Kategória: kiemelt

2013-01-04 / / interjú

„Tényleg éreztem a pedagógia hatását saját magamon, másrészt pedig rengeteg mindenre megtanított: például közösségben való működésre. És ezt nagyon szerettem.” Vannak olyan csoportok, melyek diákszínjátszós alapokból kiindulva félprofi, profi működés…

December 19-én az Akváriumban Falvai Mátyás és Varga Betti nyitotta meg a Szépirodalmi Figyelő és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) szervezte egész estés programot. A Nagy Sci-Fi Reboot címet viselő…

2012-12-20 / / Beszámoló

Az idei második Spiritusz Irodalmi Fesztivál zárónapjára is bőven jutott a színvonalas programokból: a december 12-i nap a József Attila Kör jegyében telt: szerzők és szerkesztők pódiumbeszélgetése, valamint folyóirat-bemutatkozás mellett…

Kezdhetném azzal, hogy családias hangulatban telt a második Spiritusz Minifesztivál második napja (dec. 11., kedd), de tudvalevő, hogy ez azt jelenti, hogy borzasztóan kevesen jöttek el rá. Minek is kerteljek.…

December 3-án a Vis Major Caféban három fiatal kortárs szerzőről hullt le a lepel egy negyedik író, Kalapos Éva Veronika szervezésében és moderálásában. Tehát egy olyan felolvasásra került sor, melynek…

2012-12-10 / / interjú

„Nem a szakma a cél, hanem, hogy mindenki megtanuljon szabadon bánni önmagával” Keserű Imre, a szentesi diákszínjátszó műhely egyik alapító tagja, a Keleti István Művészeti Iskola (KIMI) színészképzésének egyik mesterség…

2012. december 1-jén, a Haza – Heimat – Home fesztivál zárónapján a program Erdős Virág és Dan Sociu páros beszélgetésével (In TranCE 3., 1. felvonás) indult, amelyet Keresztury Tibor moderált.…

2012-12-08 / / Beszámoló

Beszámoló Nagypál István A fiúkról című verseskötetének bemutatójáról Viszonylag kevés ember gyűlt össze december 4-én este a Nyitott Műhelyben, ám akik végül mégis ott voltak, azok jórészt a fiatal kortárs…

2012-12-06 / / Beszámoló

Pénteken (2012. nov. 30-án) kora este aztán újra Keresztury Tibor üdvözölt minket a Haza/Heimat/Home Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon. Az általa vezetett InTranCE (Transnational Cultural Evenings) beszélgetés előtt ez alkalommal is…

November 26-án, hétfő este egy érdekes kísérletet tekinthettünk meg a RoHAM Bárban. Az irodalom és a jó ízlés határait feszegető – és sok ponton legalábbis ez utóbbit biztosan áthágó –…

2012-11-28 / / kiemelt

November 29. és december 1. között rendezi meg a hazai József Attila Kör (JAK) az Akademie Schloss Solitude-dal és a Literaturhaus Stuttgarttal közösen, hét hazai és kilenc külföldi kortárs szerző…

2012-11-24 / / kiemelt

2012. október elején, talán 1-jén, 2-án vagy 3-án kaptuk meg a kulcsokat a Super8-tól egy kis, szobakonyhás lakáshoz, a Kőfaragó utca 8-ban. A kocsma fölött, az emeleten. Alkotók bérelik a…