Címke: Radnóti Sándor

2012-09-12 / / esszé

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.” (Károli Biblia, Mt 10.34.)

 

Korunknak, amelyre a világ racionalizálása, intellektualizálása s mindenekelőtt varázslat alól való feloldása a jellemző, az a sorsa, hogy éppen a végső és legmagasabb rendű értékek húzódtak vissza a nyilvánosságból, mégpedig vagy a misztikus élet világon túli birodalmába, vagy az egyének közvetlen kapcsolatainak testvériségébe. Nem véletlen sem az, hogy legmagasabb rendű művészetünk bensőséges és nem monumentális, sem az, hogy ma csak a legkisebb emberi közösségekben, ember és ember közvetlen kapcsolatában, pianissimo lüktet az a valami, ami régebben profetikus leheletként, lobogó lánggal járta át a nagy közösségeket, eggyé olvasztva őket.” (Max Weber: Tudomány mint hivatás, 1917)

 

Ma már világos, hogy az esztéták minden aggodalma és pesszimista jóslata ellenére a politikai költészet berobbant a köztudatba, uralja a közbeszédet és a közgondolkodást. Ennek nyilvánvalóan lehetséges pozitív olvasata, azonban szeretnék kísérletet tenni arra, hogy tágabb összefüggésben magyarázatot adjak a féltéglával való dobálózás nemes sportjától való radikális ódzkodásomra.

2012-06-09 / / Beszámoló

83. Ünnepi Könyvhét 2012 – második nap Kultúrprogramok, dedikálások és zenés rendezvények sokasága várta az érdeklődőket a 83. Ünnepi Könyvhét második napján. A Vörösmarty téren a tűző nap ellenére is…

2012-02-18 / / Beszámoló

Litera Előhívás a politikai költészetről Új évadot kezdett a Litera Előhívás című sorozata a Nyitott Műhelyben. Noha az asztalnál a korábbiakhoz hasonlóan Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és…

– Széljegyzet egy (vers)vitához –

Előrebocsátom kellemetlen vitapartner leszek, hiszen elsősorban nem a leírt és itt, a FélOnline-on közölt szövegekre reagálok, hanem a Vízraktérben, november 10-én lezajlott versvita (továbbiakban: kerekasztal-beszélgetés; továbbiakban: kab.) által kiváltott reflexióimat közlöm. Egyrészt azért döntöttem úgy, hogy megírom az álláspontomat, mert számomra bosszantóan, sőt bántóan kevés volt az írt vita és a kab. során is a konkrét versszövegre hivatkozás. Értem én, hogy Hegel, Dilthey, Heidegger, Gadamer és mások felől is ugyanolyan érdekes lehet ránézni egy – valljuk be – irodalmi kérdésre, de néhány költői életmű (fülszövegen túli) emlegetése talán nem ront sokat a míves gondolatmeneten. Magam tehát ez utóbbira teszek kísérletet.
Másik indokom a megszólalásra, hogy az egész, itt kialakult, ilyen mérvű versvitának nem éreztem semmiféle aktualitását, egészen addig, amíg a kab. utolsó utáni pillanataiban a politikai költészet megítélése terítékre nem került. Erről viszont – és ennek bizonyítására is törekszem a következőkben – talán aktuális kérdés beszélni. Tudom, hogy ez csak egészen szűk szelete a versvita által kisütött tortának, ám számomra ez tűnik most (!) a leginkább továbbgondolható problémának. Egyúttal jó lehetőség, hogy – önző módon – magam is (szigorúan címszavakban!) átfussak azokon a szempontokon, amelyek mentén a kortárs magyar líráról és a politikai költészetről töröm a fejem.