Kategória: Film

2013-05-22 / / Film

 

(Scott Derrickson: Sinister)

Ethan Hawke az utóbbi időben inkább a Mielőtt felkel a nap-trilógia titkon leforgatott befejező része miatt volt foglalkoztatott a filmes szaksajtóban, mintsem a Sinister című, zsigeri horrornak nehezen nevezhető filmje miatt. És ez így is van jól.

Ugyanis a Sinister, kevés pozitívuma ellenére is (ami kimerül a hanghatásokban, zörejekben és az atmoszférateremtésben), néhány év múlva a horrorfranchise-ok homályába fog veszni, és nem csak azért, mert a hirtelen jött siker miatt a stúdió már a folytatásokat tervezi. A horror kezdetben egy konkrét, a tömegfilmekhez képest szűk célcsoport élvezeti cikke volt (főleg a huszonéves férfiaké), nem hiába sorolják a leglenézettebb műfajok közé a mai napig (a pornóval együtt). Az utóbbi időben viszont egyre nagyobb divat lett borzongásközpontú filmeket és sorozatokat(!) készíteni a tömegeknek, ami úgy tűnik, sikeres és kifizetődő vállalkozásnak bizonyult.

2013-04-25 / / Film

Szerelmi bánat és könyvadaptáció. Ez az a két dolog, ami miatt már eleve felhúzott szemöldökkel fogunk beülni a moziba. A jegyváltás után nyálcsorgatva élvezkedünk Oroszország krémjének eleganciájában. Aztán hirtelen feleszmélünk:…

2013-04-23 / / Film

Pi élete Egyszer volt, hol nem volt a vallásos fiú, a tigris és a rohadt nagy medence. A Pi élete egy vallásbuzgalommal túlfűtött humanoid és egy éhségét természetétől eltérően visszafojtó…

2013-04-03 / / Film

Django Unchained Tarantino egy jóravaló, elhivatott tékáshoz hűen elhatározta, hogy durrant még egy szép nagyot, kikeres egy utolsó kazit valamelyik eldugott polcról, mielőtt végleg bezárja a boltot és hazamegy. Az…

2012-11-01 / / Film

2011-ben örökre bezárta kapuit a Merlin Színház. Az azóta is üresen álló Gerlóczy utcai épület homlokzata még mindig hirdeti, hogy ott bizony varázsos dolgok történtek egykoron. A Duna túlpartján viszont…

2012-06-20 / / Film

Könyvtrailer-pályázatot hirdet a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány. Ne maradj ki abból, hogy a te munkád során születhessen meg egy új vizuális műfaj! A pályázat mindenkinek szól, akinek képrögzítésre alkalmas eszköz birtokában…

2012-02-08 / / Film
2011-11-17 / / Film

Dombovári Csongor rövidfilmje

2011-11-04 / / Film

Máriás Attila filmje. Szereplők: Béci – Resetár Dániel Sára – Szabó Emese Mara – Benya Kata Ropi – Pokorny Szilárd Icus – Tátrai Krisztina Tibi – Bényász Ákos Turisták –…