Címke: Kettős kettes

2010-08-10 / / Próza

Na, végre! – csapta össze harminc évnyi házasságban ráncosodott kezeit Kiss Ernő, nyugalmazott dandártábornok ötven éves felesége. – Na, végre! – ismételte nejét Kiss Ernő, nyugalmazott dandártábornok, jobb oldalára fordult, és kettőt horkantott – másnaposan, de egyáltalán nem érdekelte már, mi következik mindebből. Ő ártatlan, tanúk meg nincsenek. Gondolhat az Ildi, amit akar, most már mindegy, és különben is: jobb így. Megint horkantott.

Az első évben – ez 1980-ban lehetett – még kevéssé az elforduláson, mint inkább a horkantáson volt a hangsúly, s akkor még Kiss Ernő (akkor még nem nyugalmazott nem dandártábornok) a maga adta tekintélyes hangra akár a reggeli ébresztő trombitaszóra pattant ki vigyázzállásban az ágyból. Az akkor még nem ötvenéves feleség mindebből mértani pontossággal kikövetkeztethette, hogy a kávé öt percen belül az éjjeli szekrényen gőzölög. Balra fordult, és – meggyőződve házassága abszolút tökéletességéről – elégedetten kettőt sóhajtott. Nem sokáig. A kávé egészen 1980. december 31-ig minden reggel pontosan fél hétkor az elvártnak megfelelően két cukorral, tejjel meg is érkezett, mígnem 1981. január elsejének reggelén… Kiss Ernő arra ébredt, hogy nem ébredt fel, jobb oldalára fordult, és – meggyőződve házassága abszolút tökéletességéről – elégedetten kettőt horkantott. Rosszul tette. E jeles napra datálható ugyanis, hogy a majdani nyugalmazott dandártábornok (majdan ötvenéves) felesége akaratán kívül csődeljárást kezdeményezett házassága ellen anyja ötödik emeleti panellakásának konyhájában. – Na, végre – mondta erre Anyuci, a már ekkor elviselhetetlen házisárkány, s mint a házasságok védőszentje még aznap beköltözött Kiss Ernő, majdani nyugalmazott dandártábornok tejjel-két cukorral folyó Kánaánjába.