Címke: Csillik Kristóf

Már a hetedik házassági évfordulóra készültek, amikor egy estén, szeretkezés közben a nő nem csak nyögött, hanem alig hallhatóan beszélt. Szavakat sugdosott, amiket a férfi nem értett. – Tessék? –…

Gionnali bőrét a szél kiszítta már, kicserzette, és hajába sókristályok tapadtak, mert reggel fejét belemártotta a tenger habjaiba, hogy magához térjen az éjjel kárpitjából, tehát a szemhéjára ragadt csillagport lekaparja.…

Én mindig a ronda nőket szerettem, Sárival gondolkodtunk egy gyerekben, Amíg össze nem jött a Zsolával, Közben én vittem reggel iskolába, Ő nagyszemű volt és gyámoltalan, De szerelmi görbéit támogattam,…

2015-11-10 / / Programajánló

Idén is megrendezzük népszerű Versaukciónkat, ahol szerzőink bocsátják áruba verseiket november 19-én a Vallai Kertben. Az esten a versrovatunkban az elmúlt egy évben megjelent szövegekre licitálhat a közönség, melyeket különleges…

Amikor a hegyen sétáltunk ketten, harminc éve voltunk házasok. Facsart citromra hasonlít a hold ma, nem? A gyerekek is már nagyok, sötét tuják merednek sorba lenn. Karácsonyi izzósor alszik az…

Most itt lenni jó. Jó volt a tegnap is. Azt is elmondom, miért volt jó a tegnap. Felkeltem, az ágyam szép nagy és keresztbe is tudok rajta feküdni, ha azt…

Nem nektek kéne ezt, mert egyrészt titeket nem érdekel, másrészt meg ő nem fogja elolvasni. A haját túl fényesen hordja, és röhög, ha beletúrok. Kiröhög? De úgysem olvassa el. Jobb…

Felépítettem egy kártyavárat hét nap alatt. Szombaton feltettem az utolsó kis háromszöget a tetejére, aztán egész vasárnap mutogattam a szobámnak, pedig feketére volt festve a négy fal, meg a plafon…