Leander
1.
Másodpercenként suhan el egy-egy autó a kisvárosi zöldséges előtt. Majdnem szemben van a helyijárat megállója. Kórháztól kórházig hozza-viszi az utasokat. Többnyire öregek.
A zöldségeshez minden délelőtt odasétál egy anya a kisgyerekével, zöld almát vesz, hosszan keresi az árnak megfelelő aprót a pénztárcájában. Színes reklámszatyorba teszi az almát, és elmegy. Aztán az autókon kívül órákig semmi. A középkorú eladónő rejtvényt fejt. Éles fékcsikorgásra kapja fel a fejét. Már megint az őrült nő rohant ki a kocsik közé. Majdnem elüti egy Opel, de tovább szaladgál az úton. Mintha fogócskázna valakivel.
2.
Másnap valamivel a zöldséges után megáll egy autó, kiszáll belőle egy negyven körüli férfi. Soha nem veszi le a napszemüvegét. Látni sem akarja azt a világot, ami megbomlasztotta egykori felesége elméjét. Csak annyi maradt belőle, hogy szereti a leandereket. Meg a lánya, aki bizonyos fényviszonyok között hasonlít rá. Például ahogy most gondterhelt arccal kiszáll az autóból. Jegygyűrű van az ujján. Az a másik negyvenes férfi húzta rá, aki mellette ült a hátsó ülésen. Már látszanak rajta a korral járó plusz kilók. Mégsem vehet el egy olyan lányt, akinek nincs érettségije. Aki nem tudja elvégezni huszonkét évesen a gimnáziumot, és túl sokat törődik a haszontalan műkörmeivel. Mégis kíséri, mintha a holdja lenne, és képes megnézni az őrült anyját.
A zöldségessel szembeni kórházba mennek, kinyílik előttük a fotocellás ajtó. Az udvaron keresztülhaladva a pszichiátriai intézethez érnek. A Betegség Kertjén keresztül vezet az út. A fehér padokon köntösben ülő idős emberek, a tolókocsis betegeket kísérő ápolók látványa nyomorulttá teszi még a virágzó fákat is.
A lány fintorog. Vagy a kórházszagtól, vagy a nevetésüktől. Tetővel fedett, széles teraszon ülnek ők. A bolondok. Körülöttük nagy dézsákba ültetett fehér leanderek virágoznak. Mesefigurás kártyalapokkal játszanak feketepétert, és visítva nevetnek, amikor valamelyikük rosszul párosítja össze a lapokat. Játék közben nem veszik észre, hogy látogatók jönnek. Nem tudni, honnan vették a kártyapaklit, mintha több is össze lenne keverve, a régi magyar mesék szereplői az új rajzfilmek figuráival. Időkeveredés.
Az egyik székben mozdulatlanul ül a nő, aki az autók közé rohant ki, és mosolyog. Nem néz semmire, tejüveg takarja el a szeme elől a világot. A tejüveg mozivászon, amin csak neki vetítenek egy filmet. Vagy egyetlen szép állóképet, hogy ne lásson olyat, amitől eltűnhet a mosolya. Megszólal. Közben is mosolyog. A férjéről mesél, akit évek óta vár. Leírja, hogy néz ki, mesél a közös életükről, látszólag józanul és hihető módon. Elmeséli, hogy néhány éve például vele fogócskázott a kórház előtti úttesten. Azt állítja, hogy a dézsás leandereket mind a férje hozta neki. Akiről mesél, nagy utazó, egy igazi hős, nem az a férfi, aki kocsival jött el a pár utcányira lévő házából, és retteg attól, hogy az ismeretlennel kell szembekerülnie, minden váratlan helyzetet próbál elkerülni. Befalazta magát a szépnek tűnő múltjába.
Fotókat készít a nőről. Mindenféle szögből, fontos neki az alulnézet is, a szék alá mászik, aztán átállítja a fehéregyensúlyt, a kontrasztot, és úgy is készít néhány képet. A lánya és a negyvenes vőlegény ilyenkor eltűnnek, hogy egymással foglalkozhassanak. A látogatási idő végén jönnek csak elő, ha nagyon muszáj. Kivesznek a csomagtartóból egy dézsába ültetett, oldalára fektetett rózsaszín virágú leanderbokrot. Az udvart megkerülve, egy másik bejáraton viszik be, és leteszik egy folyosón.
