SOPOTNIK ZOLTÁN VERSE

Saját farkasok
 
 
Az elképzelt erdő növényei állandóan
belém ragadnak, kíméletlen-kökény, áldott-
csipke meg a többi. De ezek a belém
ragadások éppúgy hozzátartoznak az
életemhez, mint a depresszió vagy a
kétes egzisztencia.
 
Az elképzelt erdő azért mégis valóságos,
csak a házunk feletti utat szegélyező
fákat, bokrokat rendezem át gondolatban.
A kerítés tövében és a hegyoldalon szétszórt
gumiabroncsokból, tapétafoszlányokból és
háztörmelékből kápolnafélét eszkábálok-
talán a szégyenérzet miatt. Utam első
fáit kicsit beljebb képzelem, a barlangot
is, ahová a háborúban még fegyvereket
rejtettek a helyiek, többek között nagyapám.
 
Itt Északon újra járnak a medvék az
ösvényeken, meg a farkasok, építek egy
saját farkasneveldét legbelül, ahová nem
érnek el a túrázók szürke szemeikkel.
Mindig is szerettem volna saját farkast.
A legnehezebb az első példányok magamhoz
édesgetése lesz. Nagyon régen az álmatlan
emberekre engedték a farkasokat a palócok,
aki túlélte a legjobb alvó lett utána a
megyében. Hiszek nekik.
 
Nem mindegyik vad alkalmas erre,
az álomhozókat szigorúan ki kell
választani, a többi mehet vissza a
rengetegbe. Az enyémbe, máséba,
tök mindegy, csak az én fényes
bundásaimtól minél messzebb. Ez
nem elvi, szigorúan biológiai kérdés,
bár nem tudok róla semmit, csak
érzem, hogyan neveljem őket, hajnalban
milyen húst hozzak nekik, mennyire
friss vizet, és hol van az pont, mikor
a finomra darált régi utcák részleteit
már beleszórhatom, kapubejárók lehelet-
finom csíkjait, megsimogatott szobrokról
a levált törmeléket, egy törött bajusz-
darabot, kis vért, némi vasat, ilyeneket.
 
Hogy kikre engedem az első álomhozókat,
még nem tudom, előtanulmányok kellenek,
de most az emberekre nincs időm. Ha eljön
a pillanat majd ránézésre kiválasztom
őket mikor a henteshez megyek. A városban
majdnem mindenki rosszul alszik, legalább
hatvanegy éve, ők úgy mondják, szarul.
 

Megjelent: Székelyföld - 21. évf. 11. sz. (2017. november)
Fotó: Simon Iringó
Written by:

Sopotnik Zoltán 1974-ben született Salgótarjánban. Sziveri- és József Attila-díjas költő, író, szerkesztő. Kötetei: Krokodil (2003), Az őszinteség közepe (2006), Futóalbum (2009), Saját perzsa (2012), Fahéjas kert (2013), Moszkvics (2016).