Jön a gőzös

Első játékvonatát óvodáskorában kapta karácsonyra. Alumíniumból készült, nem adott ki hangot, csak tologatni lehetett. Az apja elvitte egy vasútmodell kiállításra, ahol életében először látott terepasztalt. Lenyűgözte az elé táruló látvány. Annyi vonat száguldott keresztül-kasul, hogy az ujjain meg sem tudta számolni. Minden terepasztal külön világ volt. Az egyik Agatha Christie regényeit idézte meg, ahol az Orient Express és a titokzatos Kék Vonat robogott.  Az orosz tájon a Trans-Siberian Express hasított keresztül, a francia vidéken TVG-k húztak el. Már akkor elhatározta, hogy ő is épít egy terepasztalt, amely beterít majd egy egész szobát. Ácsingózva nézte a játékboltok kirakatát, a különféle vasútmodelleket, és egyfolytában nyaggatta az apját, hogy vegyen neki egyet. Karácsonyra elektromos kisvonatot kapott ajándékba, ami egy Szergej dízelmozdony kicsinyített mása volt. A dobozban még pár síndarab hevert, amelyből ki lehetett rakni egy kisebb kört, és a mozdony vígan pöföghetett rajta. Az apja megígérte, hogy minden karácsonykor vesz hozzá egy újabb elemet. Persze csak akkor, ha a fia jól teljesít az iskolában. A srác nem volt kitűnő, de nem is bukott meg, így karácsonykor mindig várta ajándék a fa alatt.

Amikor felsős lett, nyaranként elment dolgozni a vasúthoz. A vonatok kerekeit kellett vaskalapáccsal ütögetnie. A megkeresett pénzből egy-egy újabb elemet vásárolt a terepasztalhoz. Egy vagont, egy váltót, egy síndarabot. Már ekkor kifaggatta a vasutasokat, hogy miből kell készülni a mozdonyvezetői vizsgára. A legidősebb masiniszta, akit mindenki csak Öregnek hívott, adott neki pár könyvet. A srác előfizetett a legfontosabb szaklapokra, rendszeresen járatta a Sínek világát, a Vasútgépészetet, a Vezetékek világát, az Indóházat és az Indóház Extrát is. A pályaudvaron szemügyre vette a különféle mozdonyokat. A vezérlőfalon lévő gombok, kallantyúk látványának sokasága szinte megrészegítette, a villogó fények különféle színekben pompáztak előtte. Alig várta már, hogy egyszer majd ő vezethesse. A régebbi villany- és dízelmozdonyok is felcsigázták, de a modern motorvonatok valósággal megbabonázták. Hamarosan be is szerezte otthonra a legújabb modelleket, a régi Gigant és Taurusz mellett már ott hasított az új Flirt és Desiro is.

Miután sikeresen leérettségizett, egy gyors képzés keretében egy éven belül letette a mozdonyvezetőit. Addigra már mindenki ismerte a pályaudvaron. Élete első mozdonya, amelyet vezethetett, egy Szergej volt.

A sikeres vizsga után ugyanúgy tett, mint minden nap. Hazatért a panelbe, gigantikus terepasztal várta otthon. Tusolt, leült a kanapéra, és nézte a vonatokat, ahogyan köröznek. Az egyik állomáson a kék Dacia rostokolt, rozsdaszínű vagonokkal, míg a másik indóháznál a vörös Csörgő indult útnak, amely kék utasszállító kocsikat húzott maga után. A viadukton a Szili húzott el, az alatta lévő alagútban a Traxx robogott. A sorompó lezárult, mert a Gigant megérkezett, míg a Taurusznak várnia kellett a pályaudvaron, hogy az érkező Flirt beálljon. A Desiro zöld mezőkön vágott át. A Szergej már megint kisiklott, vissza kellett tennie a sínekre.

Az első munkanapja végén a masinisztákkal a restiben találkoztak. Miközben a haverok söröztek, ő egy diétás kólát rendelt, és rágyújtott egy cigire. A tíz ujján meg tudta volna számolni, hogy mennyi alkoholos italt fogyasztott el addigi életében. Az érettségi banketten is csak egy fél pohár pezsgőt ivott meg. A mozdonyvezetők a vasúti balesetekről csevegtek. Az egyikük azt taglalta, hogy valaki úgy megy nyugdíjba, hogy soha életében nem üt el senkit, valaki meg már rögtön az első munkanapján. Erre az Öreg közbevágott. Egy masiniszta számára nem az a kérdés, hogy el fogsz-e ütni egy embert, hanem hogy mikor. Ő maga is gázolt már el öngyilkost, de erről sohasem beszéltek előtte. Ez a téma egyszerre volt tabu és pletyka a mozdonyvezetők körében. Az egyik kollégájukra terelődött a beszélgetés, aki jó pár évvel azelőtt halálos balesetet okozott. Pszichológushoz járt, a kötelező betegszabadságot is letöltötte, de nem tudta feldolgozni a történteket, így ő is véget vetett az életének.

Egy éjszakai műszak után reggel otthon feküdt a kanapén, és nézte, ahogyan a terepasztalon köröznek a vonatok. Üzenete érkezett. Az egyik kalauzlány írt, hogy este melyik filmet nézzék meg a moziban. Visszaírt neki. Már régóta imponált a lánynak. Mivel ő a mozdonyban, a lány pedig hátul, a vagonokban dolgozott, csak a pályaudvarokon találkoztak. Néhány nappal korábban meghívta egy diétás kólára a restiben, ekkor vetette fel, hogy valamikor sort keríthetnének egy mozira is. Aznap este végül egy amerikai vígjátékot néztek meg, a címére már akkor sem emlékeztek, amikor kijöttek a moziból. Beültek a Mekibe, és egy adag sült krumpli meg egy diétás kóla mellett nagyokat nevettek. Végül a csevegés során a hatalmas terepasztalra terelődött a szó. A kalauzlány már sokat hallott róla, és kíváncsian érdeklődött. A srác felajánlotta, hogy szívesen megmutatja. A lány rábólintott.

Mire felértek a srác lakásába, egymás karjaiban találták magukat. Egyikük sem emlékezett rá másnap, hogy melyikük csókolta meg először a másikat. A díványon alig fértek el, így a srác egy laza mozdulattal lesöpörte a vonatokat az asztalról, és a megtisztított terepen folytatták tovább az ölelkezést. Egyiküket sem érdekelte, hogy miközben hemperegtek, felborították a viaduktokat és az alagutakat, és néha egy műanyag figura az oldalukba vagy a hátukba szúródott.

Másnap reggel a férfi a díványon ébredt. A nő korán elment, mert a reggeli műszakban dolgozott. A hűtőre egy mágnessel papírfecni volt feltűzve. Jó volt veled, este találkozunk, puszi. Elmosolyodott. Egy diétás kólát vett ki, leült a kanapéra, és a romokat nézte. Beomlott indóházak, összedőlt állomások, kiszakadt sorompók, törött síndarabok terültek szét. Kidőlt fák, kettétört állatok, fejetlen, végtag nélküli emberek feküdtek. A zöld mezőkön izzadságfoltok és testnedvek száradtak, haj és szőrszálak akadtak a leszakadt viaduktokba. A Gigant és s Taurusz felborulva, a Flirt és a Desiro egymásba rohanva, a Dacia és a Csörgő kettétörve, a Szili és Traxx darabokban hevert. Felkelt a kanapéról, és a romok közül kikotort egy ripityára tört mozdony. A Szergejt tartotta a kezében. Dermedten meredt a roncsra. Óvatosan visszahelyezte a romhalmaz tetejére. Felhajtott még egy diétás kólát, és dolgozni indult.

Az éjszakai műszak eleinte nagyon lassan telt. Alig várta, hogy találkozzon a kalauznővel. Több üzenetet is váltottak egymással. Már egyetlen kalauz sem dolgozott, a vonaton is csak egy-két kósza utas bóbiskolt. Még egy bő óra, beérnek a fővárosba, és mehet aludni. Az egyik töltésnél egy emberi alak tűnt fel. Egy pillanatra a mozdony lámpafényében látta elmosódva a körvonalait. Elsőre nem tudta megállapítani, hogy férfi vagy nő, fiatal vagy idős, csak azt tudta, hogy elgázolt egy embert. Hiába kürtölt, és húzta meg a vészféket, már elkésett. A bóbiskoló utasok fölriadtak. Kiszállt a mozdonyból, és gyorsan hátraszaladt. Az egyik kerék alól egy kéz állt ki, amelyen ametiszt gyűrű csillogott a zseblámpája fényében.

Betegszabadságra küldték, de a pszichológushoz már nem ment el. Egész nap otthon ült a kanapén, és a terepasztal romjait bámulta. Egyik cigiről gyújtott a másikra. A kollégái többször is felhívták. A kalauznő is egyből telefonált, amikor megtudta, hogy mi történt. Át akart menni hozzá, de ő visszautasította. A nő nem hagyta annyiban. Becsöngetett hozzá, és addig dörömbölt az ajtaján, míg be nem engedte. Leültek a kanapéra. Nem szóltak semmit. A kalauznő gyengéden átkarolta. A férfi csak a terepasztal romjait nézte.

A betegszabadság letelte után a haverjai már várták a kocsmában. Egy sört kért. Cigire gyújtott, hogy elvegye a kellemetlen ízt a szájából. Nagy nehezen legyűrte a maradék italt, majd még egy sört rendelt, de ezúttal egy felest is kért hozzá. Életében először berúgott.

Záráskor elbúcsúztak egymástól, elindultak hazafelé. Elérte az utolsó buszt, a végállomásnál leszállt. A vasúti töltésen szédelgett, hogy szívjon egy kis friss levegőt. A fejében kavarogtak a gondolatok, de leginkább az alkohol. Megállt egy fánál, kiürítette a gyomra tartalmát. A távolból vonatkürt hallatszódott. Eszébe jutott, amikor gyerekkorában az osztálytársaival kimentek a töltésre játszani. Az volt a győztes, aki a legkésőbb ugrott el a közelgő vonat elől. Ez volt az egyetlen játék, amiben meg tudta verni a többi gyereket. Egyszer az egyik kalauz leugrott a mozgó vonatról, és egy gyors sprinttel majdnem utolérte őket.

A férfi a sínekre tapasztotta fülét. Érezte, ahogyan a talpfák remegtek. Kiállt a sínpárra terpeszállásban, és széttárta karjait. Az egész teste beleremegett, ahogyan a talpfák zörögtek a talpa alatt. A mozdony egyenesen a szemébe világított, behunyta, hogy ne lásson semmit. Csak a kürt hangját hallotta. Nagyon jól tudta, hogy a masiniszta már meghúzta a vészféket. Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt ugrott.

Másnap reggel felhívta a kalauznőt, és elhívta egy diétás kólára. Igent mondott.

Written by:

Mandalov Balázs 1984-ben született Budapesten, azóta is itt él. Eddigi életében sok mindennel foglalkozott, jelenleg szociális munkásként dolgozik. Szabadidejében ír, olvas.