Mozdul

Felbukkanási sorrendben: nagyapa, anyám, én, nagyanyám. Könyékig hajtott ing és barna kord; csíkosban, fekete szoknya, mezítláb; rajtam valami könnyű nyári, nyár végi külsőség; bármi. Nagyapát egy korábbi, ágak közt észlelt mozgás érdekli, a fát járja körbe, alkalmas helyet keres. Anyám fonott karosszékben gubbaszt, különösebb érdeklődés nélkül forgatja a szép, hosszú szárú poharat, benne opálos lével, borral – ide érzem az illatát. Ezen a bizonyos érzésen kívül nem is csinálnék mást, jó, figyelek, azt úgyis mindig; nem nevezném érzésnek, vagy nem kapcsolódik hozzá most semmi olyasmi. Nem így, egymás után következnének, nem akarom kicselezni se a szemem, mégis, így tűnik indokoltnak rögzíteni azt a délutánt. Szalvéta-háromszögek, csirkecsontokon torpanó legyek, paradicsom és hagymakarikák ecetes-cukros lében, fügével van tele a szám. Anyám cigarettára gyújt, asztalra szédülő füst. Nagyapa a fát kémleli továbbra is: hurkapálcák áztak egy lavórban, nem voltak szem előtt, de nem is rejtegették őket, a ládák, utazótáskák szomszédságában dagadtak, mintegy mellékesen. Szedett-vedett társaság, elnagyolt képpel, fakó feliratokkal egy hitvány busz oldalán. Traktor húzta hosszú utánfutó; két másik tragacsban is ültek. A férfiak egyfolytában dohányoztak, a nők csücsköket, végeket rágcsáltak, miközben pakoltak. Alig-alig szóltak egymáshoz, begyakorolt mozdulatokkal, pillanatok alatt felállítottak két sátrat, polcokat csavaroztak, dobozkákat töltöttek fel mindenféle színes édességgel, trombitákat, fakardokat, babákat aggattak spárgára. A zárt utánfutó oldalát egyelőre nem hajtották ki, a légpuskák sem kerültek elő. Amikor végeztek, a férfiak félmeztelenre vetkőztek, megmosakodtak a kútnál, vizet engedtek a lavórba, majd fölmentek a nők után az elfüggönyözött buszba, virágos, tiszta ingekben tértek vissza percekkel később, a nők megfésülködve, citromtól illatosan. A kölyköt elugrasztották sörért, ők a fa árnyékába ültek, dohányoztak, egyikük halkan gitározott, beszélgettek. Egy testesebb idős nő kelt fel kiszolgálni az első, kissé még feszengő párocskát, akikben a kíváncsiság győzött. Onnantól kezdve percenként jöttek mások, a nő már nem is ült le.

Néhány méterre, szemben, az ideiglenesen engedélyezett kimérésben sört, bort, üdítőt és fagylaltot árultak. Az elevenebb gyerekeket még mindig azzal riogatták, amennyiben nem nyugszanak, éjszaka eljönnek értük a búcsúsok, álmukban valamennyiüket elrabolják. Ha hitték is, még messze volt az éjjel; amint szüleik visszafordultak beszélgetéseikbe, visítva és nevetve eltűntek a bokrok és a fák közt.

Nagyanyád szemét tanulmányoztam, a színére próbáltam rájönni, ő a gyerekeken szórakozott. Nem volt könnyű eset, az az igazság. Gyönyörű volt, már mindent hallott, amit csak egy férfi kitalálhat. Egyre tanácstalanabbul ültem. A tükrös szív ötlete nevetségessé, a másnapi bál terve lehetetlenné vált, így aztán inkább elharaptam a következő hasonlatot, bánatosan a sörömbe feledkeztem, az árusokat figyeltem. Hallgattam.

Azt mondta utólag, megtetszett neki ez a kétségbeesett és makacs csönd. Zavarba hozta. Várta, hogy valami kifogással otthagyjam, de nem keltem föl, az is igaz, egy szót sem szóltam.

Állítólag nyáron kék, mondta nagy sokára. Ez volt az első igazi mondata hozzám. Pedig azt hittem, nem figyel.

Nehéz a hisztérikust az önfeledt nevetéstől megkülönböztetni anyámnál. Szeretném remélni, szívből, örömében kacagott, és nem volt a mélyén szomorúság. Jó lett volna megkérdezni nagyapát, mi lett azokkal a hurkapálcákkal, vagy éppen a szívvel, éreztem azonban, nem volna helyénvaló megszólalnom. Vártam, hogy, mint hideg tenyér, a szellő összebolyhozza tarkóm.

Written by:

A Károli Gáspár Református Egyetemen végzett magyar szakon, majd az ELTE-n hallgatott összehasonlító irodalomtudományt. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem esztétika mesterképzésén hallgat művészetelméletet. Első kötete Készülődés címmel jelent meg 2018-ban a Fiatal Írók Szövetségénél. Kekék című kisregénye 2020 júniusában jelenik meg a Napkút Kiadónál.