FÉL Posts

2014-05-02 / / interjú

Az Orlai Produkciós Iroda március végén mutatja be Katonák című előadását. Egy magyar prózai egyfelvonásos és egy külföldi zenemű találkozik most először a színpadon. A produkcióról Bánfalvi Eszterrel beszélgettünk. Bánfalvi…

2014-05-01 / / Beszámoló
2014-04-29 / / Zene
2014-04-29 / / Beszámoló

 Felad egy hirdetést. A távoli országba szakadt rokont keresi kétségbeesetten, hívja, várja haza Szovjet-Észtországba a család. Illetve a KGB, de ezt csak a menekülő tudja. Odahaza hotelek épülnek, a nép…

2014-04-29 / / Beszámoló

A Kiscsillag fergetegesnek aligha nevezhető (még épphogy jó) koncertjével nyitott meg az idén konkurencia nélkül maradt Budapest Park. Estére elállt ugyan az eső, de a közönség mintha gondolatban tovább ázott…

2014-04-28 / / kiemelt

Szirmai Péter 1970-ben született Budapesten, az Ybl Miklós Főiskola építőmérnök karán végzett, első kötete 2007-ben jelent meg, Hunniában valami készül címen. Az első regényt novellák, rövidebb formátumú prózai művek követték,…

2014-04-28 / / Beszámoló

Az emberben akkor tudatosul igazán, hogy mennyire álmosító a RoHAM Bár gyér világítása, amikor még este fél 8 után sincs jele annak, hogy a 7 órára meghirdetett program egyszer tényleg…

2014-04-26 / / interjú
2014-04-25 / / Próza

MÁGLYA   A mobilomon őrizgetem őket. A kékfejűeket a tűz körül, akkor nyomtam a pöttyre, amikor legmagasabbra csaptak a lángok. A zöldcipős orrát majdnem megpörkölte, mégsem húzódott vissza. A félnővére…

2014-04-25 / / Beszámoló

Ha túl sok az akció egy regényben, azzal automatikusan kizárja magát a szépirodalmi kánonból? Az embereknek valóban elegük van a hobbitokból? A POPJAK Kegyetlen kalamajkák című estéjén, a RoHAM Bárban…

2014-04-23 / / Beszámoló