Sipos Tamás verse Borda Réka vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kustos Júlia, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Sipos Tamás verséhez Borda Réka írt reflexiót.


Sipos Tamás
Széljegyzet

Mindenkire bűnös gondolatok támadnak
egy ilyen embertelen aluljáróban. Sem a fönt
elzúgó vonatok zaja, sem a szél nem tudja
kisöpörni őket a homloküregem mögül. Egyedül
a felismerés. “Ez itt valakinek az otthona volt”
– nyög fel egy elnyűtt szivacs a hugyos paplan alól.
Mellette könyvek és szatyrok szanaszét. Napokkal
később hiányuk már üvölt, mint a kútba esett
szomszédasszony, akit csak hónapokkal később
kezdenek el keresni. Már ha egyáltalán szemet szúr
a hiány. Minden újra mozdulatlan, amint eláll a szél.
Az este tovább lüktet. Ez is csak egy emberkísérlet.


Borda Réka vakreflexiója

Ritka, ha egy szerző jól nyúl hozzá a társadalmi problémákhoz, ezért kifejezetten örülök a Széljegyzetnek. Ugyanakkor azt gondolom, a szöveg nem forrta még ki magát, és bizonyos részleteiben csacsog, ráadásul a kútba esett szomszédasszony képe szemet szúróan kilóg az urbánus atmoszférából. Utóbbit különösen sajnálom, mert a szerzőnek ezen a ponton lehetett volna igazán lehetősége arra, hogy kimagaslót mutasson, hiszen a vers megfelelő színvonalat hoz, mégsem nyújt maradandót – talán mert nem csavar egyet, üt oda vagy döbbent meg, így hát a végeredmény megúszós, erőtlen. Mindenesetre minőségi alapanyaggal van dolgunk, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindig nagy boldogság számomra, amikor képes valaki úgy megragadni a környezetünket annak minden mocskával és tabujával együtt, hogy ne érezzem képmutatónak a gesztust.

Written by: