Szabó Márton István versei

A Királyság elhagyása

Amikor utoljára, ilyen nagyságrendben,
ilyen távolságra az anya-nyelv-földtől,
a történelmünkben kényszer-dolgoztak, majd
vissza tömegesen jöttek, üres kézzel:

nem volt rá szavunk. (Csak egy kis munka.)
Megérné találni egy jól csengő terminust,
– ha máshol nem, hát az ángyélus nyelvben –
tessék elhinni, fogjuk emlegetni. Legalább

a szavakat vigyük magunkkal, mert ha bezárják
egyszer a Királyságot, akkor nem marad más
a tömegek helyén, csupán olcsó divatcikkek,

pár tonna romlott mirelit kagyló, roncsautók,
meg hiteltörténetek, soktulajdonos Ikea-bútorok.
Azután nem koccint többé senki Győzelem Ginnel.

Nem tudok jó képet vágni

Összeszorul a gyomrom, próbálok jó képet vágni.
Olyan ember beatboxol, aki nem tud.
Kinyúlt fecskenadrágos férfiak a tóban,
a nyakukban hengeres strandpénztárca.

(Csak ez a tenyérizzadás, összenézés.
Körbepillantunk, hátha van, aki szintén,
De nincsenek válaszok, csak a szégyen van.
Állunk változatlan rendszerek tengelyében.)

Vagy rosszul viccelnek, amivel nem kéne.
Vagy kötik az ebet rég kidőlt karóhoz.
Nincsen már türelem, nem lesz feloldozás.

Csak a földet nézzük, mint a lányos fiúk
az egyetemi öltözőben, amikor mások a fitneszes
csajokról, vidáman, hogy mit kéne.

Fotó: @car_es_kar 

Szabó Márton István 1993-ban született Budapesten, Ferencvárosban él, az ELTE Filmmaking MA szakán tanul. Kötete: Másodlagos kötések, Jelenkor, 2016.