Vers
04. 17.
Dombovári Csongor

Köd van, olyan kora esti, és esőtől puha a kerítésfa. A pocsolyákban kóbor lelkek tükröződnek, de nem néz beléjük senki. A földút: színház, mint két takaró egy ágyban. Ahogy a [...]

Vers
03. 16.
Dombovári Csongor

A kopott ajtófélfa mögül nézem a hangyákat, ahogy szép lassan befonják a hajad. És mostanra már egészen biztos vagyok benne, hogy összetartoztok. Tegnap mázsás volt a semmi, ma súlytalan; kedvet [...]

Vers
02. 13.
Dombovári Csongor

Szaladok mezítláb a kukoricásban a tíz évem alig liheg mögöttem, nagyanyám kedvence vagyok, földszag, éneklek, léptem súlytalan, szőke hajam villan, kifekszek a nap alá és álmodok magamnak színes kartonruhát, száz [...]

Vers
11. 29.
Dombovári Csongor

mikor a sovány nap becsapódott a tengerbe az északi boszorkány felnézett: vér indult a keleti főcsatornán fehér melleidbe és könnyű vállaid fellökték a teliholdat. világítótornyok keringőztek az esőszaggal és álmaink [...]

Vers
09. 23.
Dombovári Csongor

a városban enyém a legkisebb szoba ágyamat hajszálakból hordtam össze szekrényemet rég az utcára tártam: bús neonfény keveredik dohányszaggal és ánizs frekvencián túli zúgással ahogy szürkületi ködben haldoklik a szilvafa [...]

Vers
06. 14.
Dombovári Csongor

Kemény Istvánnak Mielőtt gyerekkora kedvenc állatává vált, megborotválta az arcán, ő meg szerelmes lett a kutyás fiúba, megásott sírbani utolsó aktus ez, Repülő Emberek szórták rájuk a földet. Mindenből hiányzik [...]