Eljött a kedd este. Nem volt elkülönített öltöző, Bulcsú egy sarokban pakolt le. Nála volt az aznap összeszedett két szatyor gyújtósnak szánt papírhulladék is. Aki észrevette, előbb meglepődött, aztán nevetett, és szólt másoknak is.
Páran nem bírták megállni, és öltönyben jöttek, a nézők zöme azonban kényelmesebb és melegebb ruhát húzott. Jobb híján hősugárzókat telepítettek a pince betonfalai mentén. A buki körbejárt, szedte a pénzt.
Bulcsú bemelegített, és feltekerte a fáslit. Az ellenfél cingár, nagyképű gyerek volt. Mindenkit informáltak, hogy rá kell fogadni. De csak ketten tudták, hogy ez tévedés. Bulcsú megbízott egy havert, hogy minden pénzét tegye rá. Ha minden jól megy, szép summát vág zsebre ma este. Ritkán játszotta ezt, általában kifeküdt a megbeszéltek szerint a biztos kenőpénzért, de ha jók voltak az odds-ok, szúrni kezdte a becsvágy, és egyszer-egyszer behasított neki Mickey a Blöffből.
Egy öltönyös figura röhögve mondta, hogy meghozta a gongot, és egy vászontokból régi cintányért vett elő. Bulcsú a mellét csapkodta, gyorsan kellett behergelnie magát. A cintányéros kilépett a nézők gyűrűjéből.
– Mehet?
Innentől elmosódott minden. Mehet? A cintányéros majom összeütötte a hangszerét. Az emberek röhögtek. Bulcsú elhajolt pár ütés elől. Mehet? Az ellenfél habozott, majd újra támadásba lendült, de Bulcsú gyorsabb volt. Gyomorra célzott, de a magas ütés bordát talált. Aztán fej, bamm-bamm, a férfi megtántorodott, már csak lóbálta a kezét, hátrált, amíg észhez nem tért. Megpróbálta megsorozni Bulcsút, de ő, ha egyre nehezebben is, védte az ütéseket. Bulcsú csak egy pillanatra hagyta védtelenül a fejét, hogy torokra üssön egyet. Mi a faszt csinál ez?, ordította valaki. Bamm-bamm, aztán kifulladásig fejre. Még akkor is járt a keze, amikor ketten megragadták, és lerángatták a cingárról.
Visszalassult az idő, megtapadtak benne az alakok, a pince falai, a hősugárzók. Bulcsú felszedte a holmiját, és miközben magára húzta a dzsekijét, kirohant az épületből.
Egy parkoló autó mögött húzta meg magát a Kertész utcában. Mellette a két teli szatyor. A nyakára kanyarintotta a sálat, és letekerte a kezéről a véres fáslit. Nem az ő vére volt. A fáslit a szatyorba dobta. Jól ég az is. Csak most vette észre, mennyire szúrja a tüdejét a hideg levegő. Próbálta lassítani a lélegzetét. Apa büszke lesz rám. Megvan a pénz, ráadásul bokszból! Elvigyorodott.
Kilesett a kocsi mögül. A szemközti tömb kapuja nyitva állt. Az amfiteátrum túloldala sötétbe veszett, és csak akkor vált néhány másodpercre láthatóvá, amikor a pinceajtó ki- és bevágódott. A férfi az utcára rohant. Bulcsú füttyentett neki, mire az átfutott az úton, és bekushadt a jármű mögé.
– Nesze, de most húzzunk! Már keresnek.
Bulcsú átpörgette a remegő kezébe nyomott pénzköteget.
– Ez csak négy fél – mondta, és eltette a pénzt. – Egy gurigáról volt szó.
– Fél kiló az enyém. A buki meg nem hülye. Azt mondta, látott már a nyolcban, ott is magadra tettél, és nem rajtad múlt, hogy végül mégis kifeküdtél. Fél misiért elengedett, azzal a feltétellel, hogy többé nem tolod vissza a pofád. Na, tűnés!
Szétváltak. Bulcsú felkapta a két kék szatyrot, és a Blaha felé kocogott. Nem mert gyorsítani a jeges járdán.
Jobbra kinyílt egy furgonajtó, épp, mikor odaért. A németjuhász rávetette magát. Bulcsú ijedtében felordított, és elejtette a tüzelnivalót. A papírok széthullottak a járdán. A kutya marcangolni kezdte a bal karját. Bulcsú becsurgatott a fájdalomtól.
A két férfi nem kapkodott. Komótosan szálltak ki a járműből. Egyikük vasrudat húzott elő az ülés alól. A másik rákiáltott a kutyára:
– Tütüke, el ne engedd!
Az utcán csak néhány járókelő bóklászott. Páran felfigyeltek a kiáltozásra, ám inkább messziről követték a történéseket.
Bulcsú a jobbjával megsorozta az állat fejét, de csak még jobban feldühítette. Aztán valami isteni sugallattól vezérelve felrántotta a balját – azt hitte, leszakad a fél karja –, és torkon térdelte a németjuhászt. Ez hatott. A kutya elengedte, és harákolva kizuhant a fagyott aszfaltra. Bulcsú képtelen volt azonnal talpra állni, egy darabig reszketve hevert a járdán. Mire felfogta, mekkora hibát követett el, a két férfi már fölötte állt.
– Tütüke! – kiáltotta az egyik, és megpaskolta a mellé támolygó állatot. – Bántod a kutyámat? – fordult az éppen feltápászkodó Bulcsúhoz.
A másik szó nélkül rávágott a vascsővel Bulcsú vérző baljára. Aztán újra és újra. Bulcsú ordítva zuhant vissza a földre. Behunyta a szemét, szétroncsolt kezét az arca elé emelte. A férfi abbahagyta az ütleget, és áttúrta Bulcsú zsebeit.
– De kurva büdös vagy – mondta, mikor végre megtalálta a pénzt, és felegyenesedett. – Kibaszott csöves.
Miután végeztek, kutyástól visszaszálltak a furgonba, és elhajtottak. Csak ekkor merészkedett közelebb egy kisebb társaság.
– Bakker, rendben vagy?
Bulcsúnak kellett egy kis idő, mire észhez tért a fájdalomtól:
– A pénzem… elvették a pénzem!
– A rohadt életbe, hívom a rendőrséget! – mondta valaki.
– Ne! – kiáltotta Bulcsú, és feltápászkodott. – Nem kell, jól vagyok!
Talpra küzdötte magát, nehézkesen összeszedte a szétszóródott papírhulladékot, és elindult a Népszínház utca felé.
A villamost éppen lekéste, és a Meki előtt sokan megbámulták, ezért lesétált pár megállót. Átfagyva, kapucnival a fején várta a következő járatot. Bal keze pokolian lüktetett. Pedig már megvolt! Ebben a kezemben tartottam, lenézett vérző baljára. A kurva életbe, már megvolt a fele! És most mi a fasz lesz? Ilyen közel még soha nem került a kilakoltatáshoz. Utcára kerülök. A gondolattól megdermedt, levegőt is alig vett, csak döbbenten meredt maga elé.
Tíz perce ült a hideg padon. Úgy érezte, a fejébe szorult a vér. Szédült. Végre közeledett a huszonnyolcas villamos. Összeszorított foggal hajolt le a szatyrokért. A villamos beért, az ajtók kinyíltak. Bulcsú megtántorodott. Mélyeket lélegzett. A villamos felé fordult. Az ajtók bezáródtak, a jármű kigördült a megállóból.
A kilincs visszaugrott. Bulcsú káromkodott, újra lenyomta, és berúgta az ajtót. Földre ejtette a szatyrokat. Fickó a hálószobában nyüszített.
A férfi becsapta az ajtót. A zárral soha nem bajlódott. Lihegve a fürdőszobába vánszorgott, és leöblítette a vért a kezéről. A kádban ruhák áztak. Bulcsú óvatosan lefejtette magáról elnyűtt kabátját, majd bűzölgő ingét, és mindkettőt a kád szélére vetette egy üres szappantartó mellé.
Félmeztelenül, dideregve csoszogott a szoba felé. A sebből még mindig szivárgott a vér. Bulcsú megállt a konyhánál, a szeméttel teli pultról felkapott egy koszos rongyot, és a kezére csavarta. Kézfejével megtörölte a homlokát. Elsétált a vödrök és ládák között. A folyosón még egy rozsdás bicikliváz is volt. Bulcsú nekiment a kormánynak, a csengő erőtlenül zörgött. A szobába érve ragacsos borfolton sétált keresztül. A lakás nehéz levegője itt fanyarrá vált. Az ablakra ragasztott újságpapírok alig engedtek be fényt. Fickó az ágyban feküdt.
– Takarodsz onnét! – ordította a férfi, és a kutya felé rúgott, de az a sarokba húzódott.
Bulcsú elterült a földön. A fejénél műanyag palackok hevertek, a legtöbb horpadtan, ám az egyikben még volt egy kevés. Magához vette, a fogával csavarta le a kupakot, és nagyot húzott a savanyú Ezerjóból. A kiürült palackot a többi közé hajította, és visszahanyatlott a padlóra. Fickó lemászott az ágyról, bátortalanul a férfihoz kúszott, és megnyalta az arcát. Bulcsú nem reagált. Reszketve bámulta a plafont. Jólesett a kutya melege.
Az elosztószekrény tönkrement, a gázt pedig régen kikapcsolták. Bulcsú lopott egy olajoshordót, amiben tüzelhetett. Szerzett rá fedelet, és ajtót vágott az oldalára. A falba ökölnyi lyukat ütött, a lyukat és a hordót pedig fémhengerrel kötötte össze, így a füst nagyja kiment. Csak a vízért fizetett, de azzal is igyekezett spórolni. Kézzel mosott, a vécét csak szarás – megszaladt napokon hányás – után húzta le, átlagosan heti kétszer tisztálkodott, a mosogatást pedig meghagyta a hangyáknak.
A szemközti összeszerelő műhelybe reggel hatkor érkezett alkatrész. Bulcsú a tolató furgon sípolására ébredt. Felöltözött, és lement a szelektívkukához, hogy felhozza a papírokat gyújtósnak, aztán hosszú kínlódás árán kesztyűt húzott feldagadt, sajgó kezére, és elment szórólapozni. Egy ezres csomag kiszórásáért tízezer forintot kapott, és bár Bulcsú rossz passzban volt, nem halogathatta tovább a munkát, így is hat napot késett. Végigjárta a környező utcákat, ahol nyitva találta a háztömböt, ott hármasával-ötösével dobálta a cédulákat a postaládákba. Már négy munkáltatónál bukott le, hogy a szórólapokat nem hordta szét. A legutóbbi eset óta nem trükközött, úgy-ahogy elvégezte a melót. És mivel szüksége volt tüzelőre, minden tömbben kiszedte a papírt a kék kukából, és ha talált fahulladékot a szemétben, azt is. Az összegyűjtött tüzelnivalót lerakta otthon, reggeli híján megsimogatta Fickót, és indult tovább.
A Blahánál beszaladt egy kisboltba, vett zsömlét és párizsit, de pár falat után elfogta az émelygés. Visszament egy kis üveg Szabolcsi szilvapálinkáért. Nyolcra ért Népszínház utca sarkára. A többiek már megkapták az eligazítást, és szétszéledtek. Balu a falnak támaszkodva telefonozott. Bulcsú kivárt. A telefon eltűnt a zsebben, Balu végre felnézett.
– Te miért nem lapátolsz?
Bulcsú felvette a földről az utolsó hólapátot, de nem ment a többiek után.
– Fáj a kezem – mondta.
– Bűzlesz a tüskétől.
– Rám támadt két faszi meg egy kutya.
Balu zsebre tette a kezét. Most is azt a szart fogdossa, gondolta Bulcsú. Ha nem lenne a keze ügyében, sík ideg lenne. Így legalább lehet vele beszélni.
– Miféle kutya?
– Németjuhász.
– Miért nem verted agyon?
– Próbáltam, de csak bevadult.
– Mutasd a kezed.
– Feldagadt, nem jön le a kesztyű. Ha meg lejönne, nem tudnám visszahúzni.
Balu elhúzta a száját.
– Mutasd meg egy orvosnak!
– Tudod, hogy nincs tébém. Majd rendbe jön magától. Nem lehetne, hogy ma nem dolgozom?
– Ravasz egy semmirekellő vagy te.
– Aha. De a pénz kellene.
Balu felröhögött.
– Nagy franc vagy te, hallod! – mondta Balu, felszívta a torkába gyűlt slejmet, és lenyelte. – Megmondom, mi lesz. Feltakarítod a buszmegállót, és adok egy ezrest.
– Az nem elég.
– Csináld meg a Mekit is, adok kettőt. Felsózod a jeget, három.
Bulcsú végiggondolta. Végül is, ha a keze engedi, egy óra alatt befejezi.
– Legalább egy cigit adj!
Balu kelletlenül nyögött egyet, és elővett egy gyűrött pallmallos dobozt a farzsebéből. Belenézett, három szál maradt, meg egy majdnem üres gyújtó.
– Tüzed van? – kérdezte Bulcsútól.
– Nincs.
– Nesze.
Bulcsú kivett egy szálat, rágyújtott, és elindult a kilencvenkilences megállójába. Balu utánaszólt.
– Azt mondtad, ezen a héten meglesz a pénz.
Bulcsú megtorpant. Visszafordult Baluhoz. Mondani akart valamit, de túlságosan zúgott a feje a város zajától, hogy gondolkodni tudjon. Az ereje sem tért még vissza, a gyomra pedig már megint émelygett. Eszébe jutott a tegnapi gondolat, utcára kerülök, és rámart az egyetlen kapaszkodóra:
– Apa hogy van?
– Laca.
– Karácsonykor átmennék.
Balu előtúrt egy bontatlan csomag cigit, leszedte a nejlont, és egy teli gyújtóval rágyújtott. Aztán előkerült a telefon, és Balu a megálló felé intett.
– Takarítsd fel a havat!
Mire végzett, Balu elment. Bulcsú az Óbudai Egyetem könyvtárának a falához vágta a hólapátot. Vastag párafelhőket fújtatott. Újra a fejébe szökött a vér, megszédült. A hányinger felerősödött. Jó kezével megtámaszkodott, és rókázott.
Csütörtök délutánra úgy belázasodott, hogy hallucinált. A földön talált fémkupakokat százasoknak nézte. Annyira rázta a hideg, hogy négy pulóvert húzott a kabát alá, mielőtt elindult volna a sarki éjjelnappaliba. Mire leért, lihegett, elfogyott minden ereje. Jobb kezébe vett egy palack bort, majd a ballal is fel akart venni egyet, de nem mozogtak az ujjai. A flakon a földre esett, és lerobbant róla a kupak.
– Mi a kurva életet csinálsz ott hátul? – ordította a boltos, és odarohant.
Bulcsú a bal kezére nézett , amire szinte ránőtt a kötött, öreg kesztyű.
Az eladó megragadta, és kitessékelte Bulcsút. Öklendezett a szagától. Bulcsú az üzlet előtt esett össze. A boltos nyitva hagyta az ajtót, hogy kimenjen a szag. Pár perc múlva kinézett. Csak az ajtót akarta becsukni, de látta, hogy Bulcsú még mindig a hóban hever. Felhívta a mentőket.
– Napot! Fekszik egy szétcsúszott ember a boltom előtt. Ha nem a Jégvarázsból akarják a patológiára vinni, jöjjenek ide azonnal. Mondom a címet.
Mit mond a röntgen?
Masszív, mint egy mamut. Jól elkalapálták, de a singcsont nem tört, csak repedt több helyen. Itt és itt viszont szilánkok váltak le. Nem is ez a baj, hanem a fertőzés.
Kutya?
Az lehet.
Uram, van kutyája? Uram, hall engem? Mindegy, a csík már elindult. Előrevesszük.
Ja, erről akartam beszélni. Megtaláltuk a papírjait, de nem aktív a rendszerben.
Majd kiszámlázzuk.
Szerinted ez ki tudja fizetni?
Leszarom, a rezidensek legalább látnak amputációt.
Szombat este még mindig önkívületi állapotban volt a fájdalomcsillapítók miatt. Nem mert a karjára nézni. A falat bámulta. Megmozdította a jobb kezén az egyik ujját. Hozzáért a durva tapintású takaróhoz. Ugyanezt megpróbálta bal kézzel is. Semmi. Képtelen volt másra gondolni. Elképzelte a műtétet. Ahogy levágják és fémtálcára teszik az élettelen, megsárgult kart, amiből vér sem hajlandó folyni. NEM! Felhördült. Gyorsan szedte a levegőt. Kiszáradt a torka. Nézd a falat! Csak a fal van! Teljesen kiürült a feje. Nem pislogott, csak bámulta a falat, amin foltok és repedések éktelenkedtek. A sterilitásnak nyoma sem volt a kis lábadozóban.
Néhány órával később egy ápoló jelent meg tolószékkel. Bulcsú ágyához ment.
– Itt az idő, pajtás. Hazamész.
Bulcsú meg sem hallotta. Ketten öltöztették fel és tették a székbe. Odakint nem akartak bajlódni vele, ezért az egyikük azt találta ki, hogy biciklilakattal kiköti egy korláthoz a kerekesszéket, nehogy ellopja. Aztán ha a beteg elkezd fázni, úgyis hazaballag.
Este tízkor száguldott be egy mentő. Kiraktak egy hordágyat, amin egy ember feküdt. Bulcsút nézte. A szeme kidülledt. Dadogott valamit a sokktól. Bulcsú ekkor állt fel a székből. Nem bírta tovább a haldokló tekintetét.
Ingatag léptekkel sétált a kapuig. Ott megtámaszkodott. Elővette a zsebéből a sálját, és bal kabátujjába tömte, a kabátujjat pedig a zsebbe. Amikor véletlenül hozzáért a csonkhoz, fájdalmat nem érzett, de kirázta a hideg, és hányinger környékezte.
Amikor hazaért, a szomszéd kint cigizett. Egykorúak lehettek, de Bulcsú tíz évvel idősebbnek tűnt. Némán biccentett, és az ajtóhoz sietett. Döbbenten nézett a kilincsre. Véres volt. Ekkor szólalt meg a szomszéd.
– Itt volt a testvéred.
Az ablakba helyezett hamutartóban elnyomta a cigarettát, és bement a lakásába. Néhány másodperccel később egy köteg borítékkal tért vissza. Postai gumi fogta össze őket. Átnyújtotta Bulcsúnak, aki a fény felé tartva megnézte a felsőt. Számlák. Felnézett a férfira, aki elővette a cigisdobozát, aztán meggondolta magát, és visszatette a zsebébe.
– Azt mondta, az apja megtalálta őket.
Biztos kihangsúlyozta, hogy az ő apja, gondolta Bulcsú. A szomszéd folytatta.
– Azt is mondta, hogy rosszul lett az öreg. Kórházba kellett vinni. Szerda reggel.
Bulcsú eltátotta a száját, és a fejébe szökött a vér. Aznap beszélt utoljára Baluval.
– Miért nem szólt?
A többit nem mondta hangosan. Alig fogott fel valamit abból, amit a szomszéd mondott:
– Azt mondta, eladta a lakásukat, és amíg nem találnak másikat, meghúzzák magukat valahol. Nem említette a címet, de kérte, hogy mondjam meg, az apja sem tudja a tiedet… Felhívta a főbérlődet is, amíg elállt a vérzése. Holnap jön a vénember, és rendbe teszi a dolgokat.
Bulcsúnak zsongott a feje. Magában ordítva kérdezte újra és újra. Miért nem szólt? A kurva életbe! Miért? Hát ott voltam az út túloldalán, és lapátoltam a havat. Akkor ezért tűnt el olyan hirtelen… De a faszért nem szólt, hogy apa rosszul lett!?
Ajtócsukódás hangja zökkentette ki. Egyedül állt a körfolyosón.
Zsebre tette a számlákat. Visszafordult az ajtóhoz, és a véres kilincs után nyúlt. Önkéntelenül a bal kezét használta. Odaképzelte a kezét, mintha mozgatná az ujjakat, de csak a koszos lábtörlőre meredt. A csonkon fájdalom futott végig, majd lüktetni kezdett, és a lüktetés mintha tovább nyúlt volna oda, ahol nemrég még egy szilánkosra tört alkar volt. Bulcsú a megmaradt kezével szorosan rámarkolt a kilincsre, és benyitott.
Fickó izgatottan ült az ajtó előtt. Kilátszottak a bordái, reszketett, mégis örült, amikor meglátta Bulcsút. A gazdájához szaladt. Bulcsú megsimogatta. Az ujjai beleakadtak a rosszul becsatolt nyakörvbe.
– Hát ezt meg ki… – ekkor értette meg, miért véres a kilincs. – Megharaptad?
Felegyenesedett. Becsukta maga mögött az ajtót, elfordította a kulcsot, és megtapogatta a zsebét. Ma este jól megrakjuk a tüzet.
Fotó: Takács Márton
