André Ferenc verse Kustos Júlia vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kustos Júlia, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. André Ferenc verséhez Kustos Júlia írt reflexiót.

André Ferenc
nagyon kedves vásárló

„The massive castle turrets
Doubling themselves in a glass
All stillness.”

(Sylvia Plath – Lorelei)

tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat
h a tizenhármas kassza is rendelkezésükre
áll        az idő              sérti az orrom
a halszag                     a nyers hús
    kiszolgáltatottsága
énekelgetek valami kispált h
milyen sokat keres
    az én kurva szívem

elhalad mellettem egy cigányasszony
valszeg a lányával kosarában
    szemes kávé & csíki sör

a budipapírok közt örökké susog
a biztonsági őr füsskabátja
túlsúlyos babaarcú fiú
    twitterkék szemekkel
kimérten követi őket              árnyékuk
    lehajszolt cipőjébe csordogál

nézegetem a mosóporokat
h melyik vonalkódja
    hasonlít leginkább
a srác homlokán         feszülő ráncokhoz
    tomi vagy ariel

    kedves vásárlók

az asszony & a lánya
    két madár
halkan duruzsolnak egymás közt
    sirályok vagy kárókatonák
hiába igyekszem
nem bírom      beazonosítani
    a hangjukat

azért most boldog vagyok
h milyen jól oda sikerült figyelni
& ma tökre érzékeny voltam
a szart is kitoleráltam
ebből a két emberből

    wow

szándékosan szembemegyek velük
mosolyom széles        szakadék
    számban óceánsötét
    fogaim korallzátonyok
ők pedig
    rám sem néznek
csak zörög a kosár & vibrál a neon

ebben a fényben gyönyörű
a török pisztácia         biztosan
nem avas & még az íze is teltebb

de megértem a babaarcút
neki se könnyű csak a munkáját
végzi   bár én biztosan nem így csinálnám
    gondolatban én vagyok
a hónap legkedvesebb vásárlója
    elképzelem ahogy
kezemben tartom a szupermarket
kitüntetését megköszönöm anyámnak
a nővéreimnek az úszótanfolyamoknak
a kukásfiúknak           a tánctanárnak
a két cigány nőnek     az összes alkalmazottnak
mindenki mosolyog & tapsol & szeret

    kedves vásárló

miután elhaladnak az akváriumok
mellett visszafordulok jázminos
öblítőért & mosóporért

a pénztárosnő haja fekete márvány
táskás tekintetében algák úsznak
névtábláján vastag üledék
csápjaival ráérősen nyúl a pénz után

érzem h vihar lesz mert iszonyatosan viszketni
kezd a talpam kiszárad a szám & egyre
nehezebben veszem a levegőt
    sietek h hazaérjek
mielőtt mindenem elzsibbad

ahogy megérkezem becsapom
magam mögött az ajtót
    táskát a földre
lerúgom cipőimet tompán
visszhangzik               a szürke garzon

hamar próbálom ledobni
magamról       halszagú ruháim
ahogy szerencsétlenkedek a nadrág
gombjával mutatóujjamon
felhasad          a bőr
káromkodnék de a hang
mint jégcsap feszül torkomban

megszabadulok minden nyirkos
    halszagú ruhától
harisnyám       háló     szorítja
    ficánkoló lábaim
sercegve tépem le magamról &
    hevesen vakarózni kezdek
körmöm alá gyűlnek a szövetek

ahogy végre sikerül    kikapcsolom
    a melltartót is
megdermed bennem a vér
amikor            mintha leestek volna
    a mellbimbóim
zörögve szétgurul a kosarakból
    két szem         török pisztácia


Kustos Júlia vakreflexiója

Hű, mennyi minden

Hű, túl sok minden, lehetne mondani első olvasás után, de nem lenne ez egy száz százalékig őszinte és/vagy szkeptikus reakció. Szerencsére. Mert az első, nem feltétlen ámuló meghökkenésen túl mégis van valami ebben a szövegben, ami túlmutat a (túl)zsúfoltságon, a (szándékos)/(bosszantó) lehorgonyzatlanságon, a látszólag csupán ötletszerű és esedékes gondolatfolyam-jellegen. Mert ami nagyon fontos, az mégis a helyén van: indul valahonnan és tart valahová, árad, és megfoghatóan nyomasztó hangulatot húz az olvasóra, sőt, mottója sem csak esetleges: a vers valóban párbeszédbe lép az idézett sorokon át a Plath-verssel. A nagyon kedves vásárló ugyanis valóban egy olyan versbeszélővel operál, aki a legnagyobb némaságban tükrözi meg a körülötte zajló világ esetleges részleteit. Egy feltételezhetően szűnni nem akaró belső monológból csak részletet közöl, ami ugyan relatíve hosszú, mégis mérhetetlenül pici részt tehet ki a végtelenül áradó és háborgó gondolatfolyam összességéből. Továbbá a hálóba akadás horrorja, a halszag és a fulladás is visszacsatol, hát még a harisnya, mint háló képe, a benne vergődő test. A vihar és a pánikrohamot idéző sorok („érzem h vihar lesz (…) / kiszárad a szám & egyre / nehezebben veszem a levegőt / sietek h hazaérjek / mielőtt mindenem elzsibbad”) szépen lépnek párbeszédbe. A versforma térközvariációi lehetőséget adnak más olvasásmódokra (az első versszakban pl. „az idő / kiszolgáltatottsága / az én kurva szívem”).

Formailag ugyanakkor a sok et. jel, a brandekben való tobzódás, a hogy helyetti „h”, a vers saját poétikájából kilépve (vagy pontosabban: amíg az olvasó elérkezik odáig, hogy mindezt szándékolt poétikaként értelmezze és annak tükrében olvassa) nem feltétlen tudni, miként érvényesülhet. Leginkább elidegenítően, zavaróan.

Emellett pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a kósza gondolatot, hogy ez a szöveg még egy kicsit olyan, mintha még saját szerzője sem konkretizálta volna, hogy a nagy egészen túlmutatva részleteiben pontosan miről is akar szólni. Miért pont csíki sör? (Fontos ez a földrajzi/kulturális referencia?) Milyen az a twitterkék szem? Fontos a különbség sirály és kárókatona közt?

Mindent összevetve: „O river, I see drifting / Deep in your flux of silver.” És még annyit, hogy nagyon klassz lenne ezt a szöveget egy szikár angol fordításban is olvasni.

Fotó: Bokor Krisztián

Written by: