Címke: Baudelaire

2011-12-13 / / Próza

Meredith Nelsonnak, akivel sosem beszéltem

„haját, mely illatos, dús sisakká szökik,
és emlékével is felgyújtja régi vágyam”
Baudelaire

A híd közepén ültünk le. Tincsenként kötöttem haját a korláthoz. A préri vörösét mindig is ilyennek képzeltem. Nehezen, de ő is rögzítette a fémhez a hajkötegeimet. Olyan hosszan ültünk egymás mellett, hogy beesteledett és fázni kezdett. Elkezdtük kioldozni a hajunkat és közben magatehetetlen vergődtünk a sétálók lábainál, mint a koldusok. Nem sokára felálltam és megigazgattam a hajam, de az ő fürtjei egyre jobban belegabalyodtak a korlátba, mint ahogy egy szabadulni akaró dög. Egyre reménytelenebb helyzetbe került. A hídmester azt mondta vagy a korlátot fűrészeljük el vagy a kislány haját vágjuk le. Mondjuk egy korlátdarabot maga után vonszolva biztos rosszabbul nézett volna ki, mint rövid hajjal. Ekkor láttam utoljára, mert nem sokára hazament, Nebraskába, a prérire. Sírva szaladt el, a hídmester meg a kezembe nyomta a hajat, amit egy nejlonszatyorba erőltettem. Vártam még egy darabig, aztán hazaindultam.