Kategória: kiemelt

2014-11-13 / / Beszámoló
2014-11-06 / / Egyéb

A címben szereplő kijelentés egy Regős nevű pornófilmrendezőtől, Térey János Átkelés Budapesten kötetének Kígyóverem című verses novellájának főszereplőjétől származik, ahogy később ez is: „Ha megérintődni muszáj, én elvesztem!” (35., 37.)…

2014-11-06 / / kiemelt
2014-11-01 / / Beszámoló

Szilasi László október 9-én a Szegedi Tudományegyetem Angol nyelvű irodalmak és kultúrák PhD kutatószemináriumának vendégelőadója volt, méghozzá írói minőségben. Talán a „PhD kutatószeminárium” kifejezés tartotta vissza az érdeklődőket, talán az,…

2014-10-27 / / Beszámoló

Október 16-án, a fővárosi Centrál Kávéházban mutatták be Oscar Wilde Dorian Gray képmása című regényének cenzúrázatlan változatát, amelyhez Dunajcsik Mátyás készített új magyar fordítást. Az Alföldi Róbert felolvasásával színesített rendezvényen…

2014-10-25 / / Beszámoló
2014-10-22 / / Egyéb

Köztudott, hogy az internet széles tárháza a legkülönfélébb összeesküvés-elméleteknek. A minap például azt olvastam valahol, hogy az ebolát Bill Gates találta ki, mivel az a célja, hogy később az ellenszernek…

A JAK Kötet előttiek sorozat keretében október 16-án este a Roham Bárban került sor Borda Réka és Szenderák Bence bemutatkozására, akikkel Sopotnik Zoltán beszélgetett. Én ott voltam, azonban ha az…

44 Amikor Agnes megpillantotta a Starnbergi-tavat, Eugen éppen attól tartott, hogy esetleg valami baj érte. Egyszer ugyanis egy kasszírnővel lett volna randevúja, akit – miközben Eugen őrá várt – elütött…

A címben feltett kérdésre természetesen van egy teljesen logikus, időn alapuló válasz: a Tankcsapda ott tart, hogy idén 25 éves, és megcsinálta a tizennegyedik lemezét, az Urai vagyunk a helyzetnek…

2014-10-15 / / Beszámoló

Budapest, Budapest, Visegrád, Krasznahorka – felolvasóestről kötetbemutatóra utazik Tinkó Máté, az idei könyvhétre megjelent Amíg a dolgok rendeződnek című verseskötet lírai énje. Nehéz megfogni őt, leültetni egy asztalhoz azzal, hogy:…

2014-10-14 / / Egyéb