A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kustos Júlia, Melhardt Gergő) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Szegedi Fanni verséhez Melhardt Gergő írt reflexiót.
Szegedi Fanni
Verthelyzet
Nem hagy nyugodni a földön fekvés.
Lúdbőröznek az állóvizek, ha elér az eső.
Velence kitiltja az óceánjárókat.
Persze, hogy vonzó a helyzet drámaisága.
Legszívesebben megsemmisítenélek.
Krúgatás és kürtszó.
Kifogásokat keres és nem tágít.
Kilincsre zárom a szám.
Nem a kosz, nem a por, nem a sár.
Ez a nap kék. Sárgában jöttem.
Fáradt is voltam azért, nagyon fáradt.
Libabőrös a vízfelszín. Fölötted esik.
Kezdem érteni, hogy évek.
Néha mást mond, mint az időt.
A céltalanság a terv része.
Tapogatózik, mindent összefogdos.
Nem látni a viselhetetlenségtől.
Az ágyra szakadt a beázott plafon.
Melhardt Gergő vakreflexiója
Szabályos forma: hatszor három, tizennyolc sor. Minden sor végén pont, minden sor egy mondat. A vissza-visszatérő motívumok, képek közül kiemelkedik a víz (állóvíz, Velence, vízfelszín, eső, ázott plafon); az egyetlen, majdnem szó szerint ismétlődő kép a libabőröző (lúdbőröző) víz képe. Fontosnak tűnik ezen kívül a színek váltakozása, az idő és a cselekvések célszerűsége, és valami egyszerre kívülről és belülről figyelt egzisztenciális félelem („vonzó a helyzet drámaisága”).
Rövid tőmondatok, beszéd-, gondolatfoszlányok több hiányos mondat. Ezek erős hatást váltanak ki: a hiányzó elemeket a megelőző és a rákövetkező sorokból próbálja kiegészíteni az olvasó, reménytelenül, de izgató feszültségben. („Ez a nap kék.”; „Kezdem érteni, hogy évek.”)
Az egy sor–egy mondat szerkezet miatt mozaikszerűnek tűnik a szöveg; másként mondva, nem mindig látszik motiváltnak a sorok egymáshoz képesti elrendezése. Ez az esetlegesség aztán azt eredményezi, hogy nemigen érzem, hogy az elejétől eljutottunk volna valahova a vers végére. Sem a képek, sem a vers gondolatisága nem koherens, pedig ezek ellenpontozhatnák a nyelvi–formai töredékességet. Így, hogy ezek mindegyike inkább csak kísérletinek, töredékesnek tűnik, enyhe hiányérzet marad utána.
Fotó: Bokor Krisztián
