FÉL Posts

A címben szereplő sorszám ne zavarjon meg senkit. Az EFOTT is átvette a mostanában divatos fesztivállogikát, mely alapján a nyitónap csak amolyan nulladik nap. Így a második lesz az első.…

2014-07-17 / / Beszámoló

Vágó Rita 2013-as kiállítása, az Illusztrációk újabb három képpel bővült a történelmileg nevezetes Hadik Kávéházban. Szathmári Gábor: A lentről jött ember című novellás kötetéhez készült, kiragadott eseménydarabok mellett, a festőnő…

Első nap egy órán át álltunk sorba a bejutásra várva, hogy aztán biztonsági szolgálat gyorsan  átvilágítsa a táskáinkat. Ebből hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem a beengedés sebességével van gond,…

2014-07-15 / / Próza

Szembenéztünk a létezéssel és számoltuk a perceket. Az óramutató néha lassabban járt, néha talán sietett, vagy csak a gondolataink súlya volt oly nehéz, hogy nyöszörögve cipeltük át a remény vonalán…

2014-07-14 / / Fesztivál
2014-07-10 / / Fesztivál

Immáron negyedik alkalommal rendezik meg Hajdúböszörményben a Kexx Feszt Könnyűzenei Extrémsport Fesztivált 2014. július 30. és 2014. augusztus 3. között. A négynapos undergroundőrület a megszokott helyén, a Fürdőkerti Ifjúsági és…

2014-07-09 / / Próza

Rögtön tudta, hogy akarok tőle valamit. Először dacból, aztán sportból, megszokásból, végül kényelemből öltözködtem úgy, mint egy trampli. De most úgy jöttem el, ahogy mindig is szerette volna. Mint akit…

2014-07-09 / / Fesztivál

Véget ért a 22. VOLT fesztivál is, a régóta várt Arctic Monkeys koncert dallamaival. Azóta mindenki épségben hazamenekítette a sátrát, és próbálja újraértelmezni az éjjel és a reggel fogalmát. A…

2014-07-09 / / Beszámoló

 Idén másodjára kerül megrendezésre az Attention! Alkotóműhely szervezésében a No Kredit Szabadegyetem július 1–27. között, amely egy hónapon keresztül várja mindazokat, akik családias, oldott körülmények között szeretnének művelődni, új ismeretségekre…

2014-07-06 / / Beszámoló