Makáry Sebestyén verse

BABILON

 
Babilont az 1800–1900-as évek fordulóján ásták ki.
Egy tompa fényű onix féldrágakövön
ma is látható Nabukodonozor örök-fiatal,
lányosan szép képe. A Biblia szerint
egy álom, melynek rossz szájízét
már el is felejtette, dicsőségének
egy kiemelkedő pillanatában
elborította az arcát, és a pusztába űzte.
Füvet legelt, mint a bikák, és öntözte a harmat,
míg a szőre olyan hosszú nem lett,
mint az oroszlánnak sörénye, és a körme,
mint a sasnak karmai.
 
A város romjairól, a német Koldewey vezetése alatt
12, helyenként 24 méter vastagságú földmasszát
távolítottak el. Koldewey, intuícióit
Asszurbanipál könyvtárából szerezve, télen-nyáron ásatott,
kétszáznál több munkással, másfél évtizeden keresztül.
Most is előttem van az a korabeli kép, amit Berlinben láttam az ásatásról.
Egy tucat arab a sivatagban,
és az Istár-kapunak egy töredékéből
a felső másfél–két méter, rajta
egy 2500 éve mozdulatlan bikával.
A kaput bikák és mushussu-sárkányok díszítik.
A bika Adad, a mushussu Marduk szent állata,
és a virágminta, amely a bikákat és a mushussukat keretezi, Istár.
Az ásatásról készült képen a homokból kilátszó Istár-kapu töredéke mellett
távol a többiektől magukat kihúzva két alak
– mintha a kimerevített, kihúzott testtartás
isteni örökkévalóságot kölcsönözne –, néznek a kamerába,
és bár a sivatag ellenfényében
csak kendős, sötét foltoknak látszanak, a fiatalság
múlhatatlan vonzása rájuk irányítja a figyelmet.
 
Nabukodonozor arcképén lányos odaadás van.
Halhatatlanságát nem a merev testtartás,
hanem, ahogy a pusztából való visszatérésekor
a virágmintán belülre került,
Istár adta neki.
 
*
 
A felkelő nap fényében utazom Berlinbe.
Az Istár-kaput 100 évvel ezelőtt
tégláira szedték és Berlinbe szállították.
Koldewey 1925-ös halála,
egyben a nagy német régésznemzedék halála is.
Berlin a church of techno.
Ugyanaz az ismétlődés és letisztultság,
mint az Istár-kapu váltakozó, fehér
és barna bikáiban, fehér és barna mushussuiban.
Ugyanaz az elválasztás: a tekintet vonalában
csak a bikák, az emberi megismerés tárgyai vannak,
a mushussuk már 3-4 méteren, aztán újra a bikák,
újra a mushussuk, és újra a bikák
– fehér és barna váltakozás,
fehér és barna bikák, fehér és barna mushussuk –,
és a felvonulási út két oldalán
oroszlánok
barna sörénnyel, türkizkék sörénnyel,
120 oroszlán,
ugyanaz a merev testtartás, ugyanaz a minta,
amiből a techno és a minimál is épül
az ismétlődés örök
és vesékig ható türelmével.
 
A stroboszkóp fényében töredezetté válik a kígyózó mozgás.
Kimerevített, fehér kígyók
és vakítóan feketék. A terem oszlopain
megnyitják a gázégőket, fellobog,
megáll a zene, elzárják, egy lélegzetig
csak a gázlángok emelkednek.
 
Istár körbefog.
Ösztönös, artikulálatlan hangok a hirtelen,
természetes fényben. Aztán az istennő látását követő
hófehér, eltorzult arc.
Az a lányos arc a pusztában Marduk főisten arcává vált.
És az idő leteltével fölemelte az égre a szemeit.
Mushussuk kísérték. Fejük, nyakuk,
törzsük a kígyóé, mellső lábuk az oroszláné,
hátsó lábuk a karommal a sasé,
farkuk a skorpióé. Északról,
az Istár-kapuhoz vezető felvonulási úton közeledtek.
Az út két oldalán a betolakodókra acsarkadó oroszlánok
az uralkodó főbb belső részeivé váltak.
Kisebb belső részei kutyák,
hátgerince cédrus,
ujja nád,
koponyája ezüst,
magvának ömlése arany.
 
A király isten, és birodalma örök.
Minden nő vele akart hálni.
 
Az ásatásról készült képeken az örökhöz hasonló
végtelen sivatag. Csak kígyók és skorpiók.
Sehol a nád, sehol az Eufrátesz. Csak a homok ölelése.
 
*
 
Nézem a repülőről a felhőket. Hullámzásuk
a vizek, a hangok, a lüktetések,
a sivatag hullámzása. Utazom észak felé.
Keleten a felhők felett felhők tornyosodnak
– keletről árad a fény –,
csak később jövök rá, az az Alacsony-Tátra, és mögötte,
mint Babilon merev tornyai, a Magas-.
 
A Kárpátokon való átkelést a lézer fényeiben élem át.
A fények, a füst, és a virágminta ismétlődését követő techno
közömbössé tesz. Nincs bennem az örök életre annyi,
hogy átsétáljak a mushussukkal a kapun.
Nem merem hagyni, hogy elborítsa az arcomat.
Idegen lányok hívnak valami Baum-fesztiválra,
ez tetszik, de a lábaiknál tekergő
mushussukat is vállalni kell.
A gerincem, mint a cédrus. Át akarom élni,
ahogy folyik belőlem az arany.
Written by:

Makáry Sebestyén (1992), Vácon lakik, az ELTE Történelem – Magyar Tanárszak ötödéves hallgatója, az Új Forrás munkatársa. Mészöly Miklós, W. G. Sebald és Oravecz Imre nyomán alternatív hangot keres. Az erdőt járja.