Van három húsz év körüli lány, ügyetlen alsóneműben a nagy balettszőnyegfehér tér közepén. Van három mikrofon: a kezükben, a földön, a topok hátába tűrve. Van a mikrofonokon visszhang effekt. Van apró pöckölés, mozdulat zaja, simogatás, hajdörzsölés. Van figyelem és komolyság, van mosoly és értetlenség. Van játék.
A játékot lehet nagyon átélni, csinálni, lehet szemlélni monitoron vagy egy klasszikusnál maradva: összesheakespearezett atlétában, kisgatyában a tévé előtt, míg az asszony a konyhában főz. Persze a színházba mindenki a szebbik szabadidő ruháját veszi fel, ez kinek egy C&A farmer, kinek egy Boss öltöny. Nem kellene ebbe belemenni jobban, ha a negyedik nap két előadását nem érdekelné nagyon a néző. A néző élete és halála felszínes és ártatlan történekben elmesélve és az EztRád is fordul egyet a klasszikus polgári negyedik falas, kukucskáló színházhoz képest. Elképzeli-megmutatja, milyen is lehet az úgynevezett egyszerű ember; a nép, az istenadta; esetleg a ’zemberek; hogy a keményen dolgozó méretproblémásakat már ne is említsem. A temesváriak a nézőtér-színpad viszonyát hívják segítségül ehhez, a budapestiek a médiát. Scherer Péter és Gyulay Eszter a társulat improvizációiból és Dragomán, Háy, Tasnádi és Vinnai írásaiból állították össze az EztRád szövegét. Molnár Gusztáv dalszövegeit Monori András zenésítette meg, így állt össze az anyag, de mivel e sorok szerzője a produkcióban asszisztensként dolgozott, erről több szót nem ejt.
Az ötödik nap, a szülő-gyerek viszonyt tematizálja két előadással. Sinkó Ferenc Parental Ctrl című rendezése, melyet Adorjáni Pannával közösen hoztak létre a három játszó lányból kiindulva linkeli össze-szét naivan XXI. századi szövetét. Ötvös Kinga, Sipos Krisztina és Bodoki-Halmen Kata megkapó tekintetű és jelenlétű emberek, akik magukat őszintén állítják színpadra, hagyva időt történni a játékot. A három részből álló anyag eleje bekísér az ő világukba, megmutatja emberforma mosolyukat, hogy aztán álmaikat is lássuk, ami hatalmas vetítés arcukról, néhány múltbéli pixel. Aztán koncertszínház következik, felolvasás és dalok apuról és anyuról, akik, mint a szakmai beszélgetésen kiderült, megnézték az anyagot és a maguk módján talán még büszkék is voltak, de most itt a koncertszínházban lázadás van, düh és erő, csak sajnos a lányok tekintetét takarja napszemüveg, így csupán jól ismert sötét sziluettek, árnyékba vesző neurózis-bábok.
