Címke: versrovat

2019-02-05 / / friss szöveg

Ponyvaregény Sufjan Stevens inspirációja alapján Csukott szemmel is látom a napot. Lábam nem éri a talajt, Isten a tenyerén hordoz. Uram, többé nem hiszek. Gyors sodrású és mély vízbe süllyedtem,…

2019-01-31 / / Egyéb

Perem Megtorpanok a zajban. Csak nézlek, a csönd fagyasztja holtáig a folyosót. Nem zökkent ki semmi, csak ahogy a kád szélén ülsz. Apróra szeletelt Múltam reszelék, pocsék illúzió. Sorozatosan meghamisított…

2018-12-05 / / Egyéb

az uniós játszótéren a hányásfoltot a mezőt amit harmadikban felgyújtottunk ahol először vertek meg a csillagokat ahogy innen látszanak első barátaimat a fákat a pókokat amik hajszálrepedésekké fonták a szomszéd…

Azt álmodtam, tudod, vonatjegyet vettem neked, csak oda, úgy köszöntél, fogtam a kézfejed Vettem neked mentes vizet, oda mész, ahol nem leszek, ahol nem hiszlek el, mire odaérsz, Maradjon hideg,…

2018-03-12 / / friss szöveg

valaminélküliség nyomasztóan üres magányossága, zajlik mindez a belső tevékenység, belső folyamat, és ahogy fokozódik a nyomás, valami bennem, ami mondani akarta magát, mint egy mélyről jövő orgazmus, kitört egy végtelen…

A bolond nő meghalt. Egy szökőkútnál próbálta újra es újra elengedni a múltban szeretett szerelmét, de mindhiába, talán örökké, újra es újra, mindig visszatérve meghalt újra es újra, mindig átélve…

Kilencvenhat tizenkettedikhó huszadikán születtem. Anya a kórházban töltötte velem a karácsonyt és boldog, steril ünnepeket hoztak a nővérek. A kilencvenes években még esett a hó decemberben; ha az emlékei nem…

G. Cintia Nem tudta sokszor Pontosan mit is szeretne De mások iránymutatásából nem kért Lassan már dugni sem volt kedve mert A fiúk mind beleszerettek Pedig ő hosszú ideje Csak…

2017-11-09 / / friss szöveg

Nem tudtam, hogy akkor látom utoljára. Nem engedett ölelést. A kisszobába költözött, a lépcsőt már nem bírta. Olyan dolgokat vettek, amikre azelőtt szükség nem volt. Egy szék a kádba, gyógyvizek.…

Ctrl+Alt+Backspace Én kívül hordom a titkaimat. Pillantásom szögbelövő. Mozdulatlan ülök a tömegben, köröttem mindenki testtelen hologram. Kölcsönadhatnád az érzést, hogy jó, csak amíg fonalként kivezet ebből a bordó labirintusból, amit építettem. Kezdetben magam köré, de aztán egyre mélyebbre merészkedtem az elefántcsonttornyokon és a süllyesztőkön, a tövislétrákon meg a bánatúton keresztül. Egyszer egy csipkepókhálóban találtam magam, és fontam, horgoltam, mert ha elszakad, sötét éjbe esem le, a csillagok közé. most hajótöröttebb sem lehetnék az elítéltek szigetén Szürke tengerparton kémlelem, látszanak-­e falak a távolban. Gyalogszerrel visszajutok­ még? A homályból elővilágló szentjánosbogár egyetlen reményem, az is, lehet, lidércfénynek bizonyul. Olyan messzire értem,…

Latyakos hónapvégi este volt, hogy elém került egy újzélandi hír: egy – így írták – lakhoz nem kötött megölt egy másikat – vagyis hogy postacíme nincs ugyan, de hajléktalannak sem…