Dombovári Csongor rövidfilmje
(prológus) végleg visszafogadta a víz. magzat volt, fülében buborék, apja vizipók, anyja békalencse, röptét látta részeg lepkének és esőnek, ahogy szél tekeri (danse macabre) nádszálfésű vágja ketté a ködös hajnalt szálltában szakad a harisnyahajlat – a kopott tükör előtt áll, vízért könyörög. nem tudja, hogy őszre az összes haja kihullik (epilógus) ahogy az égből lefelé [...]
Köd van, olyan kora esti, és esőtől puha a kerítésfa. A pocsolyákban kóbor lelkek tükröződnek, de nem néz beléjük senki. A földút: színház, mint két takaró egy ágyban. Ahogy a szelíd kéz megtalálja paplanútját a szívdobogáshoz, úgy lopja a fekete földet alant, egymás közt, erdő és mező. És hajnalonta súlyos törzsek ébrednek a ruhátlan réten. [...]
A kopott ajtófélfa mögül nézem a hangyákat, ahogy szép lassan befonják a hajad. És mostanra már egészen biztos vagyok benne, hogy összetartoztok. Tegnap mázsás volt a semmi, ma súlytalan; kedvet kaptál a repüléshez. Már korán reggel láttam, hogy valaki járt a harmatcseppeken. Aztán meg hogy, lyukas a harisnyád talpa. Láttam azt is, hogy már nem [...]
Szaladok mezítláb a kukoricásban a tíz évem alig liheg mögöttem, nagyanyám kedvence vagyok, földszag, éneklek, léptem súlytalan, szőke hajam villan, kifekszek a nap alá és álmodok magamnak színes kartonruhát, száz holdas pagonyt, 90-es éveket, sulidiszkót, felsősöket akik kilógnak cigizni, iskolatejet, bálkirálylányt, hazakisérést, nem túl amerikaiasat, csak olyan, laza rendeszerváltásutánit, álmodok Dorothyt, ahogy pipacsmezőn álmodik a [...]
mikor a sovány nap becsapódott a tengerbe az északi boszorkány felnézett: vér indult a keleti főcsatornán fehér melleidbe és könnyű vállaid fellökték a teliholdat. világítótornyok keringőztek az esőszaggal és álmaink szele röptette papírsárkány mutatott utat, színes ruhák szálltak némán az éjszakában amíg mi összetett szavak alá húzódva akartunk győzni az eső felett. (eltévedt rókák lepték [...]
a városban enyém a legkisebb szoba ágyamat hajszálakból hordtam össze szekrényemet rég az utcára tártam: bús neonfény keveredik dohányszaggal és ánizs frekvencián túli zúgással ahogy szürkületi ködben haldoklik a szilvafa mert haldoklik minden, és haldoklik a tárgyi világ is, tarisznyarákok kapaszkodnak össze az utolsó órán én meg könyveket viszek eladni de ez még biztosan nem [...]
Kemény Istvánnak Mielőtt gyerekkora kedvenc állatává vált, megborotválta az arcán, ő meg szerelmes lett a kutyás fiúba, megásott sírbani utolsó aktus ez, Repülő Emberek szórták rájuk a földet. Mindenből hiányzik az érzelem, csak az van, amit az agy tud, hisz már ő sem szív boldogan lopott cigarettát a zuhogó esőben, nőt és táncot utasít el [...]