FÉL Posts

2012-01-16 / / Vers

Szikes földön körbeültünk vártunk kaszás vagy én gyerek voltam szóltunk hogy gyengék vagyunk de tudja bácsi könyveket olvasunk és rajzolunk pentagrammot csigavérrel mert csak ezt láttuk a tévében te mindig…

2012-01-15 / / könyvkritika

Turczi István A változás memóriája című kötetéről Turczi István legújabb verseskötete ismételten meglepi, kihívás elé állítja olvasóját. Érett, egyéni, jól felismerhető hangja mellett Turczi kísérletező kedvű költő, aki szereti mindig…

2012-01-11 / / Vers

Késfokkal nyomta le a púpot, Szakálla horzsolta a lágy koponyát, Arca vörösben játszott a dühtől, Anya sehol, fűtött a saját vizeletem, Cementmorzsalékos tenyerében elfért Volna a tüdőm, Fuldokolva bőgtem, ölelése…

2012-01-09 / / Vers

kiteregettelek a bőröd rajtam felborzolt pikkely télre a gabonát estére a cukrot keletről hozzák nyugatról rendelik délre felélik még sosem voltam ennyire hús ennyi gerincvelő csupa ököl és ín állkapcsok…

2012-01-08 / / Vers

A szél lesz, ami elsőnek megőrjít. Ő tudja már, hogy kívül nincs világ, és ezt suttogja folyton, bár igyekszem nem figyelni rá. A baglyok is, ha arra nézek, rám kacsintanak,…

2012-01-06 / / Próza

(Részlet Az Óriáscsecsemő regénykezdeményből)

Tibike, rakd meg a tüzet. Lobogjon. Nehogy az árnyak elfelejtsenek, mert úgy jársz, mint Hat Kovitz, aki elvesztette szeme-világát. Hogy? Hát el is mondom hát.

Az úgy történt, hogy Hat Kovitz kiment egyszer ugyanilyen holdvilágos este volt annak idjén ahol történt egyszer; a családi tűz épp előtte melengette meg, persze mindig a mások lába köze. Bátorsága ágyékának ösztökéből hajtott ki. Egyszer volt, hol, hol nem, volt egyszer egy járás, ami kiment és azóta folyik, mert vissza nem jött, elmúlt, de el volt azért kezdve. Emese álma Kovitz, aki egyszer kiment, felhajtotta a sátor szegélyét, és arra is gondolt, hogy az asszonyba, akár a rétisas, belé marhatna valami ronda állat. De legalább jól mellbimbón szúrhatná egy szúnyog. Gondolta, hogy rajtaüt a reggeli fény ezen a hátborzongató szép asszonyon, és talán Álmos, az emlékezet furcsa vadászútjairól hazatérve, legalább jól megtépázza, hogy vágya-álma rohadjon meg örökre. Dögöljön meg az Emese ha hagyta, szolgájának megszégyeníteni rózsaülepit. Vagy marna bele a Turul, hogy aztán lehetne imákat költeni érette, lehetne kegyelembe esni.

Eszébe vót minden e féle.

Kiment, félelemmel telve Hat Kovitz a sátorból, egy gömbölydedre koptatott kőhöz. Lassan sétált oda, a távolba. Félt. Há mitől félt volna? Hát attól, hogy álomba esik, s ura kardja átlikasztja testét, a lelke pedig túlvilágra jut. No, Fogva övét, mint aki fél, hogy méltósága rajtavesznék ha elengedné azt, letérdelt a kő elé.

2012-01-03 / / esszé

„Niemand sollte glauben, dass ein weiteres halbes Jahrhundert Frieden und Wohlstand in Europa selbstverständlich ist. […]Wir haben eine historische Verpflichtung, das Einigungswerk Europas, das unsere Vorfahren nach Jahrhunderten des Hasses und des Blutvergießens vor über 50 Jahren auf den Weg gebracht haben […] Es darf nicht geschehen – das ist meine tiefe Überzeugung -, dass später einmal gesagt werden kann, dass die politische Generation, die im zweiten Jahrzehnt des 21. Jahrhunderts in Europa politische Verantwortung getragen hat, vor der Geschichte versagt hat.” (Angela Merkel)

A Nobel-díjas José Saramago Megvilágosodás (Ensaio sobre a Lucidez) című regényében az alapszituációt az adja, hogy a választásokon a szavazópolgárok egyre nagyobb hányada üres szavazólapot dob az urnába. A trockista szerző regényében ezek után a demokratikus kormány egyre komolyabb elnyomással próbálja meg „szabadságra kényszeríteni” az embereket. Bár a regény a Vakság folytatása, ezúttal a megváltó feloldás elmarad.

Hasonló témát feszeget Rónai András esszéje is, aki szerint a „demokratikus nyugat” vezetőinek ideges reakciója Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök népszavazási kezdeményezésére annak a bizonyítéka, hogy az Európai Unió vezető államaiban egy olyan technokrata szemlélet vált uralkodóvá, amely már nem tartja magát a népszuverenitás elvéhez, és ahelyett, hogy a hatalom a népet a közoktatás által a politikai döntéshozatal kompetens aktorává emancipálná, valójában a fontos kérdéseket üzletemberek hozzák különböző bizottsági és igazgatótanácsi üléseken. Ez a megközelítés nem áll messze a Kommunista kiáltvány megfogalmazásától, miszerint: „A modern államhatalom nem más, mint az egész burzsoáosztály közös ügyeit igazgató bizottság.”; nem meglepő, hogy a kormány mérsékelt támogatójának számító mandiner.hu részleteket közölt az írásból.

2011-12-31 / / FÉLonline.hu

Idén print számot nem adtunk ki, de a szeptemberben megújult online felületünkön összesen 204 bejegyzést tettünk közzé. Felolvasáson az elmúlt év során 12 alkalommal láthattatok minket. 2011-ben szerzőink voltak: Antal-Bacsó…

2011-12-24 / / Próza

„Tyger! Tyger! burning bright
In the forests of the night”

Dohányfüstben úszott a hely. Egy előadás után ültem be, piszok hideg volt, és azt gondoltam: „ miért ne üljek be egy italra, csak úgy ?”. Így hát beültem, a hely egy hátsó részén foglaltam helyet. Eléggé kavargott a fejem. Jean-Paul és Simon szerelme, a hangos zene, általában véve a hangzavar, és a Mester és Margarita járt a gondolataimban. Utóbbit nem csupán saját szórakoztatásomra olvastam, nem is először, de ez most nem igazán fontos. Tehát ott ültem, és zsongott a fejem, kicsit fájt is. Elkezdtem olvasni. Először nehézkesen ment a dolog, ahogy az lenni szokott. Nem tudtam teljesen odakoncentrálni, fel-felpillantottam, körültekintettem, megnéztem magamnak az embereket. Volt ott minden fajta. A lányokra koncentráltam. Eszem ágában sem volt odamenni valamelyikhez, vagy hasonló. Csak szeretem csodálni a lányokat a maguk sajátos szépségében. Egy szép lány olyan is lehet, mint egy szép kép. Az ember nem feltétlenül azért nézi, mert kezdeni akar vele valamit. Egyszerűen csak jó nézni. Szóval eleinte kevésbé tudtam a könyvre koncentrálni, aztán, ahogy haladtam előre, mégiscsak megfogott Bulgakov festészete. Például Woland, mikor színpadra lép a frakkjában, kíséretével. Lenyűgöző. A tizenkettedik fejezet végén jártam, az előadás volt soron, majd néhány perc múlva le is vitték a konferanciét, az elődás véget ért, és következett Ivan és a Mester. Tizenharmadik fejezet: A hős megjelenik. Szeretem ezt a részt, a beszélgetést, hogy végre találkozik a második világ, az írók értik egymást, és értik Pilátust is. Ekkor egy lány lépett oda hozzám:
– Kölcsönadod a könyved egy sorra? Szeretek beleolvasni abba, amit idegenek olvasnak, ezeknek a soroknak mindig van valami üzenetük.
– Ja.

2011-12-22 / / esszé

„A megbilincselt költészet megbilincseli az emberiséget”
William Blake

Meggyőződésem, hogy a politikai költészetről lesz szó. De most, talán még inkább, mint máskor, meg kell hagynom a lehetőséget, hogy tévedek, a politikai költészetről beszélni egyáltalán nem ezt jelenti. Ha azonban így áll a helyzet és a politikai költészet kérdései egészen mások, úgy már muszáj lesz azt gondolnom, hogy ez a téma, egészében véve érdektelen és súlytalan.

Először is mesélni szeretnék. Van egy régi-régi egybegyűjtött Weöres Sándor kiadás, 1970-ből. Az első kötet végén található egy nem is tudom mi, mondjuk ciklus – külön kötetben nem jelent meg, azt hiszem –, a címe „Inter arma”. Ez alighanem az életmű leggyönyörűbb, vagy ha az nem, mindenképp legmegindítóbb darabja; éspedig éppen azért, mert az Inter arma – meggyőződésem szerint – majdnem kizárólag politikai verseket tartalmaz. A szövegek legnagyobb része a háború alatt íródott, de legalábbis valamilyen módon kapcsolódik a háborúhoz.

– Széljegyzet egy (vers)vitához –

Előrebocsátom kellemetlen vitapartner leszek, hiszen elsősorban nem a leírt és itt, a FélOnline-on közölt szövegekre reagálok, hanem a Vízraktérben, november 10-én lezajlott versvita (továbbiakban: kerekasztal-beszélgetés; továbbiakban: kab.) által kiváltott reflexióimat közlöm. Egyrészt azért döntöttem úgy, hogy megírom az álláspontomat, mert számomra bosszantóan, sőt bántóan kevés volt az írt vita és a kab. során is a konkrét versszövegre hivatkozás. Értem én, hogy Hegel, Dilthey, Heidegger, Gadamer és mások felől is ugyanolyan érdekes lehet ránézni egy – valljuk be – irodalmi kérdésre, de néhány költői életmű (fülszövegen túli) emlegetése talán nem ront sokat a míves gondolatmeneten. Magam tehát ez utóbbira teszek kísérletet.
Másik indokom a megszólalásra, hogy az egész, itt kialakult, ilyen mérvű versvitának nem éreztem semmiféle aktualitását, egészen addig, amíg a kab. utolsó utáni pillanataiban a politikai költészet megítélése terítékre nem került. Erről viszont – és ennek bizonyítására is törekszem a következőkben – talán aktuális kérdés beszélni. Tudom, hogy ez csak egészen szűk szelete a versvita által kisütött tortának, ám számomra ez tűnik most (!) a leginkább továbbgondolható problémának. Egyúttal jó lehetőség, hogy – önző módon – magam is (szigorúan címszavakban!) átfussak azokon a szempontokon, amelyek mentén a kortárs magyar líráról és a politikai költészetről töröm a fejem.