FÉL Posts

2013-11-26 / / kiállítás

Vincent van Gogh „képeiből” nyílt kiállítás szeptember közepén Budapesten, a Vörösmarty tér közelében lévő Váci 1 Palotában. Az attrakció már más országokban is kipróbálta magát nagy sikert aratva. Egyszerre hat…

2013-11-26 / / kiemelt
2013-11-26 / / Beszámoló

Nincs nálam jegyzetfüzet, s nem kapcsolom be a diktafont sem, nem készülök arra, hogy majd tudósítást írok. Helyette kedvesen kérlelő szavak emlékébe kapaszkodva igyekszem egymagam, vadidegenek közt ülve a tömeg…

2013-11-25 / / kiemelt

Platónt megkérték a kürénéiek, hogy csak azután távozzon tőlük, miután törvényeket írt nekik, és az államot is rendbe tette. Ő azonban ezt megtagadta, mondván, hogy nehéz dolog a kürénéiek számára…

2013-11-24 / / Vers

jól esne, ha most egy kicsit befognátok a szátokat, és úgy figyelnétek, mint amikor anyut meg aput hallgattátok a hálószobájukból egy végtelennek tűnő szombat éjszakán, mert bármilyen rossz is volt…

2013-11-24 / / kiemelt

Csáki Judit színházkritikust, egyetemi tanárt a barátságon túl is sok szál köti Alföldihez és az ő Nemzetijéhez: már a hatásos fülszöveg is felhívja a figyelmünket arra, hogy mindketten 2013. július…

2013-11-24 / / Beszámoló

A helyszín a RoHAM Bár nagyterme, a színpadon ketten foglalnak helyet. Előttük az asztalon söröskorsók, miközben a tudósító fröccsét issza. Minden adott, hogy elkezdődjön a József Attila Kör Kötet előttiek…

2013-11-22 / / Próza

− Na, idefigyelj, te… te kis! Majd én… majd én! − A Jani régi jó, busa feje tűnik elő hirtelen, ahogy csatornát váltok, és mindjárt kétszer akkorára dagadva, mint amekkora…

2013-11-21 / / Vers

Az éjjel-nappali Tesco szürke agarai jönnek az északi összekötőn. Aquincum köveiből kifaragtad őket, aztán életre keltek, hogy Városkapunál Újpestre betörve megszállják a hajnali boltokat. Hogy legelső futásukkal felszámolják a melankóliát.…

2013-11-21 / / Zene

Szívbemarkoló közöny, ringató szomorúság, közös beborulás, magányos tépelődés. A Pegazusok Nem Léteznek valódi párkapcsolati prognózist dobott össze, méghozzá olyan letisztult, egyszerű, ám csontig hatoló zenei alappal, amelytől még az is…

2013-11-21 / / hírek

Főszereplők: Ben Stiller, Kristen Wiig, Shirley MacLaine Zene: Theodore Shapiro Fényképezte: Stuart Dryburgh Látvány: Jeff Mann Írta: James Thurber, Steve Conrad Rendezte: Ben Stiller Ha az álmaid nem válnak valóra,…

2013-11-20 / / Fesztivál