a kritika

– Figyelj. Látom hogy igyekszel, és látom hogy van benned kitartás, és némi tudás is szorult beléd. De ez, tudod, manapság már nem elég.
– Mivan?
– Tudom, te próbálkozol, és látom a javuló tendenciát, és értékelem is. Talán pár év múlva, hogyha egy kicsit kiforrottabb leszel, és megtalálod a helyedet, akkor talán majd. Talán.
– Micsoda… mi… mivan? Ismerjük mi egymást?
– Ne értsd félre, nem támadlak. Ez puszta jóindulat. Segíteni akarok, de ahhoz te is kellesz. Van egy szint, egy réteg, akinek most is jó vagy, aki most is elfogad, meghallgat, de ahhoz hogy lehess valaki át kell törnöd a falaidat. Át kell jutnod a szakadékon, hogy utána szárnyalhass.
– Mihez? Milyen szárnyak… milyen szakadék? Te… most miről beszélsz?
– Tudom, nem egyszerű elfogadni. De ha az első lépésen túl vagy, onnantól sokkal erősebb lehetsz. Egy kicsit magabiztosabbnak kell lenned, jobban oda kellene tenned magad, mert ez így még kevés. Ez így nem fog meg. Jó, ne értsd félre, tényleg jó. Csak múlandó. Múlandó akarsz lenni?
– Tessék? Nem… nem akarok.
– Akkor állj fel, és lépj ki az ajtón! Merj! Tedd meg amit meg akarsz tenni, légy aki vagy, és fogadd el magad úgy. Nem élhetsz le egy életet úgy, hogy nem viszed végbe az álmod. Az nem élet! Én mondom, szabadnak születtünk, és azok is vagyunk, és tebenned megvan az erő ahhoz, hogy kitörj a zsarnokok kezeiből, és élj, élj, élj!
– Micsoda? Ez… ez komoly? Te ezt most… komolyan gondolod? Mi a szart hordasz itt össze? Különben is ki a fasz vagy te?