Nyolc év lemezcsend után megérkezett a Hippikiller második korongja, a Mixtape From The Striped Room. A Bihari Balázs rockújságíró-gitáros-énekes vezette formáció nem a bulizó fiataloknak szól, inkább a különlegességek kedvelőinek. Főként retro hangszereléssel, csattogó elektromos dobokkal és sok gitározással vezet minket egy nem hétköznapi világban. Nem egy egyszerű vasárnapi rántott hús, inkább egy olyan saláta, ami a második falattól kezd el ízleni az embernek, ahogy megszokja az ízét.
Az album már Deezeren is meghallgatható, de hamarosan kazettán is megjelenik
A több közreműködővel felvett lemez címében sem véletlen szerepelhet a mixtape szó, tényleg válogatásszerű a struktúrája, az sem teljesen egyértelmű, hogy egy zenekartól származnak a rajta szereplő dalok. Sokféle hangulattal találkozunk a 9 nóta alatt, a Dead Swan Blues-ban például egyszerre rock and rollos és jazzes gitárszólóval, a Running With The Devilben vidámsággal fűszerezett, elvarázsolt sötétséggel, a Blind Dog Blues pedig egy pörgős Random Trip-jamet juttat eszünkbe.
Több szám masszív elektronikus vázra épít, de itt nehogy David Guettára vagy bármilyen diszkós DJ-re gondoljunk, inkább a kísérletező elektronika képviselőire. Két dal emelkedik ki ezek közül: a BoZaNnal felvett This Bridge, ami tökéletes „éjszaka egyedül merengek a szobámban”-hangulathoz, elég csak a nyitósorát említenünk: „This bridge doesn’t go to the other side”. Totális melankólia és feketeség húzódik végig a dalon, és bár a hangszerek unortodox dallammal futnak végig, az ének lágy és simogató, ami tulajdonképpen kellemessé teszi a dalt.
Egyébként egyáltalán nem törekszik a lemez slágerességre. A Love Is Painben nyomokban felfedezhetünk rádióbarátságot, de amikor belekarcol MC Fedora énekébe a gitár, rájövünk, hogy ennek a dalnak sem az a célja, hogy toplistákra kerüljön. Nem is beszélve a Jedo’s First Bridge-ről, amiről csukott szemmel is kitalálható, hogy Kárpáti Dódi (Quimby) fújja benne a trombitát. Számomra a lemez legelvontabb szerzeménye lett ez, fogalmam sincs, mit üzen benne a magasztos trombitaszó és a középkori jellegű dallamok. Kell egyáltalán üzennie bármit is?
A Mixtape From The Striped Room a példája annak, hogy milyen az, amikor a művész kötöttségek és szabályok nélkül alkot. Ennek vannak előnyei és hátrányai is: a lemez távolról sem kerek egész, de legalább őszinte. Nem érzem rajta azt, hogy közönségnek íródtak a dalok, ami ugyanannyira válik a kárára, mint a javára; így talán még inkább magáénak érezheti az, aki nem a divatos zenekarok között keresi a hallgatnivalót.
