Kazsimér Soma verse Melhardt Gergő vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kustos Júlia, Melhardt Gergő) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Kazsimér Soma verséhez Melhardt Gergő írt reflexiót.


Kazsimér Soma
Szemem könnye

Elektronnak

(ez az élet melódiája)
régi szokásunk hogy elektromosságot
kapcsolunk a fekete zongorára
lüktetésbe csatornázva a három eres
vezeték feszültségét
majd kézbe a vasaló mehet a teknó
a konyhából lett tánctéren
az állat hömpölyög elő belőlünk

(fusson akinek nincs bora)
nem voltak előjelek
csak megtörtént lili
születésnapján is
ahonnan három fele értem haza
többiek még maradtak fruzsináékkal jöttem
de kulcs nélkül rekedtünk a gangon
ők itt megvárnak menjek vissza érte én
budára tehát
móricz majd a fandrusz
utca itt volt a téboly gócpontja
leszállás villamosról leszállás a szuterén pokolba
a földalá zárt bömbölésben
nyálkás ablakok és testek rezegnek

vegyülnöm kell a kulcsért
néhány mozdulatot kérnek
cserébe hogy bejuttatnak de engedni
már nem

tehát az átnedvesedett kabátot
sarokba górva mélyülök
bele felfüggesztve a
szándékot és az elhatározást

de mondja dani megfáradt jönne haza most már ő is velem
okés egy meglepetés búcsúszámot rakj be és mehetünk

(kiömlik az ő ütemére)
tehát most
fejem zúgása és a fekete zongora szól
megy a megszokott koreográfia
a hiány viszont túlordítja a hárdsztájl mikszet
keresem az eszközt hogy a felém nyújtott mellkasokon
kifeszített felsőket a kattogás ritmusára tisztára simíthassam
itt nincs tüzesvas csak meglepő
háztartási hiány
ütvefúró kerül elő a kamrából
szentté teszem és bedugom a szikrázva rázkódó
testek örvényáramába

a zene nem akar lejárni öt perc az eredeti dani azt
mondja hogy mindenkinek legyen ideje
szertartásba kapcsolódni
a húsz perces remixet tette be
tehát addig csakis a fúró az önkívület központja
körbehordozom és hódol neki mindenki
középre helyezve feloldódva a révületbe körtánc
közben állati alakok válnak le rólunk vonyítva
morogva teljesedik ki a rítus
melynek tetőfokán én a főpap emelem
magasba az elektromosság letéteményesét és hosszú
zsinórját a nép közé vezetem
átszellemülten életerejéről lemondva
csatlakozik rá mindenki és rázzák
egymást kölcsönösen

én meg közben végig csak a hideg gangon remegő
fruzsináékra tudok gondolni

(ez a fekete zongora)



Melhardt Gergő vakreflexiója

Nagyon ritka, és bátorsága miatt mindenképpen dicséretes, ha egy mai vers Adyt használja inspirációnak – Ady eléggé kiment a divatból. A híres vers, A fekete zongora sorainak beépítése és a saját szöveg terét ennek a szimbolista-avantgárd műnek a világával történő kontextuális kibővítése a vers legjobb és sokrétűen kiaknázott megoldása. (Például a zene vagy a futás motívumainak jelentésbővítő felhasználásában.) Nem válik sem imitációvá, sem vásári olcsósággá az Ady-vers.

A történetmesélő igényét (mozgás, utazás: külső dolgok) és a látomásosságot (belső élmény) többnyire ügyesen egyezteti – még akkor is, ha néha kicsit bőbeszédű; és emiatt még annak ellenére is fenntartja az érdeklődést, hogy a versbe szedett történet – mivel csak magánérdekű, sehogy sem mutat a privátszférán kívülre – meglehetősen érdektelen. Jóval nagyobb kár, hogy a szöveg zeneiségét – pontosabban: a vers képeinek és a cselekményes elemek egyeztetését valamilyen formai megoldásokkal – nem tanulta el Adytól a költő: ennek a versnek a legtöbb sora döcög, rossz ritmusú; vagy legalábbis rosszul van sorokra, szakaszokra törve. Pedig lehetne izgalmakat belevinni ilyen irányból.

A legvégén is mintha csak a felületesen megértett Ady-pózt venné át, a tudatmódosítók üres kultuszát és a felnagyított egót („melynek tetőfokán én a főpap emelem / magasba az elektromosság letéteményesét”…), pedig Ady költészete ennél jóval mélyebb; és bármennyire át is van ironizálva itt ez a személyiségkép vagy szerep, számomra mégis korszerűtlennek és átgondolatlannak látszó póz marad. (Főleg, hogy elég taszító is a képe: szegény lányok megfagynak a gangon, miközben ő császárrá koronázza magát.) Értem én az iróniát, de az nem cél, hanem eszköz; és mint minden eszköz, tartalmi elem is; és mintha ez a vers ezt nem tudná. (Vannak fiatal költők, akik köteteket töltenek meg ilyen versekkel, miközben pedig annyiféleképp lehetne másképp jó verseket írni.) Ebben a szövegben és ebben a fajta versírásban is van sok lehetőség, de még dolgozni kell rajta, sokat, fejben és papíron.



Fotó: Bokor Krisztián

Written by: