Vörös rúzs

Egy bácsi és egy néni szállnak fel a villamosra. A bácsi nehezen mozog, a néni nagyon ráncos. A néni megállás nélkül magyaráz, töri az utat, zsörtölődik. Fel is szabadul két hely, és a néni elégedett arccal figyeli, ahogy a bácsi leül vele szemben.
– Köszönöm angyalom. Nem kellett volna, csak egy megállót megyek. Tudja, ide a Vásárcsarnokba. – Nem tudni, kinek beszél a néni, akinek a helyére ült, már leszállt.
– Csak répáért megyek, kell a finomfőzelékbe – fordul a bácsi felé, majd közelebb hajol. – Tudod Miska, anyám kedvence a finomfőzelék.
A bácsi kifejezéstelen arccal bámul vissza rá.
– Micsoda átverés – fortyan fel a néni. – Utálom a finomfőzeléket! Nem is finom, de mindig azt kell enni. Most szólj hozzá…
A bácsi nem szól semmit.
– Figyelsz te egyáltalán? – hadonászik a néni – Hallod? Miska! Látom ám, hogy nem figyelsz. Átlátok azon a napszemüvegen, csukva van a szemed! – A néni a többi utas felé fordul egy kis együttérzés reményében. – Mindig ez van…
Az emberek a könyvükbe, telefonjukba bújnak, és úgy hallgatják a műsort.
– Én már semmiben sem bízom – magyaráz tovább a néni, és a mellette ülő utas felé fordul.
A bácsi kicsit fellélegezhet, az elsuhanó járókelők megfigyelésébe menekül.
– Anyámban sem. Apámat is ő tette el láb alól! Bizony.
A megszólított utas kelletlenül fészkelődik, a néni azonban egyre jobban belelendül. Teljes testével az utas felé fordulva folytatja.
–  Megbeszélték, hogy együtt halnak meg. El tudja képzelni? Apám aztán megölte magát, anyám meg nem.
Az utas elpakolja a könyvét, feláll, és az ajtóhoz lép, így a néni az egész villamosnak mesél tovább.
– Anyám belépett egy szektába. Vörösre pingálja a száját minden áldott nap, pedig most lesz 112 éves…
Senki nem mer ránézni. A néni körbenéz, még utoljára megszólítja Miskát. A bácsi kifelé bámul az ablakon. A néni jelentőségteljesen sóhajt, tüntetőleg fel akar pattanni, de csak feltámolyog. Megáll a villamos, mielőtt leszáll, még odaveti a közönségének, hogy ő mennyire utálja a finomfőzeléket.

A villamos utasai megkönnyebbülnek, végre nyugodtan bámulhatják a távolodó nénit. Mikor már nem látszik a villamosból, az utasok egymásra néznek, és cinkos mosolyt váltanak egymással. Kivéve a bácsit, aki nehézkesen feláll, és leszálláshoz készülődik. Az egyik utas azonban észreveszi, hogy a néni otthagyta a kendőjét az ülésen. Odasiet, és a bácsi felé nyújtja:
– A hölgy itt hagyta a kendőjét.
– Ne nekem adja, most láttam először ezt az asszonyt!

A néni megérkezik a Vásárcsarnokhoz, megáll egy tükröződő ablak előtt és megigazítja a sminkjét. Vörös rúzsa a fogsorára kenődött. – Miska, hát miért nem szóltál? – zsörtölődik tovább.

Written by:

Anitta Gleb neve egy női és egy férfinévből áll. Kedvétől függően, hol az egyiket, hol a másikat használja keresztnévként. Gleb Anittának virág volt a jele az óvodában, a piros szín és a tulipán a kedvence. Szeret olvasni, filmet nézni és kávézni.