Címke: Petri

2013-12-22 / / hírek

Balaskó Ákos 1984-ban született, Dombóváron. Az ELTE IK programtervező matematikus szakán végzett, az MTA SZTAKI-ban dolgozik. Verseit egyebek mellett a Bárka, az Élet és Irodalom, a Hitel, a Holmi és…

2013-12-22 / / Egyéb

Ma lenne 70 éves Petri György. Emlékezzünk rá verseivel, kommenteljük képe alá kedvenc sorainkat.

2012-02-18 / / Beszámoló

Litera Előhívás a politikai költészetről Új évadot kezdett a Litera Előhívás című sorozata a Nyitott Műhelyben. Noha az asztalnál a korábbiakhoz hasonlóan Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és…

– Széljegyzet egy (vers)vitához –

Előrebocsátom kellemetlen vitapartner leszek, hiszen elsősorban nem a leírt és itt, a FélOnline-on közölt szövegekre reagálok, hanem a Vízraktérben, november 10-én lezajlott versvita (továbbiakban: kerekasztal-beszélgetés; továbbiakban: kab.) által kiváltott reflexióimat közlöm. Egyrészt azért döntöttem úgy, hogy megírom az álláspontomat, mert számomra bosszantóan, sőt bántóan kevés volt az írt vita és a kab. során is a konkrét versszövegre hivatkozás. Értem én, hogy Hegel, Dilthey, Heidegger, Gadamer és mások felől is ugyanolyan érdekes lehet ránézni egy – valljuk be – irodalmi kérdésre, de néhány költői életmű (fülszövegen túli) emlegetése talán nem ront sokat a míves gondolatmeneten. Magam tehát ez utóbbira teszek kísérletet.
Másik indokom a megszólalásra, hogy az egész, itt kialakult, ilyen mérvű versvitának nem éreztem semmiféle aktualitását, egészen addig, amíg a kab. utolsó utáni pillanataiban a politikai költészet megítélése terítékre nem került. Erről viszont – és ennek bizonyítására is törekszem a következőkben – talán aktuális kérdés beszélni. Tudom, hogy ez csak egészen szűk szelete a versvita által kisütött tortának, ám számomra ez tűnik most (!) a leginkább továbbgondolható problémának. Egyúttal jó lehetőség, hogy – önző módon – magam is (szigorúan címszavakban!) átfussak azokon a szempontokon, amelyek mentén a kortárs magyar líráról és a politikai költészetről töröm a fejem.