Címke: Orbán Krisztina versei

Ctrl+Alt+Backspace Én kívül hordom a titkaimat. Pillantásom szögbelövő. Mozdulatlan ülök a tömegben, köröttem mindenki testtelen hologram. Kölcsönadhatnád az érzést, hogy jó, csak amíg fonalként kivezet ebből a bordó labirintusból, amit építettem. Kezdetben magam köré, de aztán egyre mélyebbre merészkedtem az elefántcsonttornyokon és a süllyesztőkön, a tövislétrákon meg a bánatúton keresztül. Egyszer egy csipkepókhálóban találtam magam, és fontam, horgoltam, mert ha elszakad, sötét éjbe esem le, a csillagok közé. most hajótöröttebb sem lehetnék az elítéltek szigetén Szürke tengerparton kémlelem, látszanak-­e falak a távolban. Gyalogszerrel visszajutok­ még? A homályból elővilágló szentjánosbogár egyetlen reményem, az is, lehet, lidércfénynek bizonyul. Olyan messzire értem,…