Vas Máté verse Melhardt Gergő vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kustos Júlia, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Vas Máté verséhez Melhardt Gergő írt reflexiót.



Vas Máté
A fény nem így működik

1.

Az egymással szembefordított két széken két rakodómunkás.
Mindketten pszichotikusok. Rég bezárt üzem, homokkal felszórt
küzdőtér. A párosukat ölelő férfigyűrűn túl földbe szúrt fáklyák.

Akaratuk kés. Cél a másik kés vajjá köpülése. Egymásban vájkálnak,
a Kozák bőre Herbert szándékai nyomán sisteregni kezd. Csíkokra
szabdalt gőz tekereg a vicsorgó fej körül. Szétfoszló, bagzó murénák.

Egy pszichotikus ennyit tud: kakkukfiókaként löködni ki másból önmagát.
Vitam et Sanguinem, satöbbi. Mária Terézia a magyar leventékbe férkőzve
termékenyíti meg magát. Egy legionárius gondol egy vicceset. Átlépteti
Caesart a Rubiconon.

2.

Minél többször bűvöl, annál szaporábban öregszik. Herbert
idén tölti be a huszonhetet: haja ritkás, egészen deres. Kerek fej,
tömzsi orr. Karján a bőr pelikánszárnyakká pépesedett.

Titkának őre műszakvezetője és bukmékere. Együtt nőttek fel
Fiume utcáin. Amikor a kacskalábú Guigót csúfságolták,
a mulatság körvonalát Herbert írta át. Szövetségük nyomán

nyerte el ezt a fedőmunkát. Nappal a Monarchia korvettjeiről
cipelik fel és le a rakományt. Akikkel együtt verejtékezik
mind a részvényesei, eszükbe se jutna őt beköpni.

3.

Herbert megemeli a Kozák karját, ujjaival nyakon csípi
a bástyát. Utat nyit a királyi pár felé. Az ukrán fogát csikorgatja,
nem talál fogást. Bajszában taknya igazgyöngyként bújkál.
Szánnivaló bika, amivel összenőttek a belé szurkált,
botorkálása miatt legyezőként verdeső lándzsák.

A játszma véget ér, az ernyedő fogásból szabaduló
Kozák lesöpri a kisasztalról a táblát. Kedvére rongálhatja
saját tulajdonát. Akik jó lóra tettek, üdvrivalgásban törnek ki.

Ha a vesztes nem kezd tombolni, megtarthatta volna a szánakozásba
göngyölt tiszteletet. Valaki nevet, egy szimpatizáns vászonkendőt
csúsztat az ukrán tenyerébe.

Herbert feláll a székről. Penyhüdt, mezítelen felsőteste
fehéren izzik a madzagon csüngő villanykörte
sárga lobogásában. Ujjai ököllé hervadnak.
Megpendít arcán egy félmosolyt a barna munkásöröm.

4.

Viktor Emmánuel parancsára rézüstökben keverik a kencét.
A titkos hozzávaló nem más, mint a szárd-piemonti lepkék.
A követek arca páncélba bújik. A páncél az ibolyaszín kenőcs.
Őszülés, ráncok hess. Babrálni kezd az államérdekkel a sok óraműves.

Mit szólna ehhez Kant? Kérdezi Nietzsche, és megtébolyodik.
A bordélyban a porosz kémeket keresik.

Mintha lenne holnap, a fiumei dózse átad egy rizsgyárat.
A szélcibálta ablaktáblák, a város kopoltyújának redői,
a fegyverszállító csempészgőzös kürtje: megdobban az idegen szíve,
kasból rajzanak szét az izgága érdekek.

5.

Herbert otthon pezsgőben füröszti poharait,
az ég felé egyiket ő, a másikat felesége emeli.
Ezekből a kortyokból Törley József
Pestet már automobillal szeli.

Megfogan a gondolat, látni kell az Alpokat.
Zsákkal a háton kapaszkodnak a turistaútvonalon fel,
a csúcsokon túl virgonc felhők, a völgyben kolomp csivitel.
Bádogbögrében tea, az okker alkonnyal szemközt Natalija,
ibolyaszín lepedőbe csavartan. Alant a faluban körtáncot jár
a tiroli agrárkamara, mert a fényen túl a vám is fogyatkozik.

6.

Rosszul alakul a következő mérkőzés. Herbert ellenfele
karjába csimpaszkodva nyílt törést okoz. A nyereményt
szájak betapasztására költik. Álcára van szükség,
ismételd utánam: üzemi baleset.

Guigo berezel, Herbert ellenkezik.
Neki harcolnia kell. A tapolcai barlangfürdő,
a rügeni krétasziklák. Mi lesz velünk nélkületek?

Akinek karját törte, a csempészek segédje.
A halpiacon ütik le, egy raktár mélyén ébred.

Összeverten és gyengén egykori ellenfele
könnyedén ragasztja a padlóhoz. A csempészek
kérdeznek, akarsz-e élni? Tapolcára gondol.

Ezután lekerülnek két ládáról a fedelek, az ecsedi nadályok
szagot fognak, mohón ragadozva a csonka karúra siklanak.
A csontig rágás után a méteres tömlők elszenderülnek.

Gratulálok a döntéshez, te veszed át a helyét.

7.

Guigo győzködi Herbertet. Ha a csempészeknek segítve
küzd tovább, felzabálja az öregedés. Ha nincs az a nyílt törés,
eszedbe nem jutna óvni engem. Ha akkor se, most se.

A dózse parittyázza szét a hírt. Fiume foga pszichotikusra fáj.
Különben torkát más állam érdeke harapja át. Guigóban
buzogni kezd az üzleti érzék. Meghív néhány befolyásost,
hogy a kisöreg erejét felmérjék.

Visszacsorognak a palotába a jelentések,
a kenőpénz dacára lemészárolják a csempészeket.
Márkivá teszik. Natalija ujjong, hogy férjében mennyi ambíció tolong.

8.

A háború elhúzódik. A tárgyalóasztal mögül
kipöccinti elharapódzó szenilitása, térdeit
lomha csattogással a köszvény rágja.

Helyét a márkiné veszi át. Felfedi titkát,
kenőcsre sincs szüksége, új faj talán.

Végig a te akaratod szerint küzdöttem?
Ugyan, én csak hidat vertem renyheség
és ábrándozás között. Ne tagadd,
olykor te is origamiztál velem.

Nézd, hova vezettél kettőnket!
A márvány hideg, a bársony hideg,
a szüleim arcát lebombázta a demencia.

Szépséges életünk volt. Nem szeretnéd,
hogy aki számodra a legfontosabb,
neki még szebb legyen?

A kapitány a tengerbe,
a hajó abba, aki ujjait
kormánya köré fonja.

A dózse villanymuskétásai élén
holnap tör be Albionba.



Melhardt Gergővakreflexiója

Hosszú vers, mégis rendkívül sűrű és elliptikus; hosszú áltörténelmiregény-szüzsét próbál a versforma medrébe szelídíteni; ez, ha akarom, egy nagy kikötőváros történetének naturalista elbeszélése, politikai thriller-beütésekkel, az 1880-as évektől az első világháború végéig.

Mindent összevéve azt hiszem, a kísérlet remekül sikerült, rendkívül magas színvonalon megírt, kiváló vers ez.

A forma átgondolt: a rímtelen, nagyjából egyenlő hosszú sorokból álló tercinák sorát először (az 1. rész végén) egy rövid sor töri meg, aztán (a 3. rész elején) ötsoros szakasz következik, később egy–öt sor között váltakoznak a versszakok. A sorok hosszúsága pedig ezzel párhuzamosan végig szépen, csendben rövidül (a 8. rész végére ez már elég látványos). A szöveg a fordulópontjainál olykor még rímel is, finoman (pl. gondolat–Alpokat, fonja–Albionba).

Ahogyan a forma egyszerre látszik folyton szétszakadni és valamiben megállapodni a szöveg előrehaladtával, úgy sűrűsödik a cselekmény (!) elbeszélése is. Minden mondat valami váratlant állít, de ezek nem fordulatok, mert történeti kauzalitás helyett a képzettársítás vagy az „automatikus írás” eszközeivel élnek, és bár feldereng a történet (van eleje, közepe és vége), okozati összefüggések helyett ebben is elhomályosított kapcsolódások vannak. Mint Mészöly kisprózájának legjobb darabjaiban, vagy, mondjuk, a Napszálltában (ezekkel Monarchia-történeti érdeklődése és nagy kiterjedésű tömörsége meg absztrakcióra való törekvése is összekapcsolja). Sakkoznak vagy verekednek? A vers nem engedi, hogy ezt a kettőt metaforának lássam, de azt sem, hogy feltegyem a kérdést: a sakk a verekedés metaforája-e vagy fordítva? Bármi lehet, mert a történetet furcsa, szövegen kívüli erők mozgatják: sok az állítmány nélküli mondat és a passzív ige, vagyis nem derül ki, hogy mit ki csinál. Ez szintén a szándékolt kuszaság elfogadására int, és ez is jól veszi ki magát egy ilyen verses elbeszélésben.

Mert a trükk éppen az, hogy mindent, még a „János kiment az ajtón”-jellegű tényállást is rejtélyként kell megírni; nem bonyolult trópusokkal vagy motívumhálóval tehát, hanem bő kihagyásokkal és esetlegesnek látszó – de persze jól kiválogatott – kontextuális elemekkel. Ez a vers még egyet csavar ezen, amikor a történelmi kontextust fiktívvé teszi és anakronizmusokat használ: mert például amikor Nietzsche megbolondult, még nem jártak Budapesten automobilok (csak néhány évvel később), Viktor Emmánuel pedig jóval korábban meghalt. Vagy: Fiumében volt ugyan rizsgyár, de sosem volt dózse (csak kormányzó); akkoriban őrgróf legfeljebb valamelyik hercegből lehetett (rakodómunkásból! bárcsak!); a korvett nem teher- hanem hadihajó. És így tovább. Mégis: a vers szövetébe emelve mindennek van helye – mivel a linearitás nem mindentudással és okozatisággal párosul, csak események hömpölygő folyamát jeleníti meg, így minden összefügghet mindennel, és minden jól van ott, ahol van. Legrosszabb esetben jönnek a villanymuskétások, milyen szép szó, ez a vége.

Fotó: Bokor Krisztián

Written by: