A bokrok között guggolunk, mohón keressük az első érett szemeket. Én az egyik ágyásban kutatok, az öcsém a mellettem lévőben. Kapkodva emelgetjük a széles leveleket, mint a tolvajok. Hátha nekünk is jut néhány szem szamóca, mielőtt nagyanyánk elindul a sorok között, kezében a nagy, virágos gránit tállal. Mártiék holnap érkeznek, és nagyanyánk azt mondta, idén szamócás lepénnyel várjuk a pesti rokonokat. Pedig mi nem várjuk sosem, hogy megérkezzenek. Márti sokkal idősebb nálunk. Tőlem legalább három évvel. Egész délután napozik a kertben, és furcsa című, vastag könyveket olvas. Olyanokat mond, hogy minden bizonnyal, meg hogy rendkívül fontos. Rendkívül fontos, hogy amikor napozik, vastagon be legyen kenve naptejjel. Enélkül minden bizonnyal leégne a napon. Nagyanyánk többször meg is kérdi tőle, hogy bekente-e magát.
A veteményes a kedvenc helyünk. Van benne barack, cseresznye, alma, meggy és körte is. Nagyanyánknak a gyümölcsökért egész életében csak a hátsó udvarig kellett elmennie. Szerinte akinek falun a friss terményért a piacon kell sorban állnia, az vagy világ lustája vagy pedig még a földhöz sem ért. Mire május közepén megérkezik a faluba a körhinta és a céllövölde, akkorra az ő kertjében is pirulnak a szamócasorok. Tavaly még a csigákat is összegyűjtötte a bokrok tövéről, nehogy felfalják az alig érett gyümölcsöt. Egymás mellé tette őket az ágyás szélén. Úgy sorakoztak, mint a katonák bevetés előtt. Miután az utolsót is kiemelte a bokrok közül, mind eltaposta a fényes csigaházakat.
Tudjuk, hogy az idei első szedést a lepénybe szánja, mégsem bírunk ellenállni a kísértésnek. Szólok az öcsémnek, hogy csak az apró, félig érett szemeket szedje le, azokat biztosan nem hiányolja majd nagyanyánk. Először csak egy-két szemet akarunk leszakítani a kisebbek közül, amíg nagyanyánk megpucolja a répát és a krumplit a húsleveshez. Vigyorogva, szamócától maszatos arccal versenyzünk, ki tud többet megenni, és amint elfogynak körülöttünk az apró, rózsaszín szamócák, már a legszebb, legnagyobb szemeket sem kíméljük. Én egyszerre kettőt tömök a számba, mellettem az öcsém visítva tépi, amit csak ér. A szánk szélén vastagon csorog a félig megrágott gyümölcs sűrű leve, le egészen a pólónkra és a meztelen térdünkre, mi pedig röhögve fetrengünk a bokrok között. Körülöttünk letört szárak és levelek, széttaposott szamócáktól sáros-ragacsos sorok végig az egész ágyásban. Egyetlen darabot sem hagyunk a bokrokon. Nagyanyánk öklét rázva rohan majd utánunk, amint észreveszi. A hátsó kerítésen át mászunk ki a poros földútra. Először az öcsémet emelem át a kerítésen, aztán én is kiugrom az utcára. Szamócától és sártól mocskosan, visongva indulunk a búcsú irányába. A háztól egy utcányira lévő, nagy, üres területen még csak itt-ott lézeng néhány ember. Érzem a levegőben az odaégett pattogatott kukorica és a vattacukor émelyítő szagát. A céllövöldét állítják fel éppen, amikor megérkezünk. Kisgyerekek szaladnak a szüleik után, néhányan a körhintát is kipróbálják. Nincs nálunk pénz, leülünk a fűbe és hallgatunk. Sokáig nézzük a ponyvákat kifeszítő munkásokat. A délutáni hőségben félmeztelenre vetkőztek, egyik kezükben sört egyensúlyoznak, másikkal nagy cölöpöket támogatnak, így próbálják összehozni a helyszínt a holnapi falunapra. A melegtől és a hirtelen megevett rengeteg gyümölcstől bágyadtan ülünk egymás mellett. Nincs kedvünk már sem a céllövöldéhez, sem a körhintához. Az öcsém egyszer csak feláll. Hazamegyek, mondja, én meg szó nélkül követem. Mikor megérkezünk nagyanyánk házához, kinyitom a nyikorgós kaput, és lehorgasztott fejjel belépünk az udvarba. Már messziről látjuk, hogy nagyanyánk eltüntette a romokat a veteményesből. A szamócasorok között gondosan felgereblyézte a sáros földutat, sehol egy leszaggatott levél vagy inda. Nem is nézünk egymásra, úgy megyünk be a házba.
Nagyanyánk másnap reggel a szokásosnál is korábban ébred. Kint még alig dereng, már motoszkálni kezd a házban. Aztán hallom, hogy odakint nyikorog a kapu. Mire felkelünk, friss kifli és meleg kakaó vár minket a konyhában. Nagyanyánk egész nap Mártiék érkezésére készül, egyszer sem hozza szóba, hogy megdézsmáltuk a szamócát. Mikor megérkeznek, Márti apja szorosan megöleli nagyanyánkat, végigmér minket, testvérének kicsinyített másait, majd asztalhoz ülünk a nyárikonyhában. Sosincs olyan rend és tisztaság a huzatos kis helyiségben, mint mikor Mártiékat várja nagyanyánk. Az egész konyha ragyog és a frissen mosott függöny illatával van tele. Az asztalhoz ülve Márti anyja rögtön rágyújt, az apja nagyokat káromkodva szidja a politikusokat. Márti hófehér sortban és fehér tornacipőben ül az asztalfőn, ami egyébként nagyanyánk helye. Nagyanyánk leteszi elé az első, hatalmas szelet szamócás lepényt. Tudom, hogy ez a kedvenced, Mártikám, mondja. Végigsimít Márti hosszú, barna haján, majd mielénk is letesz egy-egy szelet süteményt. Csöndben, lesütött szemmel eszünk. Márti anyja két falat között mélyeket szív a cigarettájába, az apja egy régi Szabad Földet lapozgat, nagyanyánk pedig a porcelánokkal megrakott tálalószekrény és az asztal között forgolódik. Hogy ízlik, Mártikám, kérdezi nagyanyánk. Márti ide-oda tologatja tányérján a maradék lepényt. Jó, feleli, de máskor finomabb, teszi hozzá halkan. Nagyanyánk kiveszi a vitrinből a kávéscsészéket, a nyárikonyhát pedig lassan betölti a cigarettafüst.
Fotó: Lőrincz Alíz
