Címke: versről

2011-10-23 / / esszé

Pár komolyabb, logikus struktúrájú, ésszerű mondanivalóval felfegyverzett esszé után én is becsatlakoznék a diskurzusba a magam sekélyes és közönséges módján, néhány alaptalan gondolatmenettel, válaszul semmi konkrétra.

Hogy a “vers […] a végtelen” lenne? Fenét. Az értelmetlen túlmisztifikáció maradjon meg a lázadó tizenévesek eszköztárában. Egy szakmabelinek viszont illik tudni megmondani értelmes szavakkal, hogy mi is az, amit csinál. Mi a vers? Mondhat róla mindenki, amit akar, én a részemről csak egyféle költői attitűdöt fogadok el. Versnek olyan irodalmi művet hívunk, amelyben az alkalmazott nyelvi eszközök esztétikai tulajdonságai alátámasztani vagy épp elrejteni szolgálják az üzenetet, aminek a létezését oly hévvel firtatjuk.

Ezzel a gondolattal a FÉLonline-on megjelent szövegek cirka felét lehet is dobni a kukába.

2011-10-09 / / esszé

egy vita margójára

A vers, mint minden emberi alkotás a szellem egy állapotának anyagi rögzülése. Egyfelől ugyanúgy tárgy, mint a szék, amelyen ülök, másrészt mégsem ugyanúgy, hiszen a fizikai tér egyszerre több pontján is jelen lehet. Az analitikus metafizika erre azt mondaná, hogy ez valamilyen univerzálé, amelyet a tárgyak (például a papírlap, amelyre írták), instanciálhat. Fogadjuk el ezt a hasonlatot, hiszen ha nem így volna, és a vers egyes instanciái fizikailag különböznének, akkor a befogadói élményt befolyásolná az, hogy melyik verset olvasom – ami lehet, hogy így van, de nem szeretnénk. Ha ugyanis nem mindegy, hogy a verset kéziratban vagy nyomtatásban olvasom, akkor elvész a lehetősége annak, hogy a versről beszélni tudjunk, és elvész a lehetősége annak, hogy vers több legyen, mint egy apropó, ami gondolatokat indít bennem. Ha jól értem, ez lenne Kapelner Zsolt álláspontja.

Mivel azonban szeretnénk azt gondolni, hogy a versekről igenis van értelme beszélni, és a verseknek közük van az alkotójukhoz, fogadjuk el, hogy a versek azonosak. Tehát adott egy olyan speciális tárgy, nevezzük kulturális tárgynak, amely (1) egyfelől transzcendentális, amennyiben túlmutat a fizikai megjelenésén, és csak az ész szemléletével megragadható, (2) másfelől kötődik a fizikaihoz annyiban, hogy egy anyagi rögzülés.

2011-09-10 / / esszé

“Van olyan szintű fájdalom,
amiért te is eladó vagy”
Pollágh Péter

„Ma verset írtam. Hallgatás helyett.”
Jónás Tamás

Fogalmazzunk úgy, hogy egyszerű emberek, akik egyszerű dolgokat tesznek, felkelnek, mosakodnak, férfiak borotválkoznak (ha van borotvájuk) (kinek pengére telik csak), a nők sminkelnek reggel, aztán munka, kevés pihenés és ismételten alvás. Szóval, akiknek nem fér bele az irodalom az életükben, mert számukra már luxus. Luxus, mert számukra nem a nyelv az éltető erő, hanem a munka. A szorgos munka. Olvasni csak kevesen, és azok se mindig tudnak. Ezek az egyszerű emberek kérdezik meg tőlem mindig, számomra mi a vers, miért nevezem versnek azokat a szövegeket, amiket magam is és még sokan mások írnak. Mert nekik a vers rímes, dallamos, szerelmes, egyszerű és érthető, de ha rákérdezel, mit értett meg Pilinszkyből, mit értett meg József Attilából, vagy Balassi Bálintból, alig tudna kisiskolás módjára mondani róla valamit. És ez nem az ő hibája, mert ez nem hiba. Mondom nekik, nem tudni kell beszélni a versekről, azt én magam se tudok, most sem.

*

Azt kérdezik tőlem, mit tartok igazán versnek. Pedig, nem akarok, nem szeretném tudni, mi az a vers, mert nevezhetjük azt bárminek. Lehetne közhelyesen fogalmazni, hogy hívhatjuk mágiának, szeretetnek, vagy bűnnek. De mégsem ezt mondom. A vers számomra egy fájdalom. Akkor érzem versnek mások írását is, ha érzem benne a fájdalmat. Mert a szeretet, bármennyire is azt hisszük jó dolog, nem az. Nem az, mert a szeretet fáj, megöl, felbolygat, kikészít, leteper. Miként a hit. Kontrollál bennünket. Fel is szabadít, de végletessé tesz. A valós érzelmek állatiak. A szerelem, a szexualitás az bántó, az gyilkos. Erőszakosak. Miképpen a test a szellemmel és a lélekkel. A verssel lehet ölni, a verssel lehet bármit csinálni, mindenki másra használja. Jóra is, rosszra is.