Címke: Próza

2019-04-04 / / friss szöveg

Köveken, repedéseken nyújtózó moha esetén kusza, fakó írás, avagy térkép. Kaparászva, mögüle hiányzó nevekként tiltakoztak, ha síroknak, halandzsaként, mikor megfejtésre váró hieroglifáknak állította őket. Azonosítható csontok se forduljanak elő szántáskor,…

2019-03-26 / / friss szöveg

– Kedves Versenyzők! Hát, eljött végre a döntő ideje is. Már csak ketten maradtatok, közületek kerül ki a győztes. Eddig nagyon ügyesek voltatok, de ma egy nagyon húzós nap vár…

– Hölgyem! Kerülj beljebb, foglalj helyet! – Köszönöm. Bárhova? – Ahova csak szeretnél. Még mindig jó az illatod. – Ha nem lenne köztünk húsz év, eskü, bóknak venném. – Zavar?…

Szivárogni kezdett a beton repedéseiből a vörösbor. Először azt hittem, kiömlött, mert remegett a kezem, mint egy centrifuga. Vagy azt, hogy kirepedt, ahogy a járdára estem. A palack már teljesen…

2019-03-02 / / friss szöveg

Apám elment inni, magával vitte Zsömle kutyám. Háromnegyed ötkor állít haza, negyvenöt perccel anyám előtt. Kiveszi kabátja alól a kutyát, lerakja elém. Ez nem a Zsömle, mondom. De, ő az.…

A kormány három nap leforgása alatt az ország valamennyi bölcsészkarát pszichiátriai osztálynak minősítette át. Ezzel különösebb probléma nem volt. A lakókat nem kellett kicserélni – egyszerűen elég volt rájuk zárni…

Sírás visszhangzik keresztül a városon. A medence fuldoklik a könnyekben, míg a nő lemossa magáról a bűnt. Nincs ezzel egyedül. A szégyen és a fájdalom városnyi kakofóniája hamar elnyeli és…

Az éppen hasadó város megállójában hirtelen nagy csörömpölés, surrogás és zörgés: hajnali szellemszerelvény. Üres az utca, a fehér fényű káprázat már odább is állt. Budapest. Pislogok egyet. Mire kinyitom a…

2019-01-29 / / friss szöveg

Kinyújtom a kardigán ujját, hogy eltakarja mindkét kezem. Érzem, hogy szeretetre méltó gyerekként foglalom el az íróasztalt, ezért csinálom ezt, így aranyosabb. Csak az ujjaim látszanak, ahogy gépelek, van még…

Karácsony van. Anya azt mondta, ha szerencsénk lesz, fehér lesz idén, apa meg azt, hogy ha esne a hó, akkor sem állna meg a háború, még az ünnepre sem. Régen…

Úgy esett, mintha dézsából öntenék. A szikkadt talaj szomjasan itta magába a sóvárgott nedvességet, a bokrok, fák, virágok felélénkülve hajladoztak a friss szélben. A román–magyar határ mentén magas termetű férfi…

2018-12-06 / / esszé

“Vannak vidékek viselem Akár a bőrt a testemen” Kányádi Sándor   Egészen korai emlékeim is vannak. Emlékszem például arra, hogy anyámmal várjuk a villamost. A következő snitt, hogy a Julius…