Egy hete vette kezdetét az Akvárium – beharangozónkban már említett – szezonvégi hajrája DJ Krush fellépésével. Tudván, hogy maga a budapesti klub és a világhírű lemezlovas is a minőség szinonimája, fotós társammal megelőlegeztük a 10 pontot az estének. Lássuk, jól tettük-e!
Jómagam nem vagyok a tág értelemben vett elektronikus zene rajongója, de néha az is eszik szusit, aki alapvetően nem mer kísérletezni az ételekkel. A bemelegítő hazai szettekről lemaradtunk, köszönhetően annak is, hogy a helyszínen derült ki számunkra, hogy sajnos nem lehet fotózni a rendezvényen, így ez némi bonyodalmat okozott a bejutásnál. Ennek miértje teljesen érthetővé vált számunkra, amikor megpillantottuk a színpadképet az Akvárium csordultig telt nagytermében. A látvány állandó épített elemekből állt, középpontban a dj-pulttal. A vetített vizuális elemek pedig ezzel éltek szimbiózisban a másfél órás szett alatt. Teljesen érthető, ha nem akarták lelőni az egész turné látványrészét, hiszen a zene végig ezzel alkotott teljes egészet. Itt most nem parasztvakító lézershowról és konfettiről van szó, mint a Calvin Harris-féle DJ-knél (akikkel egyébként semmi gond nincs), de messze elbújhatnak Krush úr magasiskolája mellett.
Harmadszor volt szerencsém látni a „Mestert”, és az A38-as, na meg a teltházas régi ZP-s fellépés után is hozta a színvonalat, ami súrolta a megelőlegezett 10 pontot!
