A juharok tetején
sivalkodnak a fecskék,
mint a csecsemők, akiktől játékukat
elvették, neked egy
favonatod volt, amivel addig verted
homlokod, amíg nem vérzett & amíg anya
nem jött a sebtapasszal (Klebefix),
a fák fölött
csak az ég tátong ezen a nyári napon
& az átforrósodott kerti növények
sírása, a (margarétától tömött) réteken oda &
vissza süvölt a panasz, neked egy
favonatod volt, & egy labdád
barna bőrből – úgyhogy betört
jónéhány üveg – & a mosókonyhában a kazán
mindig nedves fától bűzlött,
koksztól & szidoltól, meg volt
az a cink fürdőkád, minden hétvégén,
ha leégtél a napon, a hátadat
súrolták, tisztára a lágyrészeket.
A fecskék
sivalkodnak, mint a csecsemők, akikre
már senki nem emlékszik. Volt egy
labdád, az ég pedig persze
csak tátongott egyre.
Boldog idő
Párlatok a belekben, a fejben
józanító lüktetés. Messziről jöttem
és nem mutattam semmit az embereknek.
Nekem az emberek kívülről mutatták
csak meg házaikat. Mindegyikük különös
arckifejezéssel, itt a vakolat,
amott a zsindely jött le, a szuterinban
a vízvezeték eltört, és a tető alatt
a gázcsap ereszt. Művészt ide,
mondtam, és keménygumira, kaucsukra
gondoltam, és ideiglenesen szigszalagra
a radiátor szivárgó T-eleme köré.
Az emberek nem mutattak énnekem mást,
csak titkolt hibákat, viszont azt alaposan
és józanító lüktetéssel a fejben.
A belekbe vitt párlatok már csak
rövid ideig tartottak minket melegen,
egymás mellett, közösen égtünk ki végül.
Mohácsi Balázs fordítása
[in: ed. Björn Kuhligk – Jan Wagner,
Lyrik von Jetztzwei,
Berlin Verlag,
Berlin,
2008,
60-61.]
A fotó forrása
