Címke: Elter András Brúnó prózája

Szeretem a hegyeket. Régóta, így van ez, talán már gyerekkorom óta, de legkésőbb akkor lettem biztos benne, mikor kiköltöztem ide, ebbe a kedves kis faluba. Szeretem a hegyeket. Magasan lenni,…

Minden, amit csinálok, minden, ami vagyok, értelmetlen. Nem értek semmihez, tudásom felületes és használhatatlan, amihez érzékem mégis van, fölösleges és kártékony. Táblázatok, meetingek, telefonos egyeztetés az életem, hasztalan, véget nem…

Valami mardosott. Zsófival a járdán sétáltunk. Az autókat kerülgettük, vállunk, kezünk néha összeért. Hallgattunk, esőszag volt. A nedves aszfalton az est sűrű lombok között átszűrődő fényei csillogtak. A párhuzamos utcákból…

Hajnal van, ébren fekszem az ágyban. Odakint neszezés, alighanem esik. Végtelen lassúsággal világosodik. A csendes, hajnali esőt hallgatva éppen magamban töprengek. Előfordul néha. Töprengésem tárgya a bukás, melyben hamarosan részem…

Egy csütörtöki napon kezdődött, amikor ráejtettem a bögrémet a lábamra, és nem fájt. Egy pillanat. A pillanat törtrésze. Azóta üveg mögött élek, és bár mindent tisztán látok, engem nem lát…

Ez itt az eleje. Mindjárt kezdődik, nemsokára elkezdődik a történet. Viszont amíg elkezdődik a történet, addig még van egy kis idő. Nem sok, éppen annyi, amennyi egy elkezdődés előtt lenni…

Kezdődik. Lesz fiú, leány, kerubok, valamint java, cépluszplusz, tejben-vajban fürösztés. Bim, bamm, bumm. Halljátok, ti népek! Halljátok, ti népek mind! Halljátok, ti földkerekség népei napkeletről és napnyugatról, északról és délről!…