Szerző: Görög Dániel

2012-09-25 / / Próza

Ezt a bágyadt bizonytalanságot nagyon gyorsan el kell felejteni. Jókedv, közvetlenség, az igen, és sokat kell beszélni, mulattatni, nehogy már nekem ne sikerüljön. És félni sem szabad. Ő is megmondta. „Ne merészelj félni tőlem, érted?” Alig pár nappal azután, hogy hosszasan taglalta, hogy csak az én kedvemért jön, viselkedjek már úgy, ahogy egy normális, értelmes fiúhoz illik. Ilyennek tart? A karom jéghideg, a testem forró. Ötven perc múlva találkozunk, egy óra múlva meglátja, amit meg kell látnia. Szól az előttem ülő nyanya, hogy ne rázogassam a lábam, mert remeg alatta az ülőke.
Tehát mindent magabiztosan, kedvesen és közvetlenül. Mintha már mióta jóba lennénk. Az egész társaságból én vagyok az egyetlen, aki nem tűri, hogy úgymond poénból kurvának nevezzék a párját. Az egész baráti kör rajtam csámcsog, hogy ejnye, de jóban vagyok vele, lassan itt az ideje, hogy vele is tudassak valami hasonlót.