KEMÉNY ISTVÁN: KÖZLEMÉNY

Előrebocsátva, hogy véleményem kinyilvánításával semmiféle nyugalmat nem kívánok megzavarni, világnézeti, vallási, tudományos vagy bármiféle más meggyőződést megrendíteni, kulturális, nemi, politikai vagy egyéb identitásokat sérteni, továbbá akár egyes személyek, akár társadalmi csoportok, akár biológiai vagy egyéb lehetséges létformák értékpreferenciáit átrendezni, relativizálni, egymáshoz képest hátrányos helyzetbe hozni, vagy mások által akár erőszakosnak is megélhető módon és/vagy mértékben befolyásolni; valamint természetesen kerülni kívánva még a látszatát is annak, hogy az életkoromnak megfelelőnél semmivel sem nagyobb tömegben felhalmozódott úgynevezett élettapasztalatomat akár csak indirekt módon is megkíséreljem normatív elvárások alapjává tenni, külön kihangsúlyozva e tapasztalatoknak szubjektív és ennélfogva viszonylagos jellegét, más szóval teljes mértékben csakis az én személyes életemre vonatkoztatható relevanciáját; továbbá készségesen, sőt, fejcsóválással elismerve egy bárhol kijelölt objektív nézőpontból még saját magam számára is teljesen abszurd, tarthatatlan és nevetséges voltát annak a kétségkívül akár megcsontosodottnak is nevezhető, ám olykor mégis elháríthatatlan erővel rám törő képzetnek, hogy tudok valamit a világról; tehát erős kétségek között megszólalásom legitim volta felől, és már csak ezért is fenntartva a jóhiszemű tévedés jogát, valamint maximálisan nyitottan az ellenvéleményekre, a fentebb felsorolt, vagy azok közül esetleg kifelejtett szempontokkal teljes összhangban, a magam részéről, lelkiismereti okokból, csakis és kizárólag egy értelmes és boldog jövő esélye érdekében, kötelességemnek tartom teljes szívemből, örömmel és vidáman kijelenteni, hogy – természetesen számos más fontos érték mellett – a szeretet és a hit a két legfontosabb dolog, amit halandó ember birtokolhat.

Megjelent: Élet és Irodalom, LXIII. évfolyam, 51-52. szám, 2019. december 19.

Fotó: Takács Márton