Címke: patkó levente

2010-04-24 / / Felolvasóest

Ne felejtsétek, pénteken FÉL-est az Artkatakombában! A családi okok miatt távol lévő B. Horváth Lászlót, Balázs Zoltán debreceni költő helyettesíti majd. Szeretettel várunk! A rendezvényen az új szám kapható!

2010-03-23 / / Próza

Általában megvárták, hogy szépen kifejlődjenek a szirmaik, néha még azt is, hogy kinyíljanak, és láthassuk a porzókat és a termőt. Ezen a tavaszon épp, hogy vöröses árnyalatúak kezdtek lenni a tulipánok, egyből ellopták őket. Elmetszették a különösen hosszú szárukat, ráadásul nem is alul, hanem közép tájt. Így az utcai kiskertünkben sok kis csonk jelezte; itt vannak azok a tulipánok, amelyeket tulajdonképpen nem is ismerünk. Épp, hogy tudtuk, hogy vörösek. Most meg biztos egy drága muranói vázában vannak, valami gazdag ember házában, mondta Erzsi néni, aki a mi szintünkön lakott, és bőven volt ideje nyugdíjas lévén, ki is kiáltotta magát kertfelelősnek.
Azon a tavaszon költözött az utcába egy új lakó, pont a velünk szembeni, egyszerű, háromszintes volt munkásházba. Nem volt csúnya az épület, bár szép sem. A kertje persze rondább és gazosabb, úgyhogy azért Erzsi néninek mégiscsak megfelel a mi kertünk, de a lakói rendes emberek, szóltam, mikor a nagymamám, aki akkor már a kórházban lakott, kérte, hogy meséljek a budai kis utcáról, annak házairól, lakóiról, amire ő már nem emlékezett, pedig ott nőtt fel.
Az új lakó vagy nem hozott semmi bútort, vagy éjszaka költözött, de egy biztos, mi nem érzékeltünk semmi mozgást a lakás körül. Miután már vagy két hete ott lakott, elkezdtek teljesen világosak lenni az ablakai éjjel. Olyan fényáradat jött ki, hogy az ablakunkon bejutva zavart minket éjjel, aludni sem tudtunk. Mit csinálhat ez az ember? Átmegyek, és lekapcsoltatom ezeket a reflektorokat, vagy nem tudom miket, szólt apám, aki három éjjen át azért még toleráns volt. Ne vessz össze vele, úgyis régóta akartunk redőnyöket, legalább most már cselekszünk is, nyugtatta anyám.

2010-03-23 / / Felolvasóest

Köszönet a Möbius kávézónak a helyszínért!

2010-02-13 / / Próza

Odakint már két napja zuhogott, mintha megjött volna a monszun itt északon. Az őszes idős férfi az ablakából figyelte a szakadó csepperdőt. Halkan kopogtattak. Hallotta, de nem válaszolt semmit. Nem…