Vincze Bence verse

Split

Hominem te esse memento…

 

Keress vigasztalást!
Rádborul az égbolt.


A vonat ablakán át ömlik mellkasodra a forró –
Befejezetlen sorokat köt nyelvedre a mészköveken
tükröződő idegenség. Itt nem lehetsz otthon,
de otthonod lehet a szeretni akarása.
Rágyújtanál, hogy befüstöld a völgyeket.
Föléd nőnek a kőhegyek, kicsi vagy. Menekülni szeretnél,
hogy hűs levegőt ragassz a türkiz kupolának.

A várost mezítláb járd meg,
soha nem volt még, hogy
ilyen forró legyen a befogadás.
Talpadba égeti: nem vagy idevaló.
Aludj sirályokkal, ébresszenek kabócák egy sárga reggelen.
Nem neked szólnak – kelj zajtalan, hogy arcodba engedd
átkaikat a fügefák felől.


Embernek lenni a város testi hibája.
Hibák vagyunk, lábunkat vetjük az elszigetelődésre.


Füge. Homokkő. Só.

Testi hibának lenni emberi.


Itt nincsenek egyenesek, itt felfele és lefele van,
emlékek és felejteni vágyás.
Elképzeled, hogy a hegy túloldalán nincsenek emberek.
Nincsenek városok, nincs homokkő.
Hátad mögött a tenger szeleket hoz,
nyakadba simítja finom mondásait.
Elhallgatnak a sirályok,
a kabócák egymásra találnak.


Rádborul,
keress vigasztalást!

 

A borítókép Janet Read Reflection című festménye.

Written by:

Vincze Bence 1997-ben született Szombathelyen, jelenleg az ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely) magyar-orosz szakos hallgatója. 2016 óta az f21.hu szerkesztője és felelős kiadója.