FÉL Posts

Latyakos hónapvégi este volt, hogy elém került egy újzélandi hír: egy – így írták – lakhoz nem kötött megölt egy másikat – vagyis hogy postacíme nincs ugyan, de hajléktalannak sem…

minden szakad I I. a vállad a csend, az igazi, amit csak víz alatt hall az ember, a nyugodt, hajnali tengerben. a szád a hideg porcelán csésze, amit ha elpusztít…

Az ELTE és az EKE Doktorandusz Önkormányzatai által szervezett doktorandusz konferencia kulturális programjai is tudományos érdeklődésre számottartó események voltak. Szabó (P.) Katalin és Mizera Tamás DÖK elnökök együttműködésének eredményeképpen a…

Már majdnem két órája ittak. Többnyire így végződnek a szakdolgozat-konzultációs esték. Főleg magyar szakosok jönnek, amióta saját rovata van az egyik női magazinban, néha egy-egy média szakos is. Inkább lányok,…

Szabó Edit újságíró, a Borsmenta főszerkesztője, a Magvető kávézóban tartott „Vörösen-fehéren – Irodalmi borkóstoló” estsorozatának második alkalmával Bodó Judit borászt (Bott Pince) és Závada Pál írót hívta meg. Friss, 2016-os…

2017-10-29 / / friss szöveg

Szerdán hív, azt mondta. Csütörtök van. Hétfőn aludtunk együtt, nem történt semmi, várni akart. Bárhogy dörgölőztem hozzá, nem hagyta, hogy megtörténjen. Nem éreztem magam nőnek. Amikor összebújtunk, először nem érezte,…

Török tekintete büszkén cirógatta körül fia karcsú alakját. Kicsit sovány a kölyök, de szívós – állapította meg tárgyilagosan. Apja fia: napbarnított bőr, arányos formák… – Gyere a vízbe, apa! –…

Bátorságunk háromgyökerű volt. Sokáig. Lombos, mint a tornaterem mögötti nyárfa. Nyolcadik tavaszán kettesével vérvételre felsorakozott az osztály. Peti jött ki először: Csak az ujjunkat szúrják meg, és nem is fáj!…

2017-10-11 / / Egyéb

„Fantasztikus lehetőség az önismerettől az önkifejezés legkötetlenebb formájáig” Fekete Anikó: Ön volt diákszínjátszó? Nánay István: Igen. 1952-56 között a József Attila Gimnáziumba jártam, ott a magyar tanárunk, Tarczal Béla vezette…

2017-10-10 / / Film
2017-10-10 / / Beszámoló

A Béta Társulat a Kassa hajón létrehozandó helyspecifikus előadásához Koffi Kwahulé A barbárok melankóliája című kortárs drámája és Neil Gaiman kultikus képregénye, a The Sandman szolgáltat alapanyagot. Egy hónappal a…

2017-10-09 / / Felolvasóest

Rendhagyó és stílusteremtő programsorozatot indított a legkellemesebb hétfő estékre a FISZ/Fiatal Írók Szövetsége és a Refuge. A tavasszal nyílt Refuge igazi kulturális és gasztronómiai menedék a Kertész utcában, ahol hétfő…