forgatókönyv
„Itt az írás, forgassátok”
lajtorja
vén szofista, mit akarsz megint?
hányszor mondjam még
ez csak egy domb, az meg csak egy város
a te birodalmad
lehetne – tudom
egy kicsit üszkös
mostanában
azonkívül nem csak kenyérrel él
lelkes állatok
kíváncsi emberek
engedjétek hozzám!
– de ha ők nem igénylik
ami nékem adatott
éden és földön
megkaphatnád
én nem azért jöttem, hogy szolgáljanak
hanem hogy szolgáljak
de csak egy szavadba
kétezer év kifordított szavai
és mind oly hiábavaló
a szó a tett halála
de mi álom jön a szó után?
azért, mióta odalenn jártunk
csöppet fényesebb lett lépteink nyomán
sok is a villanykörte
pedig jó találmány
ha akkor tudom
nem szarozok az almával
bolondok a fénybe igyekvők
bolondok övék a mennyeknek országa
lelki szegények
jóra csábít megannyi illat
keserű pohár
bizony mondom néked
kell az a kis fény
(szünet)
te le mernél ugrani?
az más
nekem szárnyaim vannak
nem esnél le
soha nem ejtettelek le
az más, akkor még
ezt inkább ne
nem én kezdtem
(szünet)
nem érdemlünk fényt
nyugalmat érdemlünk
legfeljebb
vesd le
ereszd el
addig semmit nem tehetek
elég e görcsös ragaszkodásból
erő és biztonság
a vér ízét idézi
rozsda üli mindkettőt
(puhány; remeg)
ha e két rokon egymásban megmártózna
ez az én testem és ez az én vérem
miért hagytál el engemet?
még hogy porból, porrá
esetleg egy diszkrét tócsa
(kis teste hangtalan vacog)
bevégeztetett
az Úrnak lelke van énrajtam
ne félj te kicsiny nyáj
mert tetszett a ti Atyátoknak
hogy néktek adja
az ige testté lett
a világ világossága
nem tudja mit cselekszik
huss, ne álmodj tovább ember
messze van innen az Égei tenger
tudom
ha tudod, légyszi’ menj el
a sarki sellő talán rendel,
talán
mondod lehunyt szemmel
ködbe bújok, furcsa reggel
triptichon (szárnyas oltár)
