Multifunkcionális tér erős zenei és látványelemekkel – invenciózus színmű készült Polcz Alaine azonos című memoárja nyomán a Vígszínház Házi Színpadán, Székely Kriszta rendezésében. Az előadás progresszív módon közelíti meg az egyszemélyes dráma fogalmát, szinte teljesen felülírva a hagyományos monodrámai struktúrát. Halász Judit karakterformálási spektruma rendkívül gazdag, erős drámaiságot és mély átélést prezentál, igazán erős színpadi jelenléttel.
Rácz Ráhel: Milyen volt az együttműködés a stábbal?
Halász Judit: Egy nagyon tehetséges, remek ötletekkel előálló, fiatal csapattal dolgoztam együtt, akikkel nagyszerűen lehetett együttműködni. Érdekel a fiatal emberek véleménye, főként az, hogy mit gondolnak a színházról, a világról. A próbafolyamat kedves számomra, hiszen a jó hangulat mellett a közös egyetértésen alapuló kreatív munkamorál volt a jellemző.
Székely Kriszta rendező és Szabó-Székely Ármin dramaturg erős alkotópáros, sok kitűnő darabban dolgoztak már együtt. Milyennek látja közös munkájukat ennél a színműnél?
Újszerű, lényegesen formabontó, s a hagyományos monodrámai kereteket felülíró tematikát hoztak létre. Számomra izgalmas és érdekes volt látni és megfigyelni, ahogyan ezek a fiatalok a múltról, a történelemről vélekednek, s ahogyan rekonstruálni akarják azt – és hát nagyon progresszív ötletekkel állt elő Kriszta! Nem akartunk olyan monodrámát létrehozni, amelyben kimegyek a bevilágított színpadra és egyszerűen elmesélem a történetet (egyedül), egy kis zenei aláfestéssel. Sokkal árnyaltabban, színesebben, sokrétűbben akarták létrehozni a művet, egyfajta több dimenziós, vagy több funkciós térre kialakítva.
A „Tanulj meg fiacskám komédiázni!” című emblematikus zenei betét milyen értelmezést nyerhet?
Az egyik legfőbb célkitűzésünk az volt, hogy ezt a sok-sok borzalmat és rettenetet valahogyan árnyaljuk, könnyebben befogadhatónak prezentáljuk (már, ha lehet ilyet). Meg kellett találnunk azokat a pontokat, azokat a pillanatokat, és helyzeteket, ahol az ember kicsit úgymond fellélegezhet, akár mosolyoghat, nevethet! Érdekes, hogy például a közönség nem nagyon mer nevetni – pedig lehet.
Kell is?
Ennél a tragikus történetnél az a legfontosabb, hogy törekedjünk arra, hogy valahogyan megtaláljuk a humort, a nélkülözhetetlen iróniát. Az objektív, tárgyilagos hangnem egy ilyen kemény tematikájú darabnál elkerülhetetlen. Nevetni kell.
A próbafolyamat során idézett-e fel bármilyen személyes élményt, vagy emléket Önben a mű?
Például a Katyusa a szívemből szól. Édesapám a fronton volt katona és gyakran küldték el őt felderítőnek. Éjszaka, amikor egyedül ment a sötétbenés orosz beszédet hallott, akkor (oroszul nem tudott!), de a Katyusát kezdte fütyülni, nehogy azt higgyék, hogy idegen bóklászik a bokrok között, így maradt életben.
Úgy tudom, nagy sikerrel vettek részt tavaly egy nemzetközi fesztiválon.
Igen, Pozsonyban voltunk az Astorka Fesztiválon. Na, látja! A pozsonyiak például mertek hangosan nevetni! A magyarok kicsit feszélyezettebben állnak ehhez.
Mi a véleménye, milyen aktuális üzenetet hordozhat a darab?
Azt gondolom, hogy azok előadások igazak, amelyek olyan emberi problémákkal foglalkoznak, amelyek rendszereket élnek túl. A jó társadalomkritika, valamint a történelmi témát körbejáró alkotásnak nem kell egy bizonyos aktuális társadalomra reflektálnia, vagy direkt arról szólnia. A jó dráma, a helyes dramaturgia mindig, minden korban hatással bír, ugyanazt az igazságot fogalmazza meg – az aktualizálás a befogadón múlik.
Fotók: Dömölky Dániel
Asszony a fronton
Vígszínház, Házi Színpad
Február 21. (vasárnap) 19:30
Április 20. (szerda) 19:30
