Láng Orsolya verse Borda Réka vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kustos Júlia, Melhardt Gergő) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Láng Orsolya verséhez Borda Réka írt reflexiót.



Láng Orsolya
Egy résben vettelek észre

ahol az élelemmel megrakott kosarakat húzták fel. Áramoltál
az örökös elvágyódás mezeje felé. Megállapíthatatlan volt, hogy
okozója, vagy elszenvedője vagy a rajtam eluralkodó elváltozásoknak,
amit egyesek a test, mások a lélek betegségének mondanak. Egyszerre
bukkantatok fel, a tünetek engem, én téged nyomatékosítottalak.
A szél az éleket. Az árnyék a szakadékokat. A por a szomjúságot.
A félszigetet mesterségesen választották le a szárazföldről, így lett
a száműzetés tökéletes helyszíne. Nevének – hosszú tövis – egykor
a szenvedéshez lehetett köze, sokáig mégis ebbe kapaszkodtam.
Hiába tettünk végtelen sétákat rajta, csúcsában csak egyvalaki fért el.
Neved ezalatt lett tűrésből türelem. Arra nem emlékszem,
végül melyikünk maradt ott. Maradt-e ott valaki egyáltalán?



Borda Réka vakreflexiója

Tény: jólesik olyan verset olvasni, amit nem azért írtak, hogy filozofikus-kombinatorikus mélységekkel szőjék át. Őszintén szólva unom a fejtörőket a költészetben, nem mintha nem tartanám nagyra azokat, akik sikerrel simulnak bele a metázás és “kódolgatás” efféle zöngéibe. Na, de vissza a vershez: tény tehát, hogy nem egy laboratóriumi kísérlet végeredményével állunk szemben, és ez valóban jóleső. Ennek ellenére mégiscsak kell picit fejtegetni a sorokat, de nem a szerző szándéka, hanem épp a szerkesztési figyelmetlensége miatt. Hiszen néhol képzavart érzékelhet a figyelmes olvasó, főként a vers első negyedében, ahol nem annyira érthető, hogy a megszólított mégis hogyan bukkanhat fel egyszerre az elváltozásokkal, amikor azok a megszólított jelenlétének, cselekedeteinek következtében jelentkeztek.

Ilyen, és ehhez hasonló kisebb-nagyobb pontatlanságok, néhol túlírások (áramolni az elvágyódás örökös mezeje felé) tarkítják a szöveget, de ezek ellenére valahogyan mégis egy, a szó legnemesebb értelmében vett szép verssel van dolgunk. Talán mert nem egy egyszerű, közhelyes szerelmes vers ez, hanem belecsomagolták (de nem rejtették el túlságosan benne) a bántalmazás(t), ami a mai napig tabu, legalábbis itthon biztosan. Egy olyan országban, ahol rendre nem hisznek a bántalmazottaknak és ahol a bántalmazókat sorra menti fel a társadalom és a jog, létfontosságúak az ehhez hasonló szövegek.

Tény 2: lehetett volna még hova csiszolni, de alapjaiban figyelemre méltó vers az Egy résben vettelek észre.


Fotó: Bokor Krisztián


Written by: