Címke: Kemény Gabriella verse

Nem ismered az arcod. Egymásra rakódott múltrétegek peregnek róla csendesen éjszakánként hogy aztán a reggeli tükörvizsgálat egy még újabb változatot mutasson neked. A homlokod hűvös, mint a kőszobrok tenyere Megmerevedett…

Kilencvenhat tizenkettedikhó huszadikán születtem. Anya a kórházban töltötte velem a karácsonyt és boldog, steril ünnepeket hoztak a nővérek. A kilencvenes években még esett a hó decemberben; ha az emlékei nem…

Vannak napok, amikor nem tudom úgy szeretni, amikor csíp a samponja, a borotvája megvágja a térdem, és mindenem fáj tőle. Pedig nincs semmi baj. Kényelmesen elfér az összes kétely ebben…

A nagynéném órákon át bújta a leleteidet: nehéz megérteni, hogyan dőlhet össze egy olyan ember teste, akinek nem volt halálos betegsége. Egyszerűen elhervadtál, Mama, mint egy préselt virágfej, olyan halkan…

Még javában álmodott a kerület, Még fekete volt a reggel kontúrja, Még az erkélyről sem látszódott a nap, Még koszos ruhák lepték el a padlót, Még kórusban zúgtak fülek és…