FÉL Posts

2014-12-20 / / friss szöveg

ma könnyű élénk sodró fent az égbolt a sarkon árva burgeres neonlik lágy éjszínű november szöghajára hűs vattazápor ül szikrázva omlik ezernyi nyargaló fraktálba fagyva a széles égen szerteszórva ott…

2014-12-19 / / friss szöveg

Büdös vagy, állott vagy. Hogy mindig a szomszédok jöttek át, mondod. Azok füstöltek tele. Köhögsz, mélyről. Egy szobában ülsz. Hozzád beszélek. Hozzám beszélsz. Hozzám beszélek. Hozzád beszélsz. Hozzánk beszélünk. Az…

2014-12-19 / / Fesztivál

Szokás szerint idén is karácsonyi hangulatban tudhatjuk meg, hogy kik veszik majd be a Sziget nagyszínpadát. Az idei első nevek bőven adnak okot izgalomra, szinte rendre olyan produkciókról van szó,…

2014-12-19 / / kiemelt

A Blahalousiana gépezete a Wanderer debütálása óta szüntelenül dübörög – már többszörösen bebizonyították, hogy nem egyszámos zenekarként érdemes rájuk gondolni. Jelenleg a frissen megjelent Magamban még c. EP-jük megjelenésének apropóján…

2014-12-13 / / interjú

Egészen Angliából utaztak idáig, hogy a Middlemist Reddel együtt ünnepelhessék a Supersonic Overdrive megjelenését. A November 7-ei lemezbemutató koncert előtt az este vendégével, a Disraeli Gearsszel beszélgettünk. Tom Kitson, Teia…

2014-12-12 / / friss szöveg

A fehér, szürke, drapp vezetékek, amíg a metró halad, rángatózva hullámzanak a szemközti arcok mögött. Jobbra, az ülésen egyenes vonalú, lassú csorgás a harag. Talán érméket találnál benne, így arra…

2014-12-11 / / hírek
2014-12-09 / / hírek

Pápai Zsanett mindig megújul. Legfrissebb formációja az art-pop műfajába kalauzoló Imitation, amelynek első számához már videóklipet is készített az együttes. A jazz után egy populárisabb műfajban próbálja ki magát Pápai…

2014-12-09 / / Beszámoló

– Beszámoló az Amúgy őszi lapszámbemutatójáról Irodalomkedvelőnek vallom magam – a visszafogottabb, „otthon ülősebb” fajtából, akinek e művészet iránti éhségét bőségesen kielégíti egy-egy csendes magányban elolvasott könyv, vagy egy újabb…

2014-12-09 / / hírek