Baskir népzene: Három hangszeres dallam (kuraj) (Finnugor és török népek zenéje, gyűjt. Vikár László, 1984)
*
mendegélés van, nézem a fákat.
a valamelyik madárnak a fáját, amelyikre fölrakta a kicsi földre esett ágacskákból a házat. a farkasét, aki velem jön, mutogatja a fáját, ehhez szokott odamenni, mikor bele akar bújni egy sötétségbe, de csak olyanba, ami fa alatt gömbölyög. a bogárét, amelyiknek az a kérgek alá bebújós mozdulatlansága van, hogy olyan laposan lakik ott.
a tűk kezdték a leeséseket, mert a kövek kezdték, az égből ugrálnak le. fájt a fáknak a rájuk esés, hogy a kő az nem kerüli ki őket.
és akkor letörik egy ág. letörik egy gyökér. egész kicsikék.
szaladtunk a farkassal, ugrottunk, mert minket kikerült a kő, de fájtak nekünk a fák.
hangosan ugrálkodtak, csapkodták össze a földet, hogy messze csattogott. és akkor jöttek azok a hangok, a fényesekkel leesve, belebújtak a fákba, a földbe.
csináljunk levest a fáknak!
de a vizek kimentek a fákból, fölfelé, és a cseppek nem cseppeskedtek már, hanem összegömbölyűdtek, kőnek, egymásra csatangoltak, ugródozták egymást egész kicsikékre.
nincsenek bántatlan erdők?
kik vágják a fákat?
vártam a beszélést, de álmodás van, ilyenkor másak a beszédek.
és akkor egy kicsi fát egészen levágtak. elesett, leesett a lábáról, amiről levágták. az már földnek megy, visszaadja az erőt.
estek a fák. sokat kell visszaadni, sok elvevés van. amit itt elvesznek, ott adják vissza.
megálltak a kövek, visszafeküdtek. mendegélés van. nézem a fákat. ráállok az elvitt fáknak a lábára, az is láb. élem a fát, belém éled.
nem merek cseppet, hátha kőárnyéka lesz, beleszúr a levélbe.
annak csak a tetejéből vágtak le, az fa?
fa.
a növésben van tovább a fa, de nem tudtam tovább.
akkor is tud nőni a fa, ha belevágnak.
ha csak kicsit vágnak le belőle, nem egész a lábig, akkor tovább nő. talán még nő a növése is. és akkor csálén, ferdésen, görnyedve is, de felnő a Naphoz. felnő egész a Naphoz, odakuporodik hozzá.
és ő úgy fa.
úgy, hogy nem egyeneskedik.
lenézett a Nap, láttam, hogy a fáit keresi, akik bennem laknak.
ő úgy tanítja a tiszteletet, hogy meghajol. ő úgy erős, erősen kell tartsa magát, meghajolva.
mert ő akkor is erős, ha levágnak az erejéből. ha bántják. lebántják. egész kicsire bántják, hogy már alig kapaszkodik, de kinő. úgy kapaszkodik fel a fényre, mintha a földből kellene újra kibújnia.
ő így fa, hogy más. a sebe miatt nem lesz nemfa.
a Nap megérti a sebét. a Nap gyógyítja a sebét.
a hal is felnéz a madárra, látja!
nem gyógyul meg, de nem fáj a seb. a seb akkor is seb, ha nem fáj.
engedtem, hogy befolyjon a levegő, a víz. a farkas. mert a cseppjeim azok sósak, azok nem tisztulnak könnyen.
levest csináltam a fáknak, esőcseppekből és leesett virágból, megittam. kisimogattam a bántást a hajamból, ki a kezemből. a kezemmel simogattam a kezem, egyiket a másikkal. kicsit lehunyták a szemüket a fák, amíg a szememből. a Nap minden sugara fent volt.
akkor is fent van a Nap, amikor lent fájdalmak nőnek.
kisimogatja a fájdalmak növekedését, mosolyokká.
*
A Hajós Eszter Bejárati égbolt című kötetéhez (Napkút Kiadó, 2017) kapcsolódó irodalmi és zenés est 2018. június 5-én 18:30-tól kerül megrendezésre a MagNet Közösségi Házban.
