy nem csak a szűk értelemben vett arab, hanem bármilyen forradalomról várnak előadásokat, különös tekintettel az 1956-os magyar forradalomra, összehasonlítva a jelenlegi magyar politikai eseményekkel. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy vajon mire gondolhatott a harvardi professzor? Vajon miért az 1956-os eseményeket tartotta jó viszonyítási pontnak és milyen értelemben akarta összehasonlítani a jelenlegi eseményekkel: ’56-ot tartja hasonlatosnak a fülkeforradalomhoz, vagy a Rákosi-rendszer kialakulását a Nemzeti együttműködés rendszerének lefektetéséhez?

Bármit is értett rajta, azt gondolom, hogy példája rendkívül találó, amelyen keresztül egy nemzetközi trendet tudunk közelebbről megvizsgálni: a politikai tér átalakulását, a térfoglalás jelentőségének növekedését. Míg Marx (és különösen Engels) óta a munkásmozgalom alapvetése volt, hogy a proletariátus legerősebb fegyvere az általános sztrájk, amit jól mutat, hogy 1956-ban is az általános sztrájktól remélték a forradalom eredményeinek megvédését, és még a Thatcher elleni 1984-es nagy bányász sztrájk is ezzel az eszközzel kívánta megakadályozni a bányák bezárását. Ez a marxista felfogás azt előfeltételezi, hogy (1) az állam a burzsoák egyeztető fóruma, vagyis a politikát leghatásosabban úgy lehet befolyásolni, ahogyan a burzsoákat, (2) a politikai tér a termelés tere, azaz a termelés „direct action”, vagyis a politikai tevékenység alapvetően gazdasági tevékenység.

2012-01-20 / / esszé

„– Ha nem játsszák el nekem rendesen a János vitézt, ettől eddig,
a tündérpillantású Bajkál-tó mézédes jege alá lövetem magukat.
– Ugyan, Tábornok úr…
– Csak úgy, ahogy maga Újvidéken a Duna jege alá.
– Én? Nem is voltam Újvidéken! Már miért ne lettem volna, Bandi!
De mi a stadionnál voltunk, a Dunát nem is láttuk…
Ne lássam a tengert!”

(Kovács – Mohácsi – Mohácsi: Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe)

(Ezekben a napokban férfi kézilabda Európa-bajnokság zajlik Szerbiában. Mikor ezt írom, a C jelű kvartettben szereplő magyar válogatott két mérkőzésen van túl, és készül a harmadikra. Az elmúlt napokban hallatlanul küzdelmes csatákat vívtak a fiúk, mindenki a maximumig pörgette magát, a második összecsapás legvégén például egy időn túli hetessel egyenlítettünk – gólszerzőnk a Jóisten segítségét emlegette. Büszke lehet rájuk, aki követi a közvetítéseket. A helyszínen is óriási létszámú magyar közönség buzdítja, lelkesíti a csapatot. Csoportmeccseink mindegyikét az újvidéki Spens Sports Centerben rendezik.)

1941 áprilisában Magyarország bekapcsolódik a Jugoszlávia elleni harcokba és elkezdi visszafoglalni a Délvidéket. 1942. január 12-étől „a magyar hatóságok razziát rendelnek el a Bácskában, mert szerb partizánfelkeléstől tartanak. A razzia megfélemlítő akcióvá alakul. Embereket végeznek ki (január 20. és 23. között, tehát éppen 70 éve – F. R.) minden vizsgálat, bírósági eljárás és ítélet nélkül, közöttük több mint 2500 szerbet és közel 800 zsidót. Sokakat a befagyott folyón robbantott lékekhez hajtanak és ott végeznek ki. (…) Ezek a tények.” – Ilyen mondatokkal kezdődik Kovács András Hideg napok című 1966-os filmje, amely Cseres Tibor hasonló című regényéből készült.

2012-01-03 / / esszé

„Niemand sollte glauben, dass ein weiteres halbes Jahrhundert Frieden und Wohlstand in Europa selbstverständlich ist. […]Wir haben eine historische Verpflichtung, das Einigungswerk Europas, das unsere Vorfahren nach Jahrhunderten des Hasses und des Blutvergießens vor über 50 Jahren auf den Weg gebracht haben […] Es darf nicht geschehen – das ist meine tiefe Überzeugung -, dass später einmal gesagt werden kann, dass die politische Generation, die im zweiten Jahrzehnt des 21. Jahrhunderts in Europa politische Verantwortung getragen hat, vor der Geschichte versagt hat.” (Angela Merkel)

A Nobel-díjas José Saramago Megvilágosodás (Ensaio sobre a Lucidez) című regényében az alapszituációt az adja, hogy a választásokon a szavazópolgárok egyre nagyobb hányada üres szavazólapot dob az urnába. A trockista szerző regényében ezek után a demokratikus kormány egyre komolyabb elnyomással próbálja meg „szabadságra kényszeríteni” az embereket. Bár a regény a Vakság folytatása, ezúttal a megváltó feloldás elmarad.

Hasonló témát feszeget Rónai András esszéje is, aki szerint a „demokratikus nyugat” vezetőinek ideges reakciója Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök népszavazási kezdeményezésére annak a bizonyítéka, hogy az Európai Unió vezető államaiban egy olyan technokrata szemlélet vált uralkodóvá, amely már nem tartja magát a népszuverenitás elvéhez, és ahelyett, hogy a hatalom a népet a közoktatás által a politikai döntéshozatal kompetens aktorává emancipálná, valójában a fontos kérdéseket üzletemberek hozzák különböző bizottsági és igazgatótanácsi üléseken. Ez a megközelítés nem áll messze a Kommunista kiáltvány megfogalmazásától, miszerint: „A modern államhatalom nem más, mint az egész burzsoáosztály közös ügyeit igazgató bizottság.”; nem meglepő, hogy a kormány mérsékelt támogatójának számító mandiner.hu részleteket közölt az írásból.

2011-12-22 / / esszé

„A megbilincselt költészet megbilincseli az emberiséget”
William Blake

Meggyőződésem, hogy a politikai költészetről lesz szó. De most, talán még inkább, mint máskor, meg kell hagynom a lehetőséget, hogy tévedek, a politikai költészetről beszélni egyáltalán nem ezt jelenti. Ha azonban így áll a helyzet és a politikai költészet kérdései egészen mások, úgy már muszáj lesz azt gondolnom, hogy ez a téma, egészében véve érdektelen és súlytalan.

Először is mesélni szeretnék. Van egy régi-régi egybegyűjtött Weöres Sándor kiadás, 1970-ből. Az első kötet végén található egy nem is tudom mi, mondjuk ciklus – külön kötetben nem jelent meg, azt hiszem –, a címe „Inter arma”. Ez alighanem az életmű leggyönyörűbb, vagy ha az nem, mindenképp legmegindítóbb darabja; éspedig éppen azért, mert az Inter arma – meggyőződésem szerint – majdnem kizárólag politikai verseket tartalmaz. A szövegek legnagyobb része a háború alatt íródott, de legalábbis valamilyen módon kapcsolódik a háborúhoz.

2011-11-21 / / esszé

vagy Apacsok és fiacsok

Film Noir.

Vészterhes idők, esős éjszaka. Magában elmerülve huszonéves férfi, a Vörösmarty tér egyik villanyoszlopának támaszkodik. Fekete zakó, alatta kapucnis pulóver – az átázott kámzsa mélyen a szemébe húzva –, tükröző felületű napszemüveg …és ha kell, minden éjjel kint állok majd a Duna partján és a hullámokat lesve várom a bosszút… Mélyet szív cigarettájába …de az utolsó végvárat nem engedjük ebek harmincadjára jutni… Álarcos igazságosztó, posztmodern szentgyörgy, aki majd leszabja a sárkány mérget okádó fejeit. Lassan elindul, megkerüli a szobrot, a csikket a talapzatra pöccinti. Miska, ezt elk**tad, nem is kicsit… mért kellett ilyen fostalicskát írnod nyitódarabnak, mért? Mihály csak néz és nem felel.

E sorok írója a színházról és a fiatalokról szeretne értekezni, arról a két erőtérről, amely életét meghatározza. Saját helyét is keresve azt vizsgálja, mi végre az egész teremtés színház? Nevezett intézményt ugyanis (többek közt) a teremtés helyszínének tekinti. A szerző apologéta és kritikus, megbántani azonban senkit se szeretne, vitára viszont (vigyázat!) előre megfontolt szándékkal bujtogat.

2011-11-11 / / esszé

Annyian próbálták már meghatározni a vers ismérveit, funkcióját, lényegét, hogy tulajdonképpen talán felesleges bármit is leírni e témában, újat mondani pedig végképp nehéz vállalkozás. Sok minden függ persze attól, hogy az ember irodalomtudósként, alkotóként, vagy csupán (átlag)olvasóként közelít a vershez, mint olyanhoz, és próbálja meg valamiképpen megragadni, meghatározni azt. Ahány ember, annyi (vers)olvasási / írási módszer, és annyiféle versdefiníció. És persze ahány vers, annyiszor végtelen, de legalábbis szinte megszámlálhatatlanul sokféle, egymással összeegyeztethető és egymásnak ellentmondó, különböző szintű olvasat, interpretációs lehetőség.