Bulcsú nem értette, miért kapta meg a franciaágyat.
– És akkor apa min fog aludni? – kérdezte, miközben a hálóba cipelték a virágmintás monstrumot.
Balunak ekkor kezdett igazán bevágni a tenyerébe. Úgy érezte, a világ éppen most esik darabokra körülötte. De hát, ha meg kell baszódni… és ezt még olcsón megúszom! Átlépte a küszöböt, megbotlott a hiányos parkettában, de nem esett el.
– Szétszedtem az emeletes ágyat – vetette oda Bulcsúnak, és mintha transzba esett volna, észre sem vette, hogy folytatja. – Az egyik felét átvittem hozzá.
– Akkor is. Te ott laksz. Miért nem lesz a tied?
Letették az ágyat, a sarokba tolták, és kimentek a konyhába. Balu felült a konyhapultra. A fityegő tapéta és a falon terpeszkedő penészfolt találkozására meredt. Képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy pont olyan, mint az a kurva, borfoltos, bevetetlen ágy.
– Nem lehetne tőle kinyitni az ajtót – mondta Balu nagy sokára. Bulcsú először nem is értette, miről beszél, de mielőtt visszakérdezhetett volna, Balu már mondta is tovább. – És te jössz el végre otthonról. Búcsúajándék.
Bulcsú félrehallotta, és felnevetett. Álmodni sem mert róla, hogy huszonöt évesen egyedül fog lakni. Megkapta Fickót is. Másrészt eljön otthonról, fizetnie kell a számlákat, el kell tartania magát és a labradort. Öröm és félelem kavargott a gyomrában.
– Apának annyi kitétele volt, hogy Fickót ne engedd fel rá – mondta Balu.
– Ő is mindig felengedte.
– De ő nem te vagy.
Bulcsú a légzésére koncentrált, ezért nem tűnt fel neki az él Balu hangjában. Mivel nem szólt semmit, Balu folytatta.
– A biztosítékszekrény szórakozik néha. Hívj szerelőt. Retkes egy kégli, de… – nem tudta, hogy folytassa.
Bulcsú nyelt egyet. Végre lenyugodott a gyomra. Már csak az utolsó szó visszhangzott a fülében.
– De? – kérdezett vissza.
– Legalább… – vont vállat Balu. – A tulaj egy vénember. Szarik az egész világra. Ameddig utaljuk a pénzt, nem dugja ide az orrát. Melód van már?
– Van egy haver. Költöztető. Néha besegítek neki.
Balu nehezen türtőztette magát. Nem szerette, ha hülyének nézik, márpedig rakodástól nem lesz sebes az ember minden bütyke, és foltos-feldagadt a képe. Bulcsú csimbókos szakálla is nyilván rejtett pár zúzódást. Fogalmad sincs, mibe kevered magad, gondolta, a verekedés rossz biznisz, te barom!
– Az elég lesz? – kérdezte végül, hátha nem neki kell ajánlatot tennie.
Bulcsú hallgatott. Hátat fordított, a hűtőhöz sétált, és bedugta a konnektorba.
Az öreg meghagyta, hogy csak akkor engedi el Bulcsút, ha lesz normális munkája. Nyösztette is Balut, hogy miért nem hívja magához közfoglalkoztatottnak. Te már kórdinálod, így mondta, kórdinálod a csapatokat. Valahova csak be tudod dugni! Lehet, hogy nincs sok esze, de bazmeg, azért a csikket fel tudja söpörni! Balu majdnem rávágta, hogy naná, abban verhetetlen!, hiszen látta már dekket szedegetni. A csúcs az volt, amikor a kukából vakarta ki magának a félig szívott Slágert. Világos volt, hogy visszaköpi a munka világa, ha valaki nem fogja erősen a kezét. Márpedig ha nincs munka, nincs költözés.
– Jöhetsz hozzánk – mondta, és hirtelen piszok száraz lett a torka. – Söprés, gereblyézés, főleg a nyolcban. Tébé nincs, a pénzt borítékban kapod. Nem sok, de ha nem vered el, a kutyának meg neked elég.
Balu leszállt a pultról, és a konyhaasztal alól figyelő labradorhoz lépett. Bízott benne, hogy legalább most hagyja magát, de mielőtt megsimogathatta volna, az állat felült, és beljebb húzódott. Bulcsú háttal állt, nem vette észre sem a közjátékot, sem azt, hogy Balu mormog az orra alatt. A kapcsolószekrény kattant, és hirtelen sötét lett. Fickó körmei élesen kopogtak, ahogy elszaladt Balu mellett, be a szobába, és felugrott az ágyra.
***
Bulcsú még meg sem született, az apja már lelépett. Éjjeliőri munkát és fegyverviselési engedélyt kapott az Egyesült Államokban, úgyhogy megkötötte élete első hosszú távú bérleti szerződését. Bulcsú anyja csak görbe faszú köcsögként hivatkozott az exére. Bulcsú hároméves volt, amikor az anyja összejött Balu apjával, Lacával. Akkor még Balu volt a nagyobb, és amíg ez így volt, párszor megruházta a mostohaöccsét. Amikor ez kiderült, Laca úgy elverte Balut, hogy összecsinálta magát.
Bulcsú anyja harmincöt volt, amikor vérrög képződött az agyában, rosszul lett, és mire a mentő kiért, beállt az agyhalál. Laca egyedül maradt a fiúkkal. Próbálta megnevelni Bulcsút. Leült vele tanulni, csak hát a fiú rettenetesen egyszerű volt, úgyhogy Laca negyedóra múlva magából kikelve bontotta fel az első sört. Persze az sem segített, hogy legtöbbször ő sem értette a leckét, úgyhogy csak a levegőbe mondta a sületlenségeit. Aztán három cigi után visszaült, és tessék-lássék befejezték a házit. Laca eldöntötte, hogy sportolót csinál belőle, de Bulcsú a sporthoz is ostoba volt. Fociban folyton kicselezték, kosarazni egyszer próbált, de ha jó is volt a súlypontemelkedése, mindig előbb dobott, aztán ugrott. A birkózás jól ment, de kidobták a csapatból, mert a második edzésen, amíg az edző nem figyelt, földre vitt és majdnem megfojtott egy másik kezdőt. Pedig csak annyit kérdezett Bulcsútól, hogy gyerekkorában mit játszott a többi szarszagú elefánttal. Laca adott neki még egy esélyt. Elvitte bokszolni. A gyerek horga gyenge volt, de ha az egyenese betalált, paff, az ellenfél, mint aki falnak szaladt. Csak hát lassú volt, és fantáziátlan. Elsőre legyőzhetetlennek tűnt, halomra vert mindenkit, de két-három edzés után kiismerték a taktikáját, és bár kiütni nem tudták, pontgyőzelemmel a sor végére került. Ráadásul, ha kilátástalannak érezte a helyzetet, torokra ment. Amint ez kiderült, az edző elzavarta.
Amikor Balu befejezte a tizenegyediket, Bulcsú akkor bukott vissza másodjára nyolcadikba. Pár héttel a tanév vége előtt Bulcsú a folyosón ült, és a rajzházit csinálta. Állatot kellett rajzolniuk. Ő rókát akart, de már a füleknél rájött, hogy azt nem tud, úgyhogy maradt a kutyánál. A végeredmény a kettő keveréke lett. Balu szó nélkül elsétált volna mellette, de Bulcsú észrevette.
– Balu!
Balu megállt, vett egy nagy levegőt, és megfordult. Rajtuk kívül csak pár diák lézengett arra.
– Mindjárt becsöngetnek.
– Szerinted ez milyen állat? – kérdezte Bulcsú, és megmutatta a rajzot.
– Ótvar.
– Az mi?
Balu legyintett, és megnézte a rajzot, ami néhány zabolátlan, vastag vonalból állt, és leginkább egy kutyára hasonlított.
– Kutya.
– És róka?
Balu jobban megnézte, és valóban, a hegyesedő orr kissé rókásította.
– Talán. Kicsit. A kettő között. – Kutyaróka, gondolta. Kuka. – Ötvözd a kutyát a rókával, és megkapod, hol a rajzod helye.
Balu habozás nélkül elfutott, mintha a sértést Laca is hallotta volna, és máris ütni készülne. Bulcsú meghökkenve nézett Balu után.
– Rótya? – kiabálta, de Balu eltűnt a folyosó végén.
Amikor Balu hazaért, Laca a nagy, ronda franciaágyában fekve lábadozott. Csupán egy szakadt fecskét, és egy TAKE ME DRUNK, I’M HOME feliratú pólót viselt, amiből egyedül a home szót ismerte. Ritkán kelt fel, de legalább már nem a szomszéd vénasszony vigyázott a fiúkra. Lacát pár napja engedték ki a kórházból. Infarktus. A doktor ismerte Lacát, ő úgy fogalmazott, első infarktus. Persze elmondta neki a kötelező szöveget a dohányzás abbahagyásáról, életmódváltásról, de jól tudta, időpocsékolás.
Balu megállt Laca hálószobájának ajtajában. Az apa öntudatlanul rágyújtott. Felhergelte magát, amiért a főnöke kijelentette, túl sokszor vitt már neki táppénzes papírt, ezúttal vagy felmondólevelet hozzon, vagy írja ki szabinak. A kurva mindenedet, gondolta Laca, lófaszt nem csinálsz, a fél nyarat Horvátban töltöd, tőlem meg az egy hét Balatont is képes lennél elvenni! Hát rohadjál szét! Pöfékelve lapozgatta a heti tévéújságot, és ha jó műsort talált, piros filccel bekarikázta, néha belekortyolt a bögréjébe. Talán azt sem vette észre, hogy olykor az orrához emeli az alkoholos filcet, és mélyen beszívja annak émelyítő szagát. Azt viszont rühellte, ha bámulják, úgyhogy hamar feltűnt neki az ajtóban ácsorgó gyerek. Nem nézett fel. Mint az a kurva főnök, amikor a kurva műhely kurva ajtajában áll, és vizslatja, hogy dolgozunk.Az ágyon heverő hamutartó szélére tette a cigit, lapozott, majd felkiáltott.
– Mit akarsz? – a bögrében lévő vörös bivalycsók loccsant egyet, de nem folyt ki.
Balu összerezzent.
– Az orvos azt mondta, nem szabad cigizned.
– Honnan tudod? Ott se voltál.
– Te mesélted.
Laca feje már vörös volt. Felkapta a cigarettát, beleszívott, felült az ágyban, és visszaejtette a parázsló szálat a hamutartóba.
– Egész életemben szívtam ezt a szart, ha olyan káros lenne, már rég belehaltam volna.
– Majdnem összejött.
Balu arcán semmi érzelem nem tükröződött, ám a hangjából sugárzott az aggodalom. Ha kioktatóan beszélt volna, Laca csak elzavarja, de a fia jogos félelme felhúzta. Ne tudd már jobban, egyelőre még én vagyok a családfő! Laca kiült az ágy szélére. Észre sem vette, hogy felborult a bögre.
– Miért nem mész inkább a szobádba tanulni?
– A bög…
– Nem kell okoskodni, jó?! – Laca hevesen gesztikulálva, emelt hangon folytatta. – Már kurvára elegem van abból, hogy mindenki jobban tud mindent. (Cymbalta) Akkor járjál be dolgozni helyettem te. Én meg elmehetek a Balatonra végre egyedül, ihatom a fröccsömet, meg áztathatom a seggemet.
Laca a hamutartó felé tapogatózott, amikor belenyúlt a kiömlött fröccsbe. Hátrafordult, és amikor meglátta a jókora vörös foltot az ágyon, a matracba öklözött, majd felpattant, elkapta Balu karját, és a szobájába rángatta. Közben megállás nélkül ordított. Végül rácsapta a gyerekre az ajtót, visszacsörtetett a szobájába, készített egy új italt, meggyújtott egy új cigit, száraz lepedőt vetett a foltra, és ledobta magát az ágyra.
– Faszom – kiáltotta, már az újsággal és a filctollal a kezében. Hallani vélte a fejébe tódult vér zubogását. Csípte a füst a szemét. Az orrához emelte a filctollat, és rövidesen visszanyerte a nyugalmát.
Nem sokkal később megjött Bulcsú is. A földre vetette a táskáját, Laca szobájához csoszogott, és megállt az ajtóban. Elkenődve bámulta a kopott parkettát.
– Már megint eltörted valamimet? – csattant fel Laca.
– Nem.
– Akkor én törjem el valamidet?
Bulcsú nem nézett a nevelőapjára. A könnyeivel küszködött. Ez sötét, de legalább hallgat rám, gondolta Laca.Amaz magasról tesz mindenre. Bassza meg, hát a saját kutyája is fél tőle. Elnézte az elkámpicsorodott gyereket, és akaratlanul is szelídebb hangnemre váltott.
– Na, mi van? Mondd már!
Bulcsú delejezetten visszalépett a táskájához, és elővette a bizonyítványát. Észre sem vette, hogy Balu résnyire kinyitotta a gyerekszoba ajtaját, és őt nézi. Bulcsú Lacához sétált, aki rögtön megérette, miről van szó. Fellapozta a kis füzetet.
– Bazmeg, ezt nem hiszem el – kiáltotta. – Ötből?! Az egész kurva nyarat az iskolában fogod tölteni.
Laca legnagyobb meglepetésére Bulcsú leült a borfoltra vetett lepedőre, majd gondolt egyet, és befeküdt a férfi mellé. A nadrágját átnedvesítette a kiömlött fröccs. Alig hallható, rekedtes hangon szólalt meg.
– Én nem tehetek róla, hogy hülye vagyok.
Kicsordultak a könnyei. Laca elképedve meredt a rázkódó, széles vállakra.
– Na! – mondta, minthogy semmi jobb nem jutott eszébe. Hiszen ő nem vigasztalni, hanem lecseszni szokta a fiúkat. Őt is így nevelték, és ember lett belőle.
– Nem olyan nagy a baj – kezdte újra Laca. – Megint buksz, na és akkor? Kidobókra és költöztetőkre is szükség van, úgy kerek a világ.
Magához húzta a fiút, és hagyta, hadd sírjon a mellén.
A gyerekszoba ajtaja becsapódott.
***
Bulcsú elnyomta a Slágert, és elpöccintette a végét. A sarkon téblábolt, talpa alatt csikorgott a sóval hintett jég. Amikor meglátta Balut a zebra túloldalán, rögtön elvigyorodott.
– Indulhat a bebaszombat? – kiáltotta.
Balu csak akkor állt meg, amikor a cipőjük orra összekoppant.
– Kimostad a ruhád? – kérdezte, és megszagolta Bulcsút, majd vastag párafelhőt fújt az arcába.
– Persze. Na, merre?
Balu a közelben lévő cukrászda felé biccentett.
– Ott megeszünk egy sütit.
– Jól van – felelte Bulcsú, és megveregette Balu vállát.
A szűk cukrászdában mindössze négy asztal állt, mind szabadon. Ósdi piros-fehér kockás vászonterítő volt rajtuk, a gerendákról kaspók lógtak, bennük jellegtelen virágok kókadoztak. A sarkokban vastag pókháló hullámzott, pók nélkül. A padlót kopott parketta fedte. Romcukrászda, gondolta Balu. Az eladó unott arccal, mégis éneklő hangon köszönt.
– Jó napot! Mit adhatok?
Balu intett Bulcsúnak, aki zavarba jött a kézzel írt címkéktől. Végül a vitrinre bökött, koszos körme az üvegnek koppant.
– Ebből az arcszeletből adjon.
Az eladónő annyira meglepődött, hogy elmosolyodott.
– Miből?
Bulcsú megkocogtatta az üveget a választott sütemény fölött, mire a nő kijavította.
– Oreo-szelet.
Fehér ikeás tányéron tálalta ki Bulcsúnak, majd Balura nézett.
– Nekem semmit. Mennyi lesz?
– Négynyolcvan.
Balu szisszent egyet. Amikor ő sütizni járt, még kétszáz volt a puncsszelet, száznyolcvan a képviselőfánk. Kidobott a pultra egy ötszázast, és megvárta a visszajárót.
– Pontgyűjtő kártya van? – kérdezte a nő átnyújtva a húsz forintot.
Balu elvette az aprót. Leültek egy asztalhoz. Bulcsú csendben szorongatta a villáját. Balut nézte, aki a telefonját piszkálta.
– Mi van?
– Csak gondoltam, elénekled. Jézusi kor!
– Ne szórakozzál, egyél!
Bulcsú megvonta a vállát, de a mosolya nem lohadt le. Befalta az édességet. A száját a kézfejével törölte le.
– Ezután merre?
– Majd haza.
– Azt hittem, iszunk egyet valahol.
Balu kibámult az ablakon. Két hajléktalan érkezett a szemközti épülethez, és eltűntek a kapu mögött. Csak így, ilyen egyszerűen… de jó lenne! Megnézte az időt a telefonján, majd megint az utcára emelte a tekintetét. Eszébe jutott az apja. Ha sikerül is rávenni Bulcsút, apa idővel kiszagolja a dolgot. Maga előtt látta az öreg arcát, az értetlenséget, az egyre fortyogó dühöt. Már attól idegösszeroppanást kapna, ha megtalálná a számlákat, de ez… ez megölné!
– Apa hogy van? – kérdezte Bulcsú, mintha olvasna Balu gondolataiban.
– Magunk között vagyunk, hívd Lacának.
Bulcsú félretolta a tányért, morzsás kezét az asztalra tette, és összefűzte az ujjait.
– Mi bajod?
– Bulcsú, tartozol. Kurva sokkal!
Bulcsú csak legyintett.
– Ugyan, mondtam, hogy megadom.
– Évek óta mondogatod, és közben folyton kéregetsz. A kisujjam nyújtom, és tessék. Visszafelé ez soha nem működne. Nem azért vannak nálam a számláid, hogy én fizessem őket helyetted, hanem mert tudom, hogy te le se szarnád. Befizetem, megadod, ebben állapodtunk meg. Mondtam, hogy ha nem adod meg, nem fizetem az újakat. Nem így volt? De! Akkor meg hol a pénz?
– Jövő héten meglesz.
– Miből?!
Bulcsú összekocogtatta az öklét az asztal fölött. Balu egy ideig csak a fejét rázta. Fiatal ráncai mintha elmélyültek volna ez alatt a néhány másodperc alatt.
– Te nem vagy normális. Vagy lecsuknak, vagy megölnek, de ennek nem lesz jó vége. És tudod, ki fogja meginni a levét?
– Én.
– Apa! Bazmeg, te tényleg képes lennél két infarktusra ráemelni?
Bulcsú csak mosolygott. Balu elnézte a csimbókos fekete szakállat, a rossz fogsort, a buta tekintetet. Ha az IQ tartaná a szemét, már rég begurult volna a koponyájába, és most két fekete lyukba bámulnék. Csendben ingatta a fejét, nem akaródzott kinyögni, mit akar.
– Figyelj! – mondta nagy sokára. – Ha nem fizeted a lakást, nem kell ott laknod.
– Nem tudnék hazaköltözni, már megszoktam egyedül.
Balu elképedve nézett rá. Eltátotta a száját, és magát is meglepve felnevetett. Bulcsú követte a példáját.
Kimentek az utcára.
– Egy héten belül meglesz, eskü! – mondta Bulcsú, és megveregette Balu vállát, aki zsebre tett kézzel tűrte. Aztán Bulcsú megfordult, és hazaindult. Balu ott maradt a gondolataival. A szemközti hajléktalanszállót nézte sokáig.
Fotó: Takács Márton
